A véres hullámvasút [kth] ✓

15. rész

Tae lazán lépett ki az üvegajtón, fél kezét kabátzsebébe csúsztatva. Óvatosan futtattam végig tekintetem testén és angyali arcán. Hiába hittem magamban és az ártatlanságomban, a furcsa bizsergés a hasamban csak ellenkezett. Szabályosan megijedtem, és a havat kezdtem kémlelni. Mi ez az érzés? Nem lehet..

-Baj van?- vette észre Tae a fájdalmas arckifejezésem, mikor odaért mellém.

-Mondd..- kezdtem bizonytalanul.- Te voltál szerelmes?

Látszott rajta, hogy meglepődött a kérdésemen, mire rögtön visszaszívtam volna az egészet. Hát persze. Pont én érdeklődöm az ő szerelmi élete iránt. Nagyon közöm se lenne hozzá. Francba. Elhamarkodottan nyitottam ki a szám.

-Hát..- nevetett fel zavartan és bizonytalanul, talán kicsit el is pirult.- Igen. Persze. Mindenki volt már szerintem.

-Kivéve én.- vontam meg a vállam.

-Tényleg?- lepődött meg őszintén, kerek szemekkel rámpislogva.- Oviban sem gondoltad magad annak?

-Nem igazán. Sosem foglalkoztam ilyenekkel. Voltak fiú barátaim gyerekként, de semelyikkel sem "jártam", ugyebár ahogy a kicsik értelmezik a párkapcsolatot.- mondtam az ujjaimmal játszva, amik abban a pillanatban nagyon érdekesnek és szórakoztatónak bizonyultak.- M-Milyen érzés a szerelem?

-Miért?- vonta fel a szemöldökét, és kicsit jobban felém fordult, miközben beszélt.- Ez olyan érdekes neked?

-Csak érdekel!- tártam szét a karom tehetetlenül. Végül is ez nem hazugság, mert nagyon is érdekelt.- Sose tapasztaltam, és nem tudom, hogy most nekem van valami rendszerhibám, vagy mi folyik itt.

Taehyung a távolba meredt és nekidőlt ő is a korlátnak mellettem. Figyeltem, ahogy a fehér pára elszáll a messzeségbe, ami kiférkőzött ajkai közül. A lemenő Nap fényében sokkal gyönyörűbb volt, ehhez kétség nem fér.

-A szerelem szerintem elég komplikált. Én nem vettem észre, mikor megtörtént. Úgy gondoltam, a lány egy a sok közül, és nem éri meg foglalkoznom vele. De egy idő után úgy tűnt, más mint mindenki. Mindig küzdött a saját igazáért, ami a szívén, az a száján. Sose hunyászkodott meg, talán ez tetszett meg benne a legjobban. Szeretem a harcos lányokat. Mikor pátyolgatnom kellett, az maga volt a megtiszteltetés számomra. Rajtam kívül nagyon senki sem látta szerintem gyengének, és boldognak éreztem magam, mikor előttem, ha akaratlanul is, de megtört, megnyílt. Olyan édes volt védtelenül, bár összeszorult miatta a gyomrom minden sejtje, annyira sajnáltam. Teljes szívemmel próbáltam megbékíteni. Talán akkor szerettem bele, mikor akkor először megnyílt előttem. Nem tudtam rajta kívül másra gondolni, összehúzódott a torkom, mikor megláttam. Mindennél jobban szerettem volna, ha ő is ugyanúgy érzett volna, mint én, hogyha ő is annyira meg akart volna engem érinteni.- hagyta abba a mesélést, és pár másodpercre lehunyta a szemét.- De annak már vége. Régen volt, biztos elfelejtett már.

-Biztos kedves volt és gyönyörű.- biccentettem egy cseppet féltékenyen, de ezt nem mutattam ki.

-De még mennyire.- bólintott.

Tae..- gondoltam magamban, ahogy arcát figyeltem. Halvány mosollyal figyelte az eget, de szemében látszott a pillanatnyi szomorúság. Sóhajtva hajtotta le a fejét, és megigazította a sapkáját. Így utólag belegondolva, Taehyung folyton csak bosszantott és idegesített, akaratlanul is. Mégis, ha kellett, ő volt mellettem. Kisegített, még ha feltételek árán is. Mikor megtörtem, megvigasztalt, titokban féltett engem, nyugtatott, ha szükségem volt rá. Utálnom kellene őt mindenért. De nem. Ez nagyon megijesztett. Kim Taehyung, miért kellett ilyen pofátlanul magadba bolondítanod?- suhant végig a gondolat a fejemben.