A kilátó nem volt messze a pályától. Igazából Pozsonynak csak a szélét érintjük, mivel ez a hely egyébként sem szerepelt első helyen a listánkon, csak ha már Bécs felé megyünk, akkor gondoltuk, miért is ne tennénk egy kisebb kerülőt?
A hely látványa tényleg nem mindennapi. A város hídját egy közel 85 méteres pilonra függesztették, és ennek tetején van a repülő csészealj alakú kilátó, ami 95 méter magas, úgyhogy a belvárost így is látni fogjuk.
A kilátó aljában vesszük meg a jegyeket, ami nem is olyan drága, majd végig haladunk egy feketére festett folyosón, mely olyan érzést kelt bennem, mintha egy szabadulószobába készülnék, de végül beérkezünk a lift elé, ahol már kialakult egy kisebb sor.
Milán hangosan kifújja a levegőt. - Csak én vagyok mindig abban a hitben, hogy az ilyen turista helyeken nincs túl sok ember, és minden zsírozottan fog menni?
- Nem - vágom rá rögtön. - A közösségi média hibája. Valahogy mindig csak néhány embert látsz a videókon.
- Hát ez az!
- Valószínűleg ők nem ebben az időszakban mennek. A nyár a legnagyobb szezon - teszi hozzá Mia.
Kinyílik a lift ajtaja, és a következő turnussal már mi is beszállhatunk. Nagyjából nyolcan lehetünk bezsúfolva erre a kis helyre, úgyhogy a levegő kezd nyomottabb lenni. Nem bírom a fülledt helyeket, mert könnyen rosszul leszek bennünk, úgyhogy már alig várom, hogy felérjünk a friss levegőre.
- Ugye nem fogsz elájulni? - Dávid kérdése hirtelen ér, és már megijedek, hogy tud olvasni a gondolataimban.
- Mert?
- Hát a magasság. 95 méter.
Szuper, csak a tériszonyomról beszélt, ami megnyugtató, mert ezek szerint még nem rendelkezik szuper képességekkel.
- Jaa. Nem, elájulni nem. De nem mész el mellőlem!
Dávid halkan felnevet. - Az lenne a legegyszerűbb, ha a nyakamban vinnélek.
Megrázom a fejem. - Puhánynak sem akarok látszani.
- Ha úgy markolod a korlátot, mintha az tartana csak egyedül életben, az nem tűnik annak? - húzza tovább az agyam, amikor megérkezünk a tetejére, és a liftajtó kitárul.
Itt még fel kell mennünk pár lépcsőt, de végre érzem a friss levegőt, és nagyot szippantok bele a megkönnyebbüléstől.
Mielőtt fellépnék a kilátóra Dávid megszorítja a kezem, ami ad egy kis biztonságérzetet, az elkövetkezendő pár másodpercre, mivel amint meglátom a kilátást tudatosul bennem az a 95 méter.
- Azta - ámul el Mia, és már megy is kamerázni.
- Nem semmi - indul utána Milán is.
Én is egy korláthoz gyalogolok a barátommal az oldalamon. A kilátás valóban megérte a félelmet, hiszen innen az egész várost belátjuk, és még a messzi zöldellő dombokat is. A korlát alatt fel van tüntetve, hogy melyik hely milyen nevet visel, például a szemben lévő tornyot Kamzeek towernek nevezik, nem is olyan messze pedig egy szépen fennmaradt kastélyt látunk, aminek viszont nincs itt a neve. Alattunk az ismerős Duna folyik, felette a híddal, amit ez a hatalmas építmény összetart. Az autók igen apróak ebből a magasságból, így nem is bámulok sokáig, mivel előjön az a kis gondolat, hogy „mi van, ha ez most leszakad alattad?" Tudom, hogy nevetséges, de ilyen a tériszony. Az én félelmem viszont nem akarom, hogy a barátomat is akadályozza abban, hogy élvezze a kilátót.
- Nyugodtan körülnézhetsz, elleszek.
- És hagyjam itt halálfélelemben a barátnőmet?
Már éppen ellenkeznék, de akkor magához húz, és megcsókol úgy, hogy rögtön elfelejtem az alattam lévő 95 méter szín tiszta semmit.
- A kilátó párja hölgyeim, és uraim - halljuk Mia szórakozott hangját, aki úgy tűnik felvette a jelenetet. Na nem mintha baj lenne, majd elkérem, ha hazaértünk. - Ja és van egy fal tele lakattal. Kár, hogy ti nem készültetek ilyennel.
- Én nem hiszek a lakotokban. Ki tudja hány szerelem ment már tönkre azok közül, amik ott vannak - rántom meg a vállam.
- Jaj, de optimista valaki! - fordul felém Dávid tettetett felháborodással.
- Nem úgy értettem! - bokszolok bele a vállába játékosan.
- Tudom - húzza laza mosolyra a száját, majd egy gyors puszit nyom homlokomra, és a tekintete tovább is siklik a tömegre. - Egyébként hol van Milán?
- Leragadt a távcsőnél, és az emberek után kémked.
Felnevetek, miközben kifésülöm az arcomból a hajamat, amit az erős szél újra, és újra visszafúj.
- Megragadta a lényeget.
Mia a fiú után néz, aki valóban jól szórakozik. - Ja. Ti amúgy nem vagytok éhesek?
- Hát én kezdek - felel Dávid először.
- Én is - teszem hozzá.
Mia bólint. - Akkor elrángatom Milánt az új játékától, és lemehetünk az étterembe. Állítólag csészealj alakú asztalok vannak! - lelkesedik. majd elnyeli a tömeg.
Ha tetszik a történet, és a kiadásra váró könyvemről többet szeretnél tudni, kövess itt is:
Facebook: Polyák Brigitta írói oldala
Tiktok: Polyák Brigitta író
Insta: Polyák Brigitta író
أنت تقرأ
Európai nyár(Befejezett)
قصص المراهقينKészen állsz életed nyarára? Felfedezted már Bécst egy bevásárlókocsiban? Tettél ketchupot a spagettire olaszországban? Vagy Kardoztál bagettel Franciaországban? Négy Budapesti Filmszakos hallgató nekivág Európa meghódításának egy autóban ülve, mikö...
