A véres hullámvasút [kth] ✓

9. rész

-Ezt hogy érted?- vontam fel a szemöldököm.

-Mert reggelre már nem fog élni a kicsike.- vonta meg a vállát a világ legnyugodtabb arckifejezésével.

-Hogy mi van?- tátottam el a számat döbbenten.- Te komolyan megöletsz egy tizenhét éves gyereket azért, mert túltengenek benne a hormonok?

-Igen, ha olyannal szórakozik, ami az enyém.- fordult felém mérgesen.

-Nem vagyok a tiéd.- ráztam a fejem.

-Dehogynem.- bólintott, és nyomatékosításul mutató és hüvelykujja közé csípte egy pillanatra a nyakamba aggatott láncot.

-Utállak.- jelentettem ki, eldobva az ölembe helyezett füzetet, és fújtatva zárkóztam be a fürdőbe.

Értem én, hogy egy bunkó szemét Dean, aki semmi jót nem érdemelne, de az mégis sok, hogy kinyiratja csak úgy az éjszaka közepén. Hogy tud megcsonkítani egy családot? A szülők ezek után biztosan letargiába esnek, alkoholisták lesznek, meg minden ilyen fantasztikus dolog. Hiába tett velem Dean annyi minden szörnyűséget, hogy még levegőt se tudtam venni perverz beszólás nélkül, de nem lettem volna képes megölni. Egy percre se fordult meg a fejemben, hogy valamilyen kárt okozzak benne. Nem bírná a lelkiismeretem, napokig, hetekig, hónapokig kergetnének a rémálmok, hiszen engem nem így neveltek.

এএএ

Másnap péntek volt, egyben a téli szünet előtti utolsó nap, aminek vidámnak kellene lennie, tekintve a közelgő ünnepeket, szabad napokat, mikor nem kell tanulni, azonban ehelyett az egész suli feketébe burkolózott. Dean valóban nem jött iskolába, ahogy azt Tae 'megjósolta', és a barátait sem láttam, mivel gyászolták az immár halott haverjukat. Azt rebesgették, hogy valaki éjjel betört hozzájuk, és a csendes éjszakában elvágták a torkát. Az igazgató egy külön búcsúszöveget írt a fiúnak, hiszen őt is megviselte egy diákja ilyen csúnya módon való elvesztése. Gyomorgörccsel ültem végig az órákat, hiszen remegtem a tudattól, hogy miattam történt az egész, miattam oltódott ki egy élet, miattam lett csonka egy család. Ráadásul attól is féltem, hogy valaki rájön arra, hogy bizonyos szempontból az én kezem is benne van a dologban, ami miatt Dean már alulról szagolja az ibolyát. Persze ez lehetetlen, hiszen senki sem tudta, hogy nekem bármiféle közöm lenne a maffiához, akkor megbánnám még azt is, hogy megszülettem. Hiszen a biztos halál várna rám, ha bármily módon kiderülne, hogy a bűnözők bandáját erősítem. Egy fejjel rövidebb lennék, az is tuti.

Ma éjjel tíz fele ér haza Taehyung. Minden nap van egy megszokott időpont, hogy mikor ér haza, ezt magamnak figyeltem ki az idő múlásával. Pár perc plusz, mínusz általában becsúszik. Bár az utóbbi napokban ez mindig meghiúsult, vagy haza se jött, vagy később érkezett, mikor én már aludtam és korábban kelt nálam. Viszont jó volt szórakozásnak, hogy ha ébren maradok az érkezéséig, akkor előtte megtippeltem, hogy hány percet fog késni, korábban jönni, esetleg teljesen pontos lesz-e, vagy haza se jön.

Még este kilenc óra sem volt, mikor én befejeztem a vacsora főzését. Nem is tudom minek csinálom ezt az ő kedvéért. Igaz, hogy nem bántott meg az utóbbi napokban, és nem is ért hozzám egyáltalán, bár ha itthon sincs, akkor nehéz is lenne kivitelezni, de azért rosszul esett, hogy sose köszönte meg, hogy főzök, mosok rá kérés nélkül. Az ételeket mindig megette, a ruhákat felvette, úgyhogy nincs ellenére az anyai gondoskodásom. Na mindegy. A főzés is egyfajta hasznos hobbim lett, amit szívesen folytattam, ha nem tudtam mit kezdeni magammal.

Félrehúztam a tűzhelyről a levest, és eltettem a fakanalat. Merítettem magamnak egy kis tányérral, és a pultnak dőlve belapátoltam. Most is elég ízletesre sikeredett.