Harcos Hercegnő

Végjáték

Ginora

Egy pillanat alatt kirántottam az őr kardját és az épen maradt bal lábamra támaszkodva néztem szembe Ninával.

-Sajnálom Nina, de semmivel sem lesz jobb ha bosszút állsz rajtam! Nagyon jól tudod hogy semmi közöm nem volt ahhoz, ami Kennával történt! - ha minden erejét beleadva támad, azonnal végem. A kard ellenére semmi esélyem sem lesz. Azonban a szavaim nem segítettek, sokkal dühösebb lett tőlük.

-Ne merészeld felhozni ezt, ha még egy szót szólsz, halott vagy! Mind szerettünk és a barátunknak tartottunk, belegondoltál abba mit tettél? - üvöltötte felém a lány. Minden haragját kiengedte, láttam ahogy pár centivel a föld felett lebeg.

Esélyem sem volt meggyőzni.
A szívem iszonyatosan fájt a szavai hallatán, ha itt meghalok azt fogják gondolni hogy áruló voltam. Ha megtudják az igazat még rosszabb lesz a dolog...

Nem volt időm válaszolni neki.
Azonnal nekem rontott.

Oldalra ugrottam, azonban a rossz lábamat magam alá törtem így elrontottam a következő lépésem.
Nina sziklája sokkal nagyobb volt mint az eddigiek és veszélyes gyorsasággal közeledett felém. Az ugrásommal valamennyire kitértem előle, miközben a kardomra támaszkodtam.

Mindent bele Ginora!

Tudtam hogy elfog találni, de már nem volt erőm elvetődni.
Macska egér játékot játszottunk.
És én voltam az egér...

Felrántottam a kardom és próbáltam tompítani a szikla becsapódását. A kardom lapjával sikerült valamennyire eltérítenem, de a bal vállam még így is rendesen kapott belőle. Az őrök ijedten ugrottak szét, a becsapódás tönkretette a szobát.
Igazi háborús övezetet alakítottunk ki.

A kardra támaszkodva tudtam csak talpon maradni. A vállam is csatlakozott a meggyötört testrészeim listájához és a kínzó fájdalom tovább terjedt. Rosszul álltam.

Lepillantottam a lábamra, de bár ne tettem volna. Egy roncs képe tárult elém. A jobb bokám kifacsaradva, véresen és élettelenül lógott.
Igazából térdtől lefelé már nem sok mindent éreztem...

Fújtatva kapkodtam levegőért, Nina bármikor újra támadhat.

-Én benne vagyok, játszhatunk ha akarsz! Nem fogom megkönnyíteni a dolgodat, nézz magadra, szörnyen nézel ki. Még a testvéred sem tud sajnálni, már nem tartozol közénk - kimértem közelebb lépett hozzám.

Megerősítette a csuklóján lévő burkot és elengedte a szikláit. Közvetlenül akar megtámadni. Közelharcot akar. Azonban mintha kezdett volna kifulladni, az erejét már nem tudta teljesen fenntartani.

Nem akartam bántani, bár nem sok esélyem volt ha mindent beleadva megtámad. Megkellett védenem magamat.

Nem mertem a csoportra nézni, a testem remegett és az elmém kezdte feladni a harcot. A terem néha iszonyatosan megdőlt majd hirtelen visszaállt. A vérveszteség hatása lehetett...

Nina közvetlenül előttem állt meg.

-Harcolj ha még van benned annyi. De fel is adhatod, könyörögj a megbocsátásunkért!

Tudtam hogy Nina ugyanannyira össze van zavarodva mint a többiek. Nem tudott mit kezdeni ezzel, képtelen volt feldolgozni. Okot akart a tetteimre, magyarázatot vagy beismerést.
Mindegy mit mondok neki, sosem lesz elég.