A véres hullámvasút [kth] ✓

2. rész

A kémkedésem során kiderítettem, hogy a lakás tulajdonosa Kim Taehyung. Koreai származású férfi. Nagyjából húszas éveiben jár, bár sose láttam még az arcát. Mindig sapka volt rajta, mikor leskelődtem utána, valamikor maszk takarta a pofikáját. Viszont ahányszor láttam, mindig más hajszínnel rendelkezett. A stílusa a csávónak hibátlan, túlzás nélkül. Általában fekete, esetenként barna bakancsot viselt izmos lábaira feszülő farmerrel, és szürke szövetkabáttal. És most, ott állt előttem a férfi, csupán meglepett, és egy leheletnyit mérges arckifejezéssel. Inget, feszes fekete farmert viselt. Pofátlanul jól állt neki.
Nem tudom, ki hogy van vele, de mivel most lehetőségem nyílt arra, hogy végigmérjem a fickót, rögtön meg is tettem.
A roppant magas testalkata elég atlétikus volt, de ez valahogy jól állt neki. Nem tudnám elképzelni rohadt széles vállakkal, vagy hordónyi mellkassal. Láthatóan hosszú lábait nem nevezhetném vékonynak, az ízlésem szerint olyan pont jó kategóriába sorolnám. Bal kezével gondolkodva megvakarta az állát, így feltűnt a kézfején kurta betűkkel egy tetovált írás. Kíváncsian meresztgettem a szemem, hátha le tudom olvasni, de sikertelen akció volt, főleg távolság meg a furcsa betűtípus miatt. Aztán rátértem az arcára. Kisebb szívritmuszavar köszöntött ekkor.
Valami isteni csodának tűnt a férfi. Gyönyörű volt. Arcát nem ékesítette borosta, kissé kisfiús beütést adva neki, de ez nem hátráltatta a lehengerlő kinézetét. Arcélei lágyan domborodtak, szinte csábították a rátévedő tekintet gazdáját, hogy nyomjanak rá pár puszit. Ajkai teltek, sötétrózsaszín színben pompáztak. Tökéletesen ívelő orra szimmetrikus, kissé pisze, amit annyira édesnek találtam. Egy anyajegy díszelgett orra hegyén. Ami a leginkább furcsa volt számomra, hogy szinte platinaszőke haja egyedivé, karakteressé tette, mert hazudnék, ha azt mondanám, hogy hülyén nézett ki. Eszméletlenül jól állt neki. Pedig általában az ilyen fiúktól kifutnék a világból. Aztán jött az, amivel betette nálam a kiskaput. Azok a gyönyörű szemek. Nem hátráltatta lehengerlő kinézetét ázsiai szemformája. Mintha két mély árokba zuhannék. Íriszei sötétek, szinte feketék voltak. Annyira sötét színben játszottak, hogy alig vettem észre a sötétbarna árnyalatát. Nem tudnám mihez hasonlítani. Szinte elvarázsolt.
-Kérdeztem valamit!- szólalt meg újra.- Mit loptál?
Oh, istenem, az az akcentus imádnivaló.. Tekintete végigsiklott rajtam, alaposan áttanulmányozva a szakadt, koszos ruháimat. Már vártam, hogy mikor fontorodik el, de a pókerarca nem mutatott semmi reakciót. A kapucnim még mindig a fejemen volt, így az arcomat nem láthatta. Felvont szemöldökkel nézett a táskámra. Becsukta maga mögött az ajtót, és vészesen közeledni kezdett felém. Addig hátráltam, amíg a hátam a falnak nem ütközött. A fickó hosszú ujjaival beletúrt tincseibe, és hátrasöpörte azokat. Szinte észrevehetetlen mozdulattal lekapta a vállamról a tatyómat. Reflexből kaptam utána, de kicsúszott az ujjaim közül. Már éppen nyúltam az elkobzott tulajdonomért, mikor a nyakamnak szegezett valami hideget. Egy halk kattanás biztosított afelől, hogy egy kedves pisztoly barátkozik most épp a gégémmel. Lehunytam a szemem, és enyhén remegő szájjal vártam a halált.
-Meg is ölhetnélek.- motyogta.- Engedelmeskedsz, vagy meghalsz. A betörés ebben a kerületben elég súlyos bűn. Ha találok nálad valamit, ami az enyém, azt nem hiszem, hogy megúszod.- suttogta erőteljesen, amitől kirázott a hideg. Tekintélyes úriember lehet, ha már a hangjától magam alá petézek. Egy pici bólintással jeleztem, hogy megértettem.
-Jó. Oda. A sarokba.- bökött a pisztollyal a hatalmas üvegfal egyik vége felé. Valahogy belegondolni se akarok, hogy honnan van neki ilyen. Valahogy még a fegyvere is ízléses volt. Egy ezüstösen csillogó, halvány növénymintához hasonlítható karcokkal díszített minivadállat. Nem értettem hozzá, de látszott rajta, hogy elég komoly alkotás. A csövébe bele is véstek valamit, amit gyorsan le is olvastam. Avery. Hoppá, még nevet is kapott.
Engedelmesen letelepedtem törökülésben a megjelölt sarokba, félig az üveg felé fordulva. A panoráma a szemközti utcasort jelenítette meg, és a mögötte lévő gyönyörű éjszakai város fényeit. A tengerpartot is láttam a messzeségben, ahogy feketén morajlik, és a "belelógó" csillagokat mosdatja. Felsóhajtottam, és ránéztem a cuccaim közt matató emberre. Vajon miért jött haza ilyen korán? Még sosem buktam le ilyenkor, nem tudom mi történhetett. Összeszorult a szívem, ahogy figyeltem, hogy az én privát dolgaimat tapogatja, bár nem mintha olyan sok lenne.
A padlóra hajigálta a rég lemerült zseblámpám, az üres pénztárcám, az órámat, tollakat, ceruzákat. Mikor az idejét megélt, rongyos plüss nyuszimat tapogatta végig, majd csapta földhöz, szomorú arccal csúsztam oda érte, mire újra rám lett szegezve a pisztoly. Lassan megfogtam a nyúl mancsát, ezzel jelezve a szándékomat, magamhoz szorítottam, és lehajtott fejjel még jobban a fejembe húztam a kapucnit.
-Mi van azzal a szörnyűséggel? Elég ronda.- oltotta szét a drága alvótársamat. Összeszorított szemmel bújtam a ruhám rejtekébe. Fogalma sincs, miket beszél, látszik, hogy nincs tisztába, mik az emberi érzések. A nevelőapámnak igaza volt. Mindegyik ugyanolyan, nincs kivétel. Magamban az egyetlen tanácsát hajtogattam: "Ne szólj semmit, mert minden szó, ami elhagyja a szádat, fegyverként fordítható vissza rád, vesztedre." Csak ez a mondat lüktetett az agysejteimben. Ekkor találta meg a családi képeimet. Jópár a földön landolt. Mikor nem talált semmit, megadó sóhajjal eldobta a táskát. Viszont abból kihullott egy kép, amit egy másik, titkos zsebbe dugtam.
-William?- vonta fel a szemöldökét. Felemeltem szépen lassan a fejem, és meglepetten néztem a férfire, aki vizsgálódva szemlélte a képet. Gyors mozdulattal fordította felém, és az orrom alá dugta.
-Honnan ismered?- kérdezte halkan. A fotón a nevelőapám pózolt szmokingban, ugyanis akkor indult dolgozni, de pont elkaptam, ahogy vigyorogva visszafordul felém. Nagyon kedves emlék volt számomra, hiszen Williamnek emeltetni lehetne egy mintaapa szobrot. Minden, ami hozzá kötött, csak jó volt.
Már vettem a levegőt, hogy válaszolok, de eszembe jutott a parancsa, és ki is fújtam rögtön. Már azt sem értettem, hogy miért érdekli ennyire. Lehet, hogy pont ők vitték el őt. Lehajtott fejjel megráztam a fejem, és az orromat a nyulam füléhez nyomtam, amiből még kivehettem azt az illatot, ami régen a szobámban terjengett. Bár azt nem tudom, hogyan.
-Válaszolj!- húzta le a fejemről a kapucnit, és az állam alá dugta Avery csövét, azzal emelte fel a fejem. Ijedten csillogó szemekkel néztem a sötétbarna örvényekbe.