Európai nyár(Befejezett)

Lyon 2: En garde

Old Lyon - vagy Vieux Lyon - a város egyik legrégebbi reneszánsz negyede. A házak között egyszerre keveredik a jelen, és a múlt egy tökéletes összképet alkotva a látogatók számára.

A longboardommal suhanok a nézelődők között, akik hol utánam néznek, hol ügyet sem vetnek rám, de én semmi mással nem foglalkozom, csak az engem körülölelő épületekkel, meg persze a patkákkal, mert az előbb majdnem zuhantam egyet. A barátaim a hátam mögött ballagnak ráérősen, ezért sem várom meg őket, mert mire ők egyet lépnek, én már két utcával arrébb vagyok, ezért inkább majd valahol tartok egy kis pihenőt, hogy utolérjenek.

Miközben újra meglököm magam, a szememmel pékségeket kezdek keresni, mert itt fogjuk végrehajtani a bakancslista következő pontját: kardozás bagettel.

Le is szállok a deszkáról, amikor találok egy olcsónak tűnő üzletet, és amikor bekukucskálok az ablakán látom a ropogósra sült bagetteket felsorakozni a pult mögött.

Mia még lelkesen kamerázik, amikor a többiek is beérnek engem, és ők is kíváncsian meglesik a pékség csalogató kínálatát.

- Na? Elég hosszú a bagett? - kérdem a fiúktól, akik úgy nézik azokat a hosszú kenyereket, mintha valami híres festmények lennének.

- Én azért megnézném közelebbről - jelenti ki Milán, és belép a pékség csilingelő ajtaján.

Az üzletben frissen sült kakaóscsiga, és croissant illata lengi be a teret, a nyál pedig rögtön összefut a számban hiába ettem meg nemrég egy szendvicset.

A pult felett díszes kézírással írták fel a napi ajánlatot, ahonnan a szem rögtön a kerek lámpákra téved, amik unottan néznek le a fényes fapadlóra, és a kerek asztalokra.

- Puis-je vous aider? - kérdi tőlünk az eladónő kedvesen.

- Valaki tudja, hogy mit mondott? - suttogja felénk Mia, miközben próbálja megtartani lágy mosolyát az arcán.

- Úgy nézünk, ki, mint akik tudnak franciául? - felel Dávid, de közben próbál természetesnek tűnni az eladóval szemben, aki egyre jobban kezdi sejteni, hogy nem tudunk franciául.

- Majd én megoldom. Nous ne parlons pas français.

Milán olyan könnyedséggel ejti ki a szavakat, mintha ez a nyelv lenne az anyanyelve nem is a magyar. Azért is lepődünk meg ennyire, mert sosem mondta volna, hogy tud franciául, de amennyi új dolog kiderült erről a fiúról az utazás során, ennek már természetesnek kellene lennie.

- Ó, bocsánat - vált angolra az eladó lány. - Mit szeretnétek?

- Két bagettet a legnagyobból - adja le Dávid a rendelést.

A lány egy lesütött mosoly kíséretében választja ki a két leghosszabb bagettet, majd behelyezi egy barna papírzacskóba, amire rányomtatták a pékség logóját, és végül közli velünk az árat.

Mia átnyújtja az összeget, majd elveszi a két péksüteményt, és a fiúknak nyújtja miközben elhagyjuk az üzletet. A kinti friss levegőhöz hozzá kell szoknia az orromnak a pékség tömény kaja illata után.

- Te mit mondtál amúgy a lánynak? - kérdem Milántól, aki egy mélyet beleszippant a bagett zacskójába.

- Hát, hogy nem beszélünk franciául.

- Azt mondtad franciául, hogy nem beszélünk franciául? Ez nem mond egy kicsit ellent egymásnak? - vonja kérdőre Dávid elvékonyodott hangon.

Milán válaszképp lazán megrántja a vállát, és elkezd visszasétálni abba az irányba, ahonnan jöttünk, de én még nem indulok el a deszkával, mert túl sok lett a járókelő a járdán.