Európai nyár(Befejezett)

Bécs 2: A kastély

A székesegyház után visszaindultunk a kiindulópontunkhoz, hogy az immár sokat látott bevásárlókocsit visszaszolgáltassuk a helyére, és tovább álljunk a város szélén lévő Schönbrunni kastélyhoz, ami a császári családok otthona volt, köztük I. Ferenc Józsefé, és Sissié.

Most, hogy itt vagyunk, az épület, és az az előtt elterülő udvar valóban hatalmas, és tökéletes állapotban van, így nem csoda, hogy évente több millió látogatónak örvend.

- Azt a rohadt - marad tátva Milán szája. - Ezt mennyi idő lesz, mire bejárjuk?

- A jegyünk csak a képgalériákhoz szólnak - felelem. - Egy egész nap is kevés lenne ezt körbejárni.

- Nem is értem az itt élő uralkodókat - kezd bele Mia, miközben elindulunk a bejárat felé vezető hosszú betonúton. -Nem volt fárasztó, hogy kész túra volt, ha a hely egyik feléből el akartál jutni a másikba?

- Az attól függ. Ha sürgős dolgod támadt, akkor biztos kellemetlen volt, ha nem abban a szárnyban tartózkodtál, ahol a mosdó van - mondja Dávid.

Felnevetek. - Na ezért nem élnék sosem egy ilyen helyen.

A kastély belülről egyenesen lenyűgöző. Egy hosszú piros szőnyeges folyosó vezet végig, amit egy korlát fog közre annak érdekében, hogy a látogatók ne mehessenek a kiállított bútorok, és festmények közelébe, amik a fehér falon lógnak.

Voltam egy pár várban, és kastélyban odahaza is, de ez sokkal díszesebb. A falak domború mintái arany színű festékkel vannak kiemelve, a csillárok pedig mintha egyenesen gyémántból lennének.

Vannak helyek, ahová nem mehetünk be, mert egy üvegfallal lezárták, ilyen az étkező, aminek az asztalát még meg is terítették a hatás kedvéért.

- Hihetetlen, hogy ezt a helyet is puszta kézzel építettek fel akkoriban - mondja Mia, miközben próbál minden egyes apró részletet kamerára venni.

- Vajon mennyi ideje állhatnak ott azok a narancsok? - Milán, és Dávid éppen az étkezőbe bámul be.

- Nem tudom. Mennyi ideig áll el egy narancs? - felel Dávid a fiú kérdésére.

- Nektek tényleg a narancs a legérdekesebb? - kérdem a hátuk mögül.

A fiúk felém fordulnak.

- A narancs is látványosság. Az ott egy Habsburg narancs.

Dávid felnevet. - Az maximum egy átlagos gyümölcs a közeli Sparból. Hányas voltál töriből?

Milán megrántja a vállát. - Nem tudom, de átmentem.

Ránézek a telefonom órájára, ami délután ötöt mutat, és a szállásunk még két órányira van, szóval akármennyire is lenyűgöz ez a hely, lassan indulnunk kéne. Viszont előtte van még egy kérésem a többiekhez, amit eddig nem említettem, mert nem tudtam bele fog-e férni a napunkba.

- Amúgy....

Dávid felhúzza a szemöldökét.

- Mit tervezel?

Elmosolyodok. Ő ismer már annyira, hogy a hanglejtésemből tudja, hogy valamit kérni akarok.

- Van Grazban egy középkori óratorony, amit szívesen megnéznék, ha ti is benne vagytok - nézek a két fiúra kérlelően. Mia sajnos nem tudom hol van, de ő biztos benne lenne. - Úgyis keresztülmegyünk a városon.

- Attól függ. Nagy kerülő? - kérdi Milán.

Megrázom a fejem. - Csak egy kis kiugró.

- Végül is mindegy, hogy egy órával előbb, vagy később érünk oda a szállásunkhoz.

Széles mosolyra húzom a számat, és köszönetképpen mindkettőjüket megölelem.

- Mi történik itt? - Úgy tűnik Mia lemaradt az egészről.

- Lesz egy kis kiugrónk Grazban - felel helyettem a barátom.

- Szuper - reagál Mia lelkesen.

Mondtam, hogy benne lesz.

Ha tetszik ez a történet lesd meg őt is: A Hold árnyai