Út a pokolba - Lélekfoszlányok (Befejezett)

Megtorpanás - Lendület

Calm Braver egy csésze kávéval és egy papírlappal a kezében lépett ki a konyhából. Miközben a könyvtár felé sétált, újra és újra átolvasta a kinyomtatott e-mailt és próbált valami megoldást találni a franciaországi védelmezők problémájára. Túl kevesen maradtak és túl sok volt a védelmezendő személy.

Valahol hálás volt azért, hogy elterelhette ilyen gondokkal a gondolatait és nem forgott az agya egész nap Lexi és a többiek körül. Az új tanáccsal mindent megtettek, hogy amennyire csak lehet, normalizálják a helyzetet, új vezetőket neveztek ki, mindenkinek adtak feladatot, felkészültek egy újabb démontámadásra. Éjszakába nyúlóan dolgoztak, hogy aztán kimerülten az ágyba roskadjanak és elaludjanak. Persze örült, hogy Andrea és Saxum is írt neki, hogy találkoztak Lexivel, hogy értesítették, mindenki jól van és mennyit segítettek a birodalmaknak. Az apai ösztöne vitte volna utána, szerette volna megvédeni a gyermekét, aki megmaradt neki, de tudta, hogy ez most a lánya útja, ezen most neki kell végigmennie.

Szeme újra végigfutott a lapra írt neveken, próbálta összekapcsolni arcokkal, hogy kit ki mellé rendelhetne ki, ki volt fontosabb, mint a másik. Már ráfordult a könyvtár folyosójára, amit ideiglenesen kineveztek a tanács irodájának, amikor egy magas, szikár, sötét hajú férfi jelent meg előtte. Calm felpillantott a levélből, majd felsóhajtott.

– Calm...

– Ne most, Hect, kérlek - mondta, miközben elsétált a férfi mellett. – Nincs most időm Serafina okoskodására.

– Calm, ez fontos - fordult utána Hect.

– Nem hiszem, hogy fontosabb, mint hogy kitaláljam, kit kivel őriztessek, mivel nincs elég...

– Serafina haldoklik - vágott közbe a férfi, mire Calm megtorpant. Miközben visszanézett a vállat felett, majdnem kimondta az első gondolatát, de még ő is érezte, hogy az "És?" kérdés túl erős lenne. Serafina az utóbbi napokban teljesen kiborította az új tanácsot a kéretlen tanácsaival és okoskodásával, mindenkinek meg akarta mondani, mit és hogyan tegyen. Nem tudta megemészteni, hogy már nem ő dirigál. A tanács többi tagja csendben elvonult a szobájába és élvezte, hogy immár nem az ő dolga ez az egész. De Serafina nem. Calm várakozóan nézett a régi barátjára, de nem szólt semmit. – Téged akar látni. – Calm továbbra is hallgatott. - Kért, hogy keresselek meg, mert beszélni akar veled.

– Velem - mondta hidegen Calm és erővel nyelte vissza a kitörni készülő gondolatait. Bárkivel szívesebben találkozott volna, mint Serafinával. Azóta kerülte a nőt, amióta átvették a tanácsot. Nem érdekelte, mit akar tanácsolni vagy mondani, ahogy most sem.

– Igen - bólintott Hect és mérgesen meredt Calmra. – Megismétlem Calm, Serafina haldoklik és veled akar beszélni. Egyáltalán nem érdekel?

Hecttel azóta sem tudtak zöld ágra vergődni, amióta újra találkoztak. Calm nem tudta megbocsátani a férfinak, hogy miután feladta a védelmezőséget Hect még csak azt sem kérdezte meg hogy van, hogy utána is bőszen bólogatott a tanács minden parancsára, ami történt. Hect pedig nem tudta megbocsátani, hogy Calm elhagyta a védelmezőket. Így csak dolgoztak egymás mellett, mint két idegen, mint két személy, aki teljesen máshogy gondolkodik. Calm elmerengett vajon, hogyan tudtak annak idején barátok lenni, mikor Hect egyáltalán nem érti őt.

– Miért kellene, hogy érdekeljen? - kérdezte mereven Calm. – Nem hiszem, hogy Serafina bármi olyat tudna mondani, amivel megváltozna a helyzet.

– Haldoklik, Calm...

– Hallottam.

– Sosem tudhatod, ki mit mondd a halálos ágyán - közölte jegesen Hect, majd faképnél hagyta Calmot.