Út a pokolba - Lélekfoszlányok (Befejezett)

Tizenkilencedik lépés II.

Csillagfényes, hűvös, kora este köszöntötte őket, ahogy kiléptek a barlangból. Sabrina mélyet lélegzett a kellemes levegőből, de igazán még ez sem tudta észhez téríteni. Csak reszketve tántorgott és ha Lexi nem támogatja, biztos, hogy összeesik. Sosem érezte magát még ennyire fáradtnak és üresnek. Valahol a tudata szélén érzékelte, hogy megérkeznek Saxum sátrához és hogy a férfi megkérdezi mindenki épségben van-e, de utána már nem fogott fel semmit. Fogalma sem volt hogyan jutott el a palotába és ki segített neki eljutni a szobájáig, de amikor pár óra múlva magához tért már az ágyán feküdt. Sűrűn pislogott, miközben nyögve felült az ágyon és kezdte felfogni, hol is van. Hűvös szellő suhant be a nyitott ablakon, ekkor döbbent rá, hogy csupán fehérneműt viselt. Koszos, véres, szakadt ruháit valaki levette róla, amíg eszméletlen volt. Miközben tekintete végigfutott a szobán, orrát megcsapta valami fenséges illat és mindjárt arra kapta a fejét. Az ágya mellett ott várakozott egy zsúrkocsi több lefedett tányérral. A gyomra olyan hangosan kordult meg, hogy félt, még a folyosón is meghallották. Amennyire gyorsan csak tudott odatelepedett a kocsi mellé és felemelte az első tányér fedelét. Gőzölgő zöldségekkel és hússal telepakolt levest talált alatta, aminek azonnal neki is kezdett. Nem tudta, hogy Lexinek vagy másnak jutott-e eszébe, hogy ha magához tér ételre lesz szüksége, de magában hálát adott neki. Miután szépen sorban megette a kocsira halmozott ételt, tekintete a fürdőszoba ajtó felé vándorolt, majd beleszimatolt a levegőbe és elfintorodott. Most, hogy nem volt étel, ami elnyomja, az orrát megcsapta az izzadság, a vér és a démonok szaga. Így hát mély levegőt vett és megpróbált felkelni. A feje még kótyagos volt, miközben óvatosan felállt, érezte a lelke mélyén felszikrázó energiát és megnyugvással töltötte el, hogy nem vesztette el teljesen. Hogy Dark még idejében megállította. Még mindig remegtek a lábai, miközben a fürdő felé vette az irányt, de már elbírták és érezte, ahogy bizseregve újra indul a mágiája. Ahogy belépett a fürdőbe egy dézsa gőzölgő víz várta, ami körül zöld energia táncolt melegen tartva a vizet. Orrát betöltötte a jácint, a rózsa és a levendula illata. Miután levetkőzött sóhajtva merült bele az illatos vízbe. Lehunyt szemmel dőlt neki a dézsa falának és élvezte, ahogy a kellemes meleg ellazítja az izmait. Jó érzés volt, hogy végre megfürödhet, hiszen legutóbb még otthon volt rá lehetősége, a hajón csak mosakodni tudott. Elvette a dézsa mellett álló asztalról a szappant és alaposan lemosta magát. Nagy levegőt véve lebukott a víz alá, hogy bevivezze a haját, majd a samponnal is kimossa belőle a vért és a mocskot. Aztán egy ideig csak élvezte és a plafont bámulta. Az érzések megállíthatatlanul kavarogtak benne, de igazából egyet sem tudott megfogni. Csak sodródott. Végül kikászálódott a vízből és törölközés után egy puha, bolyhos, zöld fördőköpenybe bugyolálta magát. Szőke haját egy meleg törölközővel dörzsölte meg, ami a benne száguldó mágiának hála hamar meg is száradt.

Mire visszatért a szobába, valaki már elvitte a zsúrkocsit és az ágyat is megvetették neki, kicserélve a takarót, amin eddig feküdt. Bár a teste visszahúzta az ágyba, hiába bújt be a takaró alá, csak forgolódott. Ismerte már ezt az érzést, túl fáradt volt és a mágiája túl intenzíven töltődött ahhoz, hogy el tudjon aludni. A sokadik fordulás után végül sóhajtva kiszállt az ágyból, tudva, úgysem tud pihenni. A szoba másik felében halkan kattogó óra éjjel tizenegyet mutatott. Odalépett az ablakhoz és kinézett az alvó városra, amit ebből az emeleti ablakból messze belátott. Minden csendes volt, nyugodt sötétségbe burkolóztak az épületek. A főváros lakói behúzódtak a házaikba, a tőle balra elterülő körzetben viszont észrevett némi fényt és mozgást, ahol az éjszakai állatok éltek. Beszélgetés hallatszott fel az ablaka alól és ahogy lepillantott a kertre, látta, hogy palota ontotta magából a világosságot, a földszinten szinte minden ablakból ömlött a fény, sárgára festve a pázsitot. Árnyékok mozogtak, amikor valaki elment az ablak előtt, úgy tűnt elég nagy a sürgés forgás. Az ablakpárkányra támaszkodva bámulta a csillagos égboltot. De nem sokáig volt képes egy helyben maradni, a testében újraéledő mágia mozgásra kényszerítette. Így ellökte magát az ablaktól és a folyosóra indult. Szerette volna megnézni mi van a többiekkel, mindenki jól van-e, hiszen egyikükkel sem foglalkozott, amikor elhagyták a barlangot.