Út a pokolba - Lélekfoszlányok (Befejezett)

Harmincegyedik lépés

A feszültség nyúlósan tapadt rá a börtön kopár falaira. A csönd olyan sűrű volt, hogy már annyira zavaróvá vált, hogy végül Sabrina kénytelen volt megszólalni.

– Szóval csak, hogy tisztázzuk, ez az egész nem Lucifer műve, hanem egy Triagob nevű angyalé, aki elvileg a vízi madarak védelmezője.

– Igen - bólintott Machidiel.

– És, aki most megzakkant és világuralomra tör.

– Igen.

– Igazán maradhatott volna a madárkáinál. Kevesebb gondunk lenne - morogta Nico.

– Aki ki akar nyitattatni Lexivel valami kaput, ami Isten se tudja, milyen lényeket szabadít az összes világra - folytatta Sabrina, mintha Nico közbe se szólt volna. – Miközben Istent a mennybe, titeket pedig ide zárt be, hogy nehogy megakadályozzátok.

– Igen - bólintott Machidiel. - Röviden és tömören, ez a helyzet.

– De Lexi nem fogja csak úgy kinyitni neki a kaput - mondta White.

– Csak úgy nem - szólalt meg Hael, aki eddig csendben állt Machidiel mellett és figyelt. A sebei lassan összefortak a testén, de a szárnytollai még mindig sérülten simultak a hátára. - De itt vagytok ti. Ha veletek megzsarolja...

– A francba - morogta Nico. - Ha velünk megzsarolja, akkor kinyitja neki.

– Itt jön az újabb gond - mondta Hael. - Lexi ugyanis nem tudja kinyitni a kaput. Legalábbis egyedül nem. – A kijelentése után minden szempár rámeredt. – Lexi ugyan látja a kaput, de nem tudja megérinteni.

– És ezt Triagob tudja? - kérdezte Sabrina.

– Nem - jelentette ki olyan magabiztossággal Hael, hogy senkiben fel sem merült a kérdés, hogy biztos-e benne. – Csak Isten, Anael és én tudjuk, hogyan nyílik ki a kapu.

– De... akkor Lexi sem tudja - szólalt meg halkan Drake, de olyan rekedten szólt a hangja, hogy még magának is furcsa volt. A feszültség és az aggodalom ráült a hangszálaira és úgy érezte megfullad tőlük. A keze ökölbe szorult és legszívesebben a falba boxolt volna, de tudta, hogy semmi értelme nem lenne, csak fájdalmat és sérülést okozna magának. Mielőtt elindult erre az útra, gondolkodás nélkül megtette volna, de most már nem. Valami megváltozott benne az út alatt, mintha a forrófejűsége, ami sok hülyeségbe keverte, lelohadt volna. Otthon néha, ha túl sok feszültség érte, szüksége volt arra, hogy valahol levezesse azt és legtöbbször a mozgás segített. Bármilyen, de legtöbbször az, ha lemehetett az edzőterembe és püfölhette a zsákot. Most is iszonyatosan szüksége lett volna, hogy mozogjon, hogy tegyen valamit. Bármit. Csak ne kelljen itt tétlenül állnia. Túl sok gondolat és túl sok érzelem zsibongott, most a testében.

– Valószínűleg nem - válaszolt neki Hael, bár nem kérdés volt.

– Triagob hogyan fog reagálni, ha Lexi nem működik együtt? - kérdezte Nico, mire a férfi széttárta a karját és megrázta a fejét.

– Fogalmam sincs. Erre az egészre sem számított senki.

– Triagob sosem volt normális - szólalt meg egy angyal Machidiel és Hael háta mögött, majd ő is a rácshoz lépett. Szőke haja csigákban göndörödött az arca körül, de a vonásai még kemények voltak. A teste izmos, a vállai szélesek és hófehér szárnyai még összecsukva is lélegzetelállítóan szépek és nagyok voltak. – Istennek már az első adandó alkalommal rendet kellett volna tennie a fejében. Túlságosan is élvezte a harcot.

– Azért ne túlozz, Gabriel - szólalt meg egy újabb hang az angyalok közül, de ő nem lépett közelebb hozzájuk. - Triagob csak... mellőzve érzi magát.