Út a pokolba - Lélekfoszlányok (Befejezett)

Tizenkilencedik lépés III.

Nico a vállára kapta a zsákját, miközben kilépett a hátsó udvarra vezető ajtón. Sóhajtva megdörzsölte az arcát és elindult az istállók felé. Tudta jól, hogy mindenki rá vár, de amikor visszatért a szobájába a reggeli után, egy idős földboszorkány állt a szobája közepén és addig nem volt hajlandó elmenni, amíg meg nem vizsgálta és meg nem nézte a sebhelyet, hogy minden rendben van. Hamar rájött, hogy sehogy sem tudja megúszni, így hagyta had tegye a boszorkány a dolgát és végighallgatta, hogy micsoda szerencséje volt és mennyit köszönhet White-nak. Pedig tudta ő ezt magától is. A hála viszont túlságosan is keveredett azzal az érzéssel, hogy másnak kellett megmentenie. Hogy ő nem volt képes szembeszállni a Sfíkával, hogy mennyire szánalmas ezért és hogy mennyire hiányzik neki a védelmező ereje. Próbálta az önsajnálatát valahova mélyre űzni, hogy a többiek ne érezzék rajta és őt se akadályozza, de nem sikerült. Fájdalmasan feleslegesnek és koloncnak érezte magát.

Ahogy közeledett az istállókhoz megcsapta a lovak és a széna jól ismert, jellegzetes illata. Bár amióta a Földön él nem volt lovak közelében, kis korában az apja és Serafina mindig tartott lovakat és el is várták, hogy megtanuljon lovagolni. Megpillantotta a sötét fából ácsolt épületet, majd Sabrinát, Lexit és Drake-et. Sabrina hevesen gesztikulálva magyarázott az előtte állóknak. Nico megtorpant és rájuk meredt. Nem tudta megmondani, honnan érezte, vagy mi sugdosta a fülébe, de tudta, hogy róla beszélgetnek. Amikor reggel, a folyosón Sabrina megkérdezte, honnan tudja, mi történt a Sfíkával, mikor nem beszélt senkivel, tudta, hogy elszólta magát. Aztán látta a lány szemében, hogy észrevette, valami történik vele, hogy az eddigi gyanúja, most bizonyságot nyert. Tudta, hogy túlságosan is durván szakította félbe, amikor Sabrina fel akarta ajánlani, hogy beszéljenek róla, de egyszerűen megijedt. Megijedt attól, ami körülötte zajlik és attól, hogy ha beszél róla, még inkább valóságossá válik. Ugyan mit is mondhatna a lánynak? Hogy minden alkalommal hogy ha tűz közelébe kerül vagy ha dühös lesz, szikrák pattognak a testén? Hogy forróság száguld végig az erein és ő nem tudja, mihez kezdjen vele? Hogyan magyarázza el neki, hogy miután elájult a Sfíka támadása után és Sabrina életre keltette azt az ősi tűzet, a benne is lakozó forróság életre kelt és látott minden pillanatot. Látta a lányból előtörő tüzet, látta mire képes vele és azt érezte, hogy legszívesebben ő maga is táncra kelne vele és magába szívná. Aztán az érzés a lány tűzével együtt vált semmivé és csak a fájdalom maradt. Hogyan mondhatná el mindezt a lánynak, vagy bármelyik másik társának? Bizonytalan volt és félt. És tudta, hogy most nincs senkinek sem ideje az ő lelkét ápolni. Majd ha ennek az egésznek vége, foglalkozik ezzel a problémával, addig pedig próbál nem tudomást venni róla.

Drake pillantása hirtelen rá vándorolt, mire Nico nyelt egyet. Gyűlölte látni a barátja szemében az aggodalmat, pláne azt, hogy érte aggódik.

– Én a helyedben elfogadnám Sabrina segítségét - szólalt meg mellette Dark, mire a fiú összerezzent. Már a nyelvén volt, hogy odavágja neki, megint nem énekelt, de végül inkább lenyelte. Helyette ránézett a fiúra, aki komolyan meredt rá. - Sabrina nagy tudású boszorkány, talán még White-nál is többet tud. Biztos vagyok benne, hogy segítene a problémádon.

– Csakhogy nem vagy a helyemben - mondta végül Nico.

– Azzal, hogy elmenekülsz előle nem oldasz meg semmit - mondta Dark. - Csak rosszabb lesz.

– Most van ennél sokkal fontosabb dolgunk is - felelte Nico. - Az én bajom ráér.

– Azt reméltem, leszoktál már erről ha nem veszek róla tudomást és nem beszélek róla, akkor nincs is semmi gond dologról - jegyezte meg epésen Dark. - De úgy látom tévedtem.

– Foglalkozz a saját dolgoddal, Noah - mordult rá Nico. Tudta, hogy a fiú csak segíteni akart neki, de mégis inkább támadott, mint hogy bevallja, igaza van. - Egyáltalán miért törődsz te az én problémáimmal?