A véres hullámvasút [kth] ✓

7. rész

A napok lassan hetekké kapcsolódtak össze, és nyúltak, mintha egy nyakláncot fűznénk gyöngyökből. Csakhogy az én életemben ez nem csillogott annyira, mint egy ékszer. Bár nem is volt kopott.Inkább szürke. Unalmasan tengettem a napjaimat. Semmi érdekes dolog nem történt, csak nagy ritkán teljesítettem Taehyung egy-egy kérését, amik közül a legbonyolultabb az volt, hogy hozzak a boltból egy üveg mogyoróvajat.

A csók után nem beszéltünk, csak pár szót, akkor is a pizzafeltét részleteiről. Unatkoztam, egyedül éreztem magam, féltem Tae apjától, és attól, hogy mikor bukok le a némaságomat illetően. De nem nagyon tudtam mit tenni. Ez jutott nekem az életből. A nyakörvet folyamatosan hordanom kellett, egy percre se szabadott levennem. Nem is tettem. Nem mertem. Fene se akarja megismerni Taehyung haragját, esetleg fenyítési módszereit. Mondjuk könnyű parancsokat kaptam, úgyhogy nem kellett ellenszegülnöm. Vita se alakult ki, ugyanis nem beszéltünk. Viszont a fémtől teljesen kipirosodott a nyakam és a kulcscsontom, már véresre kapartam egy-egy helyen. Mégis engedelmeskedtem. Egyedül a zuhany alatt nyugodott meg kicsit a bőröm. Kerestem kenőcsöt, de nem találtam semmit. Taehyungnak nem is említettem a dolgot, nem akartam, hogy tudjon róla. Mikor néha találkoztunk, úgy fordultam, hogy ne lássa a sebeket.Egyetlen pozitív dolog az elmúlt hetekben, hogy kicsit megteltem.

Ezen kívül azonban már úgy néztem ki, mint egy egészséges lány. Lapos hassal, kerek idomokkal, kellemesen vékony lábakkal szabályosan csinosnak láttam magam. Mosolyogva néztem tükörbe. Legalább ennyi boldogságom lett.

Tae nem hozta fel a csókot, a pofont, meg az előző ütésért való kárpótlást se. Alig láttam, mindig elment valahova, vagy aludtam. Sokszor főztem neki ebédet. A konyha rejtelmeit az unalmas óráimban tanultam meg, véleményem szerint egész jól. Még a koreai specialitásokat is elsajátítottam csak miatta.

Mivel Taehyung rendszeresen késő este ért haza, én már a kanapén szundítottam szinte kivétel nélkül. Igen, a kanapén. A Poseidon hotelben maradtunk, ahova betörtem. Mikor Tae és Mina elraboltak és elaludtam, a felébredésem helyszíne a maffia főhadiszállása volt. Nem szimpatizáltam a hellyel, a saját szoba ellenére sem, ezért a Kim família tulajdonában álló hotelt választottam inkább, ahol Tae is lakott eddig. Egy hálószobával. Az ágyát nem akartam elvenni tőle, vele meg nem voltam hajlandó aludni. Úgyhogy az a luxus ülőhely is megtette. Nagyon kényelmesnek minősült az is. A hátam nem panaszkodott.

Taehyung idő közben összejött Rosette Madrigalellal. Legalábbis ezen csámcsogott minden létező újság. Nem láttam olyan magazint, ahol nem ők pózoltak volna a címlapon, ahogy kézen fogva sétálnak vagy csókolóznak. Nagyon zavart, és a dühöm is egyre erősödött, ahogy a boldog gerlepárt bámultam minden reggel a napilapokon az újságos bódéban, mikor lementem boltba. Szerintem Tae nem tudja, hogy tisztában vagyok a kapcsolatával, mert továbbra is hazudozik. Ne mondja nekem senki, hogy este hatkor hívják be dolgozni, aztán másnap reggel már meg is jelenik a friss esti kép Rosette Madrigalellal a moziból kilépve. Miért nem enged el inkább? Miért kell fogva tartania, ha ugyanazt megteheti egy számára megfelelő lány, amit én teszek? Mindkettőnknek megegyszerűsíthetné az életét azzal, ha szabadon engedne. Soha nem látna újra. De nem, neki egyszerre több kell.Majdnem két hónap telt el azóta, hogy először beléptem Kim Taehyung szobájába. December másodikát mutatott a naptár. A karácsony már a nyakunkon volt.

এএএ

Aznap reggel, mikor felébredtem, azt hittem szokásos napnak indul az a hétfői nap. Azonban a nyugalmamat nem a szokásos reggeli napfény szikrázó sugarai zavarták meg, hanem az ébresztő óra. Hörögve kaptam fel a fejem, és hunyorogva néztem körbe. Abban a pillanatban azt hittem, betont törnek a lakásban. Ki a franc állított be nekem ébresztőt?