Harcos Hercegnő

Igazság

Lilith

Nem vártam meg hogy Cassian kilépjen a szobából, azonnal Novalinhoz fordultam. Az arcomon harag tükröződött és minden csontomat rezgette belülről.

Kezdek meghülyülni...
Már megint valami olyat tettem amit nem kellett volna.

-Ne szólalj meg! - parancsoltam rá, amint hallottam az ajtó kattanását.
A lány sokatmondóan elvigyorodott és hozzám lépett.

-Nem mondok semmit, - tette fel védekezőleg a kezét - csupán meglepődtem. Nekünk nem szoktad hagyni hogy így beszéljünk veled, és nem avatsz be a dolgaidba vagy abba mi is jár a fejedbe.

Nem kellett kimondania, tudtam hogy mire gondol.
Ellágyultam.
Mégpedig a herceg irányába.

Nem tetszett a gondolat és minden erőmmel próbáltam elterelni a figyelmemet.

A csapatommal máshogy viselkedek, ők a családom, mégis én vagyok a vezetőjük ezért tisztelniük kell. Hallgatniuk kell rám és követni a parancsaimat. Soha nem avatom be őket többe, mint ami szükségszerű.

Most mégis, ennek az ismeretlen ficsúrnak teljesen megnyíltam. Minden igaz volt, amit mondtam, de azt hiszem egy részem tényleg nem bízott meg benne, talán tudat alatt is tesztelni akartam. Az azonban, hogy képes volt ennyi mindent kiszedni belőlem, émelyítő volt.

-Hercegnő! - hívta fel a figyelmemet Novalin - Ha szabad ilyet mondanom, azt hiszem a csapatból én ismerlek a legjobban... Persze nem értelek meg, nem tudom mi játszódhat benned, mert ilyen tekintetben Ginora és Saskia a bizalmasaid. De ne felejtsd el, hogy egy arcon osztozunk.

Nem értettem hogy mire gondolt ilyen hirtelen. Határozott volt és nem hagyta hogy félbeszakítsam. Nem tudtam hogy kapcsolódik a mondandójához az, hogy képes felvenni az alakomat. Emiatt még nem ismer igazán.

-Tudod minden pillanatban figyeltem a rezdüléseidet, a mosolyodat és a legapróbb megmozdulásodat is. Mindezt azért, hogy jobban letudjalak másolni amikor a te helyedbe kell lépnem. A tükör előtt gyakoroltam, vajon mit jelenthetett neked egy szemöldök rándulás, vagy egy fanyar mosoly. Kitanultam és megfejtettem milyen érzelmek állnak a mimikáid mögött - egy pillanatra elakadt a szavam ahogy felfogtam mit is mondott.

Sosem tudtam hogy ennyi mindent tett értem. Minden barátom teljes erejéből támogatott, és tudtam hogy Novalin is mindent megtett értem, mégis hogy szó nélkül, magától próbálta fejleszteni a képességét...
Tudtam mennyire nehéz lehetett ez neki.

-Bármennyire is ismerlek, ahogy beszéltél most, az arckifejezésed, a testbeszéded... mind ismeretlen volt számomra - nem folytatta, szomorúan nyúlt felém és kivételesen hagytam hogy megfoglya a kezemet. Nem akartam lerázni őt.

Ritkán nyílok meg, és mindig megbánom. Nem hagyhatom hogy túlságosan is megismerjenek, vannak határok.
Nem tudtam mit kéne mondanom neki.

-Először arra gondoltam, talán a herceg személye miatt volt, hiszen egyenrangúak vagytok és arra gondoltam talán őt beavatod majd mindenbe, - hangját keserűség járta át - de lehet mégsem erről van szó. Mi... a csapat már beletörődött és elfogadta hogy mindig eltaszítasz minket. Azt hiszem, pont emiatt nem is próbálkoztunk többet, elfogadtuk hogy vannak dolgok amiket egyedül teszel meg, és nem segíthetünk benne. De arra jutottam a mostani miatt, hogy mivan ha mind végig arra vártál hogy kérdezzünk? Hogy segíteni akarjunk neked, hogy veled legyünk... - öntudatlanul is egyre erősebben szorította a kezemet.