Út a pokolba - Lélekfoszlányok (Befejezett)

Ötödik lépés

Nyugtalan álmukat Sabrina sikolya törte darabokra.

Lexi úgy pattant fel, mintha ezernyi kés szúrt volna hirtelen a testébe és a pengék egyenesen a szívébe hatoltak volna. Sabrina sikolya tele volt rettegéssel. Nem foglalkozott azzal, hogy csak fehérnemű van rajta, kirohant az ajtón és a lány szobájába rontott. Az ott tomboló szélvihar először megpróbálta kilökni, de nem sikerült neki. Tárgyak kavarogtak a levegőben, mintha a szobában kelt volna életre egy tornádó. Sabrina ruhái, az ágynemű, a függönyök, az ablakban pihenő virágok, de még az ágy melletti kis szekrény is szédítő táncot járt a szobában. A sarokban álló nagy ruhásszekrény is remegett, mintha ő is csatlakozni akarna, de túl nehéz volt. És a káosz közepén ott térdelt az ágyon Sabrina és sikoltott. A teste követte a szelet, bár ő sokkal lassabban fordult körbe. Lexi nem törődve a körülötte táncoló tárgyakkal, a forrósággal és a varázserő pattanásig feszült szikráival, amiknek talán nem is kellett volna sok, hogy tényleg lángra lobbantsanak valamit, a barátnőjéhez rohant és átölelte.

– Sabrina! Ébredj fel! – A lány megrázkódott az érintésére és a hangjára. A sikoly zokogásba fordult, a tárgyak egyszerre zuhantak le a földre és az erő semmivé foszlott. – Jól van. Nincs semmi baj. Nincsen semmi baj, drágám. – Ezeket ismételgette, miközben magához szorította a barátnőjét. A lány jéghideg keze úgy kapaszkodott bele, mintha ő lenne az utolsó esélye, hogy életben maradjon.

– A húsomba mar a tűz – zokogta Sabrina.

– Nincsen semmilyen tűz.

– Sikolyok szállnak az éjben...

– Nincsenek sikolyok!

– Már azt sem tudom, ki vagyok.

– Sabrina Häxa vagy és itt vagyok veled! – Lexi már megszámolni sem tudta, hányszor folytatták már le ezt a beszélgetést. A hosszú évek alatt, sokszor kötött ki a lánynál, ha segítségre, támogatásra volt szüksége, vagy egyszerűen csak csajos estét tartottak. Az első olyan esetnél, amikor Sabrina ugyanígy ébredt, ő is megijedt, mert fogalma sem volt, hogy nyugtathatná meg őt. Végül már reflexé vált. Tudta, hogy ilyenkor hozzá kell érnie és beszélnie hozzá, mindegy éppen mit csinál. Zokog, sikolt, csapkod, vagy épp a varázserejével támad. Tudta, hogy ilyenkor szüksége van valakire, aki visszahúzza a lelkét a múltból.

– Mi a fene folyik itt? – kérdezte Nico. Lexi Sabrina válla felett ránézett a fiúra, aki Drake mellett állt az ajtóban. Már nyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de aztán a szeme elkerekedett és talán még sápadtabb lett, mint volt. Lexi ekkor kapott észbe, hogy a fiú pont Sabrina hátát látja, ha rájuk néz. Sietve felkapta a lába elé zuhant takarót és ráterítette, elrejtve a fiúk szeme elől a lány hátán végigfutó hegeket. Még most is megborzongott, ha eszébe jutott Sabrina története, hogy hogyan szerezte őket.

Úgy tűnt a mozdulata megtörte a dermedtséget, amibe a fiúk fagytak. Nico elkapta a tekintetét, Drake pedig megköszörülte a torkát.

– Tudok segíteni? – kérdezte Drake.

– Ha hoznál egy pohár vizet az jó lenne – felelte Lexi, mire a fiú sarkon fordult és a konyhába indult.

A csendet Sabrina csillapíthatatlan zokogása és Lexi halk, nyugtató sutyorgása töltötte meg. Nico tétován álldogált a folyosón és igyekezett elkerülni, hogy a lányokra nézzen. A tekintete mégis újra és újra visszatért Sabrina hátára. Hiába takarta el a szeme elől a takaró a sebhelyeket, tudta mi okoz ilyen hegeket. Az amúgy is felkavarodott érzelmeihez pedig csatlakozott az, hogy már nem tudott olyan gyűlölettel nézni a lányra. Drake szó nélkül sétált el mellette, egyik kezében egy pohárral, a másikban egy csomag zsebkendővel, a karján, pedig egy fürdőköpennyel. Lexi magára kapta a köpenyt, míg Drake Sabrina kezébe nyomta a vizet és leült mellé. A lány lassan kezdett megnyugodni. Szaggatottan vette a levegőt, remegő kézzel fújta ki az orrát és törölte meg a szemét, összébb húzta magán a takarót, majd a vízbe kortyolt.