A véres hullámvasút [kth] ✓

9. rész

Taehyung nem büntetett meg azután, hogy szemtelenkedtem vele az utcán. Csak bezárkózott a szobájába, mikor hazaértünk, és aztán szerencsére lógva hagyott. Ezen totálisan meglepődtem, de nagyon is örültem igazából, hiszen nem akartam nála kihúzni a gyufát, hiába esett mérhetetlenül jól végre megmondani neki a magamét. Aztán egyáltalán nem láttam az események után, mintha a föld nyelte volna el, csak az ő munkájával foglalkozott. Két hét múlva átlagos csütörtök este volt, mikor az észrevehetetlensége miatt szellemként viselkedő koreai lakótársam felbukkant a légkörömben. A kanapén ülve jegyzeteltem ki az iskolában órán vett anyagot részletesen, hogy könnyebben meg tudjam tanulni. Így, hogy több év kihagyás után, új erőre kapva fogtam bele az iskolába, sokkal nagyobb lendülettel vetettem be magam a tanulmányokba.

এএএ

Az bejárati ajtó halk kattanás nyílt ki az este csendjében. Egy pillanatra ijedten kaptam fel a fejem a szokatlan eseményre, és zavartan figyeltem a kabátjából kihámozódó Taehyungot. Látszólag elég feszült volt. Lerúgta a lábáról a bakancsát, és szép barna szemeit karikák csúfították, valószínűleg a sok gürcöléstől és alváshiánytól. Résnyire húzott íriszeit dörzsölgetve lépett be a szobába, hogy kiűzze belőle a fáradtságot.

-Szia.- köszönt kissé mogorván.

-Szia.- motyogtam halkan, és visszafordultam a füzet felé, látszólag érdektelenül.- Hogyhogy itthon vagy?

-Elegem volt a sok idiótából, akiket inkább apám seggnyalóinak neveznék, úgyhogy eljöttem. Komolyan, előbb akasztanám fel magam, mint hogy én ilyenekkel dolgozzak valaha is.- trappolt be a konyhapult mögé.- Minden hülyeséget megkérdeznek, mintha nem tudnák még a szorzótáblát sem.

-Értem.- sóhajtottam.

-Suli?- kérdezte tömören.

-Jó is, rossz is.- vallottam be őszintén, és a papír felszínét kezdtem kopogtatni a tollammal.

-Miért rossz?- töltött magának egy bögre kávét, és kíváncsian fordult felém. Megvontam a vállam, hiszen a bizalmam továbbra sem nőtt Taehyung felé.- Mondd! Ha már elkezdted, akkor mondd végig.

-Csak egy osztálytársam megkeseríti a mindennapjaimat.. Ennyi.- tártam szét a karom, és lehunyt szemmel hátradöntöttem a fejem a háttámlára.

-Micsoda?- hallottam mély hangját.- Ezt fejtsd ki!

-Folyamatosan piszkál, perverz dolgaival fáraszt, tapogat, flörtölget, csak azért, hogy megfektessen, mert fogadott a barátaival a lábam közét illetően.- sóhajtottam fel fájdalmasan már az emlékekre is, és rápillantottam a srácra.

-Hogy mi?- kérdezte Taehyung tettetett nyugodtsággal, de látszott a szemében a megbújó indulat, amitől szinte én is megijedtem. Letette a pultra a bögréjét, és mellém lépdelt.- Hogy hívják azt a patkányt?

-Dean.

-A teljes nevét.- szorította ökölbe a kezét.

-Dean Peterson.- válaszoltam a szemébe nézve, kicsit értetlenül.- Miért?

Taehyung válaszra nem méltatva előhúzta a telefonját, és sebesen pötyögve az érintő képernyőn írt valamit igen nagy hévvel.

-Többet nem fog basztatni az a köcsög.- morogta összeszorított fogakkal, és elégedett biccentéssel a zsebébe csúsztatta a telefont. Leült mellém a kanapéra, és lehunyt szemmel, nagy lendülettel hátradőlt. Szőke tincsei rendezetlenül a homlokába hullottak a kemény mozdulatra.