A véres hullámvasút [kth] ✓

21. rész

Nagy szenvedés árán, de sikerült átöltöznöm a munkaruhámba, és egy hullámcsattal eltűztem a cipzár által kissé megtépázott rövid tincseimet, hogy véletlenül se lógjon a látókörömbe. Megdörzsöltem a szemem, hogy kikergessem belőle az álmot. Ez a terv sikerült is egy röpke pillanatra, mikor eluralkodott rajtam a düh, amint megpillantottam a mozdulat után a kezemet. Ujjaim feketék voltak, ahogy elkentem a szemfestékem.

-Hol is láttam azt a jó kis kötelet?-motyogtam szenvedve, és csigalassúsággal fordultam vissza a táskámhoz, hogy kivegyem belőle a sminklemosót.

Teljesen természetes arccal álltam meg a pult mögött. Kicsit rosszul éreztem magam smink nélkül, karikás szemekkel, de semmi erőm nem volt újra kipingálni magam, szóval így maradtam. Clara, mint a világ szomorú embereinek megváltója, szinte dicsfényben úszva libbent be az ajtón. Elfordította a "nyitva - zárva" feliratú táblácskát, ami eddig azt hirdette, hogy még nincs kiszolgálás.

-Uhh, mennyit aludtál az éjjel, te lány?- nézett rám elhúzott szájjal. Bezzeg ő úgy festett, mint egy címlapmodell gyönyörű mályvaszínű kabátjában, feszes nadrágjában és magassarkújában. Már éppen nyitottam a szám, hogy csípősen visszavágjak, de belém fojtotta a szót.- Nem mondtam semmit.

Tisztában volt a heppjeimmel, hogy mikor mit nem kéne csinálnia, ha nem akar egy idegbeteg lánnyal együtt dolgozni. Szóval inkább visszaszívta a mondanivalóját, és nem is nagyon szólt hozzám a továbbiakban. Ezzel mindkettőnk energiakészleteit megspórolta.

Az ebédszünet csigalassúsággal jött el. Próbáltam minden vevővel kedvesen viselkedni, hogy ne riasszam el őket egy életre, ami nagyjából sikerült is. Elterelte a figyelmemet a munka, úgyhogy nem agyaltam sokat Taehyungon meg a Hajnal Ligán. De azért vártam a jól megérdemelt pihenést, ami délben jött el.

Fáradtan huppantam le egy székre az étkezdében, ami az épületen belül kapott helyet a dolgozóknak. Könyökömre támaszkodva haraptam bele a kakaós csigámba, és kihúztam a zsebemből Jeremy Watson névjegykártyáját. Gondolkodva forgattam az ujjaim között. Végül nagyot sóhajtva léptem a cukrászda közös falba épített telefonjához, amit nagyon ritkán használunk. Mindenkinek volt mobilja, kivéve nekem, szóval a drága hívóeszköznek én vagyok az egyetlen barátja, aki foglalkozik vele. Beütöttem a számot, és gyomorgörccsel vártam, hogy felvegye.

-Jeremy Watson irodai titkárnője, miben segíthetek?- szólt bele kedvesen egy női hang.

-Jó reggelt kívánok. Leeloo McLoren vagyok, és fontos dolog ügyében keresem Mr. Watsont. Biztos tudja az okát, ha átadja neki, hogy én hívom.- próbáltam összeszedetten beszélni.

-Áh, igen. Azonnal kapcsolom Mr. Watsont, legrosszabb esetben egy percen belül már élni fog a kapcsolat.- tájékoztatott a nő.

-Köszönöm szépen.- mosolyodtam el.- Viszonthallásra!

-Viszonthallásra!- köszönt el ő is. Pár másodpercig a várakozó zene halk dallamában lelhettem örömömet, aztán hirtelen mély hangján megszólalt Jeremy.

-Jeremy Watson.

-Jó reggelt. Leeloo vagyok.- köhécseltem zavartan.

-Üdvözlöm. Örülök a hívásának, hölgyem. Feltéve, ha jó híreket közöl velem.- tette hozzá gyorsan.

-Igen.- hunytam le a szemem bólogatva.- Szeretnék csatlakozni a szervezethez. Elfogadom az ajánlatot.

-Remek döntést hozott. Mielőbb szeretném, ha meglátogatna az irodámban. Akkor megkapja a segítőjét, és felvázoljuk a rendszer működését. Természetesen a csatlakozásnak ára van, próbákat kell kiállnia, de szerintem magának ez nem lesz probléma.- magyarázta lassan, hogy megértsem.