A véres hullámvasút [kth] ✓

8. rész

এএএ

Átlagos este volt. Vagyis amennyire átlagosnak lehet nevezni egy olyan napot, amikor a külön nekem tervezett napirend alapján sétálni mehettem. Igen, amúgy tilos a kimozdulásom felügyelet nélkül. Éjjel-nappal a négy fal közé zárva kellett lennem, kivéve mikor suliba mentem, de hát akkor is a sofőr vitt és hozott, ezért nem igen tudtam volna észrevétlenül ellógni valahova. Nem mintha annyira akartam volna. Szóval aznap Taehyung megengedte, üzenet formájában informálva, hogy aznap este elmegyünk sétálni. Eléggé meglepett ez a felajánlása, hiszen máskor mindig csak a munkája vagy Rosette volt a legfontosabb, úgyhogy nem értettem, hogy miért fecséreli rám azt a piszok fontos idejét. Na mindegy.

Belül mégis felvidultam a gondolattól, hogy végre kimozdulhattam a szabadba kötöttségek és időhatárok nélkül. Vidáman öltözködtem már jóval a megszabott hat óra előtt, hogy időben elkészüljek, és ne haragítsam magamra a drága gazdámat. Huh, mennyire utálom így hívni azt az embert.

Meleg ruhákba burkoltam magam, hogy véletlenül se fázzak meg a hidegben. Bár a vastag cuccokban inkább éreztem magam egy felpuffadt bowling golyónak, de bevállaltam az egészségem érdekében. Pláne úgy, hogy az eddigi tapasztalataim alapján épp elégszer éreztem a csontig hatoló hideget, hogy totálisan elegem legyen belőle. Éppen a cipőmet húztam, mikor kinyílt a bejárati ajtó, és Taehyung lépett be rajta nyulánk testével. Végigmért, és elégedetten biccentett, látva pontosságomat. Gyorsan magamra kaptam a kabátomat, és megigazítottam azt, vagyis próbáltam, mert nagyon feszült rajtam a sok réteg miatt.

-Vegyél le egy pulcsit!- szólt Tae. Kíváncsian fordultam felé, miközben megálltam a mozdulatban.- Nincs olyan hideg.

-Mondja ezt az, akinek nem kellett két évig fagyoskodnia.- suttogtam magam elé ezt a pár szót, és próbáltam a lehető legközönyösebb arccal rápillantani. Végül sóhajtva eleget tettem a kérésének, és kihámoztam magam az egyik pulóverből.- Ha hisztis leszek amiatt, mert fázom, annak te leszel az oka.

-Odaadom majd a kabátom, csak gyere már, ne hepciáskodj!- nyitotta ki az ajtót türelmetlenül a srác, és kiterelt rajta.

Utunk a szállodából a központ fele vitt, most kivételesen gyalog, hiszen a sétának mi értelme lenne, ha kocsival mennénk? Nagy szemekkel forgolódtam körbe, és kiélveztem, hogy kivételesen a hó és a tél nem az átfagyásról és a didergésről szólt, hanem a gyönyörűségről. Más szemmel figyeltem a jégcsapokat, a hóembereket, hóangyalokat, feldíszített utcákat és házikókat. Halvány mosolyra húzódott a szám.

-Kérsz valamit?- kérdezte Taehyung a csendet megtörve egy bódé felé biccentve. A pulton rengeteg finomság sorakozott, nyalókától kezdve a kürtős kalácsokon át a forralt borig minden. Közelebb lépkedtem az árukhoz, hogy jobban szemügyre vehessem őket. Az eladó bácsi kedvesen köszöntött, és előszeretettel próbálta értelmezni a mutogatásomat az árak után érdeklődve, hiszen megszólalni még mindig nem mertem idegenek előtt, hátha bármikor lebukhatok valahogyan.

-Olyan sok a választék.- méltatlankodtam halkan, nehogy meghallja a bácsi. Tae megelégelte a bizonytalanságomat, és egyet sóhajtva odaszólt az eladónak:

-Két kis doboz minifánkot kérünk két pohár három decis, mandulás forralt borral.

A bácsika szélesen mosolyogva biccentett egyet, és nekiállt kisütni a fánkokat.

-Miért vásárolsz az én nevemben is?- kérdeztem kissé indulatosan, fogaim közt szűrve, Taehyungra nézve.

-Mert meguntam, hogy fél óráig szenvedsz valami apróság megvételében. Hidd el, ízleni fog, nagyon finom a bor is. Ne parázz!- tette le a pultra a pénzösszeget, talán kicsit többet is, és megköszönve a kiszolgálást sétált is tovább az ő részével a kezében. Ügyetlenkedve vettem magamhoz a doboz fánkot meg a bort, és figyelve, hogy ne taknyoljak el, ezzel biztosan kiborítva az italt, lassan totyogva indultam Tae után. Nem igen foglalkoztam vele, hogy lemaradtam, mint a borravaló. Csipegettem az egyébként valóban isteni minifánkot, amire csokiöntetet is kaptam, és néha belekortyoltam az alkoholba. Mennyei íze volt, szinte csiklandozta a nyelvemet. Mindeközben érdeklődve nézelődtem körbe, figyelve a játszadozó gyerekeket, egymásba gabalyodó szerelmeseket, szarvas mintára vágott bokrokat, amiket füzérekkel tekertek körbe, mikor egyszer csak egy parkban lyukadtam ki. Először nem ismertem fel a környéket a sötétben, szóval eléggé megijedtem, de egy kis gondolkodás után be tudtam mérni a tartózkodási helyemet.