Elengedés

861 57 0
                                    

Lilith

-Mit tettél? - nézett rám.
Szerettem a kihívásokat, egy probléma soha nem állított meg.

-A hatásomra örökbe fogadott három gyereket, bár először eléggé ellene volt. Elkergette őket, és nem foglalkozott velük, nem akart felelősséget vállani még valaki haláláért. Csak azzal tudtam meggyőzni, amikor Ryu egyik barátját vittem el hozzá. Saskia segítségével megtaláltam őt, és mivel ő is árva volt végül befogadta. Nem tudott nemet mondani, mivel tudta milyen jóban voltak - fejeztem be a történetet.

-Három gyerek? Elismerem hogy van tehetséged az emberekhez, megtalálod mi kell nekik. De hogy viselte, hiszen az elején nagyon nehéz lehetett neki, teljesen egyedül - nézett rám aggódva.

-Az volt, képtelen volt bármit is tenni egyszerűen feladta az életet. Nem engedett közel magához senkit, eltaszította a barátait magától míg végül egyedül maradt. Engem teljesen kiakart zárni, de nem engedtem. Folyton látogattam, és nem hagytam egyedül. De nem tudtam kirántani a sötétségéből, amíg nem vittem el hozzá a gyerekeket.

Orna és Novalin oldalát és figyeltem. Velük voltam és mindkettem felemésztették magukat, emiatt az emlék miatt.

Orna nem tudott tovább lépni, képtelen volt bármit is tenni, mert nem volt már ereje hozzá. Nem volt motivációja többé.

Novalin pedig nem akarta elfogadni hogy nem segíthet neki valahogy. Nem elég hogy Ryu halála is a lelkén száradt, képtelen lett volna elviselni ha Orna is belehal a gyászba. Azonban a környékre sem mert menni, Orna látni sem akarta.

-Amikor elvittem hozzá Nymet nem tudott nemet mondani. Nym árva volt, Ryu régebben mindig árva gyerekekkel játszott kint. Legjobb barátok voltak, bár Orna ellenezte, mert szerinte rossz hatással volt a fiára. Persze gyerekek voltak és szegények, játszottak és lopkodtak, mindenki ezt csinálja. Azonban Ryu halála után már csak ez tudta visszahozni - emlékszem amikor megjelentem az ajtaja előtt. A szigorú arca egy pillanat alatt feloldódott amikor meglátta kit hoztam magammal. Némán zokogott az ajtóban, mert Nymben is Ryu látta meg.

Nym nem akart bemenni, nem szerette Ornát, mert mindig veszekedett vele. De miután elmondtam neki mi történt, és azt is hogy Orna hogyan viseli, beleegyezett hogy ellátogat hozzá.

Orna ezután befogadta, inkább csak megengedte hogy nála lakjon. Magával hozva még két gyermeket az utcáról.

-Szóval már négyen vannak. Gondolom segítesz nekik, hiszen egyedül eltartani ennyi gyereket nehéz lehet - kedves halvány mosoly játszott az ajkán. Láttam a szemében hogy nagyon jól tudja hogy folyamatosan látogatom őket.

-Igen, minden héten viszek neki egy kis ellátmányt, a barátnőm pénzéből - Novalin mindig félrerak nekik.

-Orna mit dolgozik?

-Régen szakácsnő volt, de kirúgták. Emiatt pedig a környéknek szokott főzni pénzért cserébe. Nála fogunk ebédelni - intettem az utca végére. A sarok után már láthattuk a házat.

Cassian is belehúzott és érdeklődve pillantott körbe.

Az utca végén gyerekek játszottak a szeméttel és egy asszony sietett a kosarával feléjük. A férfiak ilyenkor dolgozni mentek így kihalt a környék, a bűnözőket kivéve.

Harcos HercegnőWhere stories live. Discover now