A véres hullámvasút [kth] ✓

11. rész

Jungkook a hotel előtt levált tőlem egy gyors ölelés után. Fáradt sóhajjal néztem utána, és szakadozott léptekkel indultam meg befelé. Nem volt sok kedvem összefutni Taehyunggal, pedig tudtam, hogy elkerülhetetlen. Ha elalszom, felébreszt, úgyhogy nem tudnék elmenekülni a beszélgetés elől, bármennyire is szeretnék. Intettem egyet Darrylnek, a portás fiúnak. A hetek alatt bemutatkoztunk egymásnak, de nem nagyon szorosodott köztünk a kapcsolat. Megmaradtunk a köszönőviszonynál.

-Szia, Leeloo.- lapozott egyet a magazinjában.

Odaléptem az éppen kinyíló lift elé, amiben pár ember álldogált. Majdnem elsodortak a szerkezet közeléből, ahogy megindultak kifelé, mintha valami létfontosságú hajszának lettek volna a résztvevői. Magamban szitkozódva verekedtem be magam, és megnyomtam a megfelelő gombot. Végre egyedül. Nekidőltem a korlátnak, és magamat néztem az üveges falon. A szemeim már fáradtságról árulkodtak, alig bírtam nyitva tartani őket. Kiléptem a liftből az üresen kongó folyosóra, és vánszorogva bementem Taehyung lakrészébe.Ledobtam magamról a cipőmet, a kabátomat, sapkát. A fürdőben lemostam a sminkem, és levetkőztem. Egy rövidnadrágot és lenge pólót vettem magamra. A konyhában főztem magamnak egy csésze teát, és a pultra ülve elkortyolgattam. A forró ital csak még jobban elálmosított. Megdörzsöltem a szemem. Nagyon nem akarok ilyen helyzetben lenni. Miért nem maradhatott minden a régi kerékvágásban, mikor a legnagyobb félelmem és ellenségem az eső vagy a hó volt?

A bejárati ajtó nyikordulása viszont minden álmosságot kivarázsolt a szememből. Megfeszült izmokkal figyeltem a bejárati ajtó felé vezető folyosó fordulatát, ugyanis az ülőhelyemről nem láttam rá Taehyungra. Ilyen hamar hazajött volna? Ez furcsa. Azt hittem, hogy még órákig távol marad. A hangokból ítélve kapkodva vetkőzött le. Fehér pólóban és szakadt farmerben jelent meg a látókörömben. Jól nézett ki. Pofátlanul jól. Nyeltem egyet, és a padlót kémleltem.

-Hogyhogy hazajöttél?- motyogtam terelve a témát, bár tudtam, hogy felesleges. Nem is válaszolt a kérdésemre.

-Szóval mi a magyarázatod?- kérdezte felém tartva.

-Már elmondtam. Szórakoztam.- vontam meg a vállam. Továbbra sem bántam meg, hogy kicsit megetettem vele a főztjét.

-Majd adok én neked szórakozást.- két kezével átölelt, és nem erőltette meg magát a finomkodással, rámarkolt a fenekemre. Hirtelen levegőt is elfelejtettem venni, nem tudom, hogy a sokktól, a felháborodástól vagy az élvezettől.. De automatikusan vigyázba vágtam magam, ezzel mellemet hozzádörgöltem az előttem álló mellkasához. Felhördült a mozdulatomra.

-Titkon imádom azért, hogy ilyen kezelhetetlen vagy.- ragadta meg az állam erősen, miközben ezt suttogta, és maga felé fordította a fejem. Hezitálás nélkül csapott le az ajkaimra. Ismerős helyzet, nemde? Ugyanaz a mozdulat, ugyanaz a puha száj, amitől megremegek. Nem akartam ezt a remegést. Ellöktem magamtól, és feldúlt tekintettel meredtem rá.

-Mit képzelsz?- vontam fel a szemöldököm, és védelmezően átöleltem magam.

-Ugyanazt, amit te képzeltél, mikor a legjobb barátom farkának dörzsölgetted a segged ma éjjel.- hajolt hozzám közel, túl közel, és az oldalam mellé helyezte kezeit, ezzel teljesen csapdába ejtve engem.

-Az nem baj, ha Rosette dörzsölgeti neked a seggét?- puffogtam.

-Ismételjük át még egyszer a szabályokat. Te tartozol nekem, nem én neked. Vagy azt akarod, hogy szóljak az apámnak, hogy intézzen el helyettem? Bizonyára úgyis olyan jóban vagytok, sokkal jobban járnál, mint velem.- gúnyolódott mosolyogva.