A táncolásnál nem érdekelt mit gondolnak rólam mások. Én csak magamnak táncoltam. Táncoltam, mert akkor boldog voltam és minden zavaró gondolatot az agyam leghátsó sarkába söpörhettem.

Pár szám után elmutogattam Ananak, hogy elmegyek valamit inni, majd átkígyóztam magam a tömegen. A pultnál egy jéghideg kólát kértem, amiből rögtön ittam egy jó nagy kortyot, közben a tekintetemet vándorolni hagytam. Meglepő módon alig ismertem valakit. Legalábbis mostanáig.

-Hát itt vagy!-hallottam meg egy nagyon is ismerős hangot közel a fülemhez, mire mosolyogva Chase felé fordultam-Lélegzetelállítóan nézel ki-mondta halkan és a kezeit a derekamra helyezte. Elvigyorodtam és megjelent az az szikra köztünk, ami már hiányzott. 

A homlokát az enyémhez nyomta és csak bámult rám. 

-Van kedved táncolni?-kérdezte halkan, miközben megerősítette a fogását rajtam. Bólintottam és leraktam a félig üres kólámat, majd követtem Chaset. Elkaptam Ana tekintetét egy rövid időre, aki sokattudóan rám vigyorgott, mire elpirultam. Chase megfordult, megfogta a derekam és elkezdtünk táncolni a zenére.

Élveztem a közelségét, élveztem, hogy csak rám figyelt és élveztem, hogy csak élvezem, ahelyett, hogy csak gondolkodnék. Chase megfordított, hogy háttal neki táncoljak. A kezei még mindig a derekamon voltak. Egy kellemes borzongás futott át rajtam, mikor hirtelen egy puszit nyomott a vállamra. 

Pontosan úgy, ahogy Ash.

Egy kis elkalandozás után, továbbra is próbáltam a táncra, az élvezetre koncentrálni. Chase megint megfordított engem, mire a szemem sarkából észrevettem a szúrós kék szemeket. Úgy csináltam, mintha véletlenül odanéztem volna és akkor láttam, hogy Ash a falnak támaszkodva engem bámult engem. 

Akkor vettem csak észre, hogy én Ashnek táncoltam és nem Chasenek. Mintha meg akarnék neki mutatni valamit. Chase tök eltökéltnek tűnt és nem hagyta, hogy bármi is elvegye a figyelmét. Már teljesen rajtam volt, de valamiért... Valamiért az én gondolataim valahol máshol jártak. 

Mikor vége lett a dalnak, olyan közel, amennyire csak tudott magához húzott és simogatni kezdte a hátamat. Mélyen a szemembe nézett és mosolygott. 

Itt volt az idő?

Mikor egy újabb dal elkezdődött, láttam, ahogy Chase az ajtó felé bámult, majd újra rám. Még lejjebb hajolt hozzám, lassan táncolni kezdett, a kezeivel pedig vándorolni a testemen. Telt ajkaira néztem, közben pedig azt kérdeztem magamtól, hogy mit is akartam tőle.

Ő is az ajkaimra nézett, közelebb jött és hirtelen a szája súrolta az enyémet. Csak gyengéden és finoman. Mintha nem is akarta volna, de a csillogás a szemében elárulta őt. A szemében, ami újra az ajtó felé nézett. Erre egy kis távolságot tett köztünk.

-Akarsz valamit inni?-kérdezte, mire megdöbbenve megráztam a fejem. Ez meg mi volt? Azt hittem meg akart csókolni. 

-Hozok gyors valamit-mondta hangosan, hogy halljam a zenétől. Még kellemetlenül rám mosolygott, mielőtt eltűnt volna a tömegben. Zavarodottan néztem utána. Most komolyan csak így itthagyott? A tekintetem a falhoz vándorolt, ahol Ash állt. Már nem volt ott.

Az ujjaimmal végigsimítottam az ajkamon ott, ahol az ő puha ajka megérintette. Ezzel most a izgalmat akarta növelni? Nem tudtam mit akartam, ezért megpróbáltam követni őt a tekintetemmel. 

És akkor megláttam. Amiért állandóan az ajtó felé nézett. 

Jane. 

Végtelen harag gyülemlett fel bennem. Csak azért nem csókolt meg, mert azt gondolta valaki jobb sétált be az ajtón? Oké, hogy élveztem az izgalmat köztünk, de nem voltam senki játéka és ha ő ezt hitte, akkor rosszul hitte. A hangulatom teljesen tönkretették. Mégis úgy döntöttem, hogy megvárom Chaset, míg visszaér az italainkkal. Janen tartottam a szemem és láttam, ahogy keresgélve körbenézett. Chase hívta meg őt? Semmiképp nem hittem volna egy véletlennek. 

Visszanéztem Chasere, aki a pultnál állt és egyértelműen nem felém nézett. Néhány perccel később hozott két kólát, amik valószínűleg fel voltak túrbózva egy kis vodkával. 

-Itt van. Remélem szereted a Vodka-kólát.

-Nem, de Jane biztos-válaszoltam neki édesen, mielőtt megfordultam volna és otthagytam volna őt. Kifelemenet elmentem Jane mellett.

-Chaset keresed?-kérdeztem ártatlanul.

-Igen. Láttad őt?-erre bólintottam, megfordultam, rámutattam, majd kimentem. Szórakozni akartak és én nem fogok közéjük állni. Ennyi büszkeségem még volt.

Nem hanyagolom az időm egy olyan srácra, aki nem száz százalékosan az enyém. 

Kint megéreztem a kellemes szelet.

-Kiflörtölted magad?-kérdezte hirtelen egy hang a sötétből, mire nagyon megijedtem. 

*Hali ❤
MP20010820 is elkezdett egy fordítást:) Ha van kedvetek nézzetek bele... Megéri;)

Damn Badbabe [Magyar fordítás]Waar verhalen tot leven komen. Ontdek het nu