A véres hullámvasút [kth] ✓

7. rész

A csillagokat is lekáromkodtam az égből, ahogy a kis kerregő ördöghöz kúsztam, és kinyomtam. A párnába fejelve dörzsöltem meg a szemem, hajam szanaszét állhatott. Újra felpillantva egy kis cetlit véltem felfedezni az asztalon. Leléptem az ágyként funkcionáló kanapéról, mire az álmosságtól majdnem nekiestem a szekrénynek, és odalépve elolvastam a kurta betűkkel megírt üzenetet.

"Leeloo,úgy gondoltam, hogy az unalmas napjaidban kicsit haszontalannak érezheted magad, ezért beirattalak egy iskolába. Szociális munkákra készítenek fel ott, mivel úgy gondoltam, hogy az életed olyan, amivel remekül tudnál segíteni másokon, akik valamilyen lelki problémával küzködnek, és megmutatni nekik, hogy minden lehetséges egy kis akarattal. Egy kocsi vár majd rád fél nyolckor a ház előtt a személyes sofőrömmel. Délután hazahoz. Füzetek, tollak és táska a fogas mellett.

Taehyung"

Hogy mi a franc? Olvastam át még egyszer a cetlit. A beleegyezésem nélkül beiratott egy iskolába, mit képzel ez? Tehetetlenül csaptam az asztalra, és letettem magam mellé a papírkát. Végül, belegondolva a helyzetbe lehunyt szemmel elmosolyodtam.

Felragyogott a mellkasomban egy furcsa érzés, ami a boldogság és a félelem keverékeként jelent meg bennem. Féltem, hogy egy teljesen új környezetbe kerülök azok után, hogy utcán éltem, és legalább hét éve nem érintkeztem velem egykorúakkal, mióta tíz évesen William magához fogadott, mivel akkor, csalódások után már nem volt kedvem barátkozni. Magántanár foglalkozott velem, ahogy az előtte is történt 'szüleim' jóvoltából, bár elég erős ez a kifejezés rájuk. Legalább iskoláztattak. Tizenöt voltam, mikor utcára kerültem. Két és fél évig éltem hajléktalanként, de az ilyen korban nagyon, de nagyon sok idő volt tető és kaja nélkül.De visszatérve most erre az iskolás dologra, amit Taehyung intézett nekem, örültem, amiért hasznosnak érezhettem magam, és hogy olyannal foglalkozhattam, ami tényleg érdekel. Segíthetnék az olyan embereken, akik szintén nehéz sorba kerültek, testileg-lelkileg, például egy pszichológus szakma tökéletes lenne erre. Taehyung remekül rátapintott arra, amit a szívem megkíván.

Izgatottan siettem a szekrényemhez, ami tele volt ruhákkal. Még mindig furcsa volt, hogy végtelenségig válogathatnék a minőségi darabok között. Felkaptam magamra egy fekete szoknyát, bordó, bő pulcsit és térdzoknit, bakanccsal. Megigazítottam a hajam, és halvány sminket kentem magamra. A hátizsákot, amit Tae vett nekem, és egy kevés pénzt magamhoz véve futottam ki az ajtón, le a lifttel az udvarra. A hideg szél befújt a ruháim alá, de ez sem rettentett el semmitől.

A hó ropogott a talpam alatt, ahogy siettem az autó felé, ami valóban ott várt rám a parkolóban. Egy középkorú férfi pattant ki belőle, és kinyitotta nekem a hátsó ajtót.

-Jó reggelt.- köszöntött kimérten.

-Jó reggelt! Köszönöm.- ültem be hátra, és ujjaimat tördelve vártam, hogy megérkezzünk oda, ahol minden velem egykorú otthonosan mozog, belőlem mégis olyan idegen érzést váltott ki tapasztalat híján, mintha a Marsra készülnék.

এএএ

Pehelykönnyű táskámmal a vállamon ballagtam végig a tágas udvaron. Rengeteg diák csoportosult kisebb nagyobb klikkekben a havas betonon. Szerencsére nem nagyon figyeltek fel rám, beleolvadtam a tömegbe. A parkolókban gyönyörű és drága autók sorakoztak, amik túlnyomó részben a diákok tulajdonában álltak. Hát persze, hogy egy nagyon befolyásos iskolába kellett beíratnia.. A lehető legkellemetlenebbül éreztem magam emiatt. Óvatosan lépkedtem fel a csúszós lépcsőn a modern épület felé, amit rengeteg karácsonyi dísz tett életvidámmá. A szívem a torkomban dobogott, ahogy lenyomtam a kilincset, és besétáltam az aulába. Bent is nagyon sokan voltak, nevetés és beszélgetés zaja zengte be a folyosókat. Remegő lábakkal pillantottam körbe.