Út a pokolba - Lélekfoszlányok (Befejezett)

Utolsó lépés

A vérfolyó sebesen száguldott végig a Pokol tróntermén, magával sodorva mindent, ami csak belezuhant. Lexi lehunyta a szemét mielőtt a teste a vérhez ért volna és felkészült a fájdalomra és a forróságra. Csakhogy a forróság helyett jéghideg fogadta. Az agya egy pillanatra összezavarodott és érzéketlenül merült lejjebb és lejjebb, hogy aztán az áramlat elkapja. Majd a fagy a bőrébe mart és a fájdalom végigszáguldott az idegein és életre keltették. A tüdeje oxigén után sikoltott, és az életösztöne mozgásra bírta a testét. Hevesen kellett küzdenie, hogy legalább a fejét a felszínre tudja emelni, de végül sikerült neki. Zihálva kapott levegő után és ugyan érzékelte a felette a magasban harcoló démonokat, de semmi másra nem tudott koncentrálni, mint hogy a felszínen tartsa magát. Az esőtől megduzzadt folyó úgy dobálta ide-oda a testét, mint valami rongybabát. Tehetetlenül sodródott a folyóval be a sziklák közé, majd a palota alá. Falaknak és köveknek csapódott neki, volt amelyik olyan éles volt, hogy megvágta a bőrét. A sodrás többször is lerántotta, vagy éppen a köveken felcsapó hullámok csattantak az arcán olyan fájdalommal, hogy levegő után kapott.

Néha ugyan eljutott hozzá egy halk károgás vagy éppen fájdalmas üvöltést, de a fülét inkább a víz morajlása töltötte be. Még gondolkodni sem maradt ereje vagy lehetősége, mert csak sodorta és sodorta a folyó. Hiába küzdött ellene csak az ereje fogyott, a hidegtől elgémberedett végtagjai nem voltak elég erősek, hogy megmentsék. Csupán a szerencséjén múlott, hogy amikor kettéágazott a folyó, abban az ágban maradt, ami tovább haladt a palota alatt. A másik ugyanis egyenesen a vértengerbe vezetett, amibe mindenféle ömlött a kastélyból. A folyó meder hol kiszélesedett, hol egészen keskennyé vált, máshol Lexi kénytelen volt a víz alá bukni, amíg elhaladt a falak alatt, volt, ahol hevesen zuhogó vízesésnél zuhant le és csobbant újra bele, hogy megint magával vihesse.

A lány érezte, hogy egyre jobban gyengül, hogy a hideg vér kiszívja minden energiáját és egyre érzéketlenebbé vált. Olyan, elsőre vonzó gondolatok kezdtek motoszkálni benne, hogy ideje feladni, hogy jó lenne végre pihenni, jó lenne szépen lassan lelebegni a semmibe. Hogy jó lenne, ha vége lenne.

A folyó újabb kanyart vett, ő pedig keményen neki csapódott egy sziklának, ami pár percre észhez térítette. Drake-re, Vicre és a többiekre gondolt, hogy miattuk meg kellene próbálnia kijutni innen. De a teste nem engedelmeskedett, mázsás súlyként húzták lefelé a lábai. Még érzékelte, hogy a folyó visszavitte a trónterembe, mintha csak tettek volna egy kört a palota alatt, még hallotta a csatazajt és megpillantotta a felette szálló hollót. Majd a teste végleg feladta és egy heves hullám maga alá temette.

Süllyedni kezdett. A szíve és a lelke segítségért sikoltott, miközben figyelte a vörös víz derengésében az öt követő madarat. Aztán a holló áttört a felszínen és a vízbe suhant. Zöld fény villant, aztán már Havrant látta maga előtt, aki hevesen tempózott felé. A gondolatai olyan lassan forogtak, hogy nem tudta eldönteni, tényleg a férfit látja-e vagy csupán képzelődik. Csak akkor tudott megbizonyosodni róla, hogy nem a képzelete szüleménye, amikor Havran megragadta a derekát és felfelé húzta. Égett a tüdeje és már érezte a késztetést, hogy levegőt vegyen, miközben a férfi szorosan magához ölelte és küzdött a sodrással és húzta egyre feljebb és feljebb. Lexi tudta, hogy segítenie kellene neki, de a teste nem engedelmeskedett, úgy érezte, nem maradt semmi erő a tagjaiban. Csak tehetetlenül lógott Havran karjában, a testét rángatta a vér és figyelte, ahogy egyre közeledik a felszín. Talán egy méter sem választotta el a felszíntől, amikor a tüdeje végképp nem bírta tovább és a levegő utáni vágya erősebb volt, mint a józan esze, ezért kinyitotta a száját, hogy oxigén után kapjon. De helyette csak vér ömlött a szájába, aminek hidegsége marta a torkát és nyúlósan haladt végig rajta. Szerencsére a következő pillanatban a feje kiemelkedett a vízből, köhögve prüszkölve próbált megszabadulni a szájába került vértől.