Út a pokolba - Lélekfoszlányok (Befejezett)

Megnyugvás

Közel két évvel később...

Lexi halkan belépett a kisszobába. A nyári napfény, a lehúzott redőnyön keresztül barátságos félhomályba vonta a szobát, kikerülte a padlón heverő játékokat és a kiságyhoz lépett. A kislány épp akkor fordult a hasára és mocorgott. Lexi finoman megsimogatta a hátát, mire lassan megnyugodott. Kisimította a kislány haját az arcából, majd sóhajtva felegyenesedett és végignézett a szobán. Még mindig furcsa érzés volt, hogy a boltja és a tetováló szalon felett laknak, hogy ha nagy volt a csend, hallotta a lenti mozgást. Ellenben nagyon szeretett itt lenni, az első közös családi otthonukban, amit együtt rendeztek be, együtt formálták olyanná, amilyenné szerették volna. Újra a kislányukra pillantott és elmosolyodott az emléken, ami felrémlett előtte. Jól emlékezett a pillanatra, amikor elmondta Drake-nek, hogy terhes. Pont ebben a szobában álltak. Még mindig olyan volt, mintha ma történt volna.

Lexi zakatoló szívvel nyitotta ki a kocsiajtót, a kezében lévő papírokat az anyósülésre dobta, majd beült a volán mögé. Tudta, hogy el fog késni, de mégsem tudott elindulni. Csak szorította a kormányt és nézett maga elé. Végre minden furcsa érzés értelmet nyert, minden különös dolog, amit nem tudott hova tenni, mióta hazajöttek. Amikor az orvos megmondta nagyjából mennyi idős lehet, ő már tudta is, mikor történt. Azon az éjszakán a Tűz birodalomban, amikor semmi más nem létezett csak a vágy. Amikor semmire sem figyeltek.

Először nem is törődött vele, eszébe se jutott. Ez a két hónap, amióta visszatértek a pokolból mindössze arra volt elég, hogy lassan minden visszarázódjon a régi kerékvágásba, némi pozitív változással. Mindenki tervezett, szervezett és álmokat űzött. Aztán most... Lexi pillantása az ultrahangképre vándorolt és arra az aprócska foltra. Mert még nem volt több, de ott volt. Beletúrt a hajába, majd amikor ránézett az órára és rájött tényleg nincs több ideje itt ülni, elindult. Ha sokat késik, Drake aggódni fog. Épp azt a helyet akarja megmutatni neki a szomszéd városban, amit szeretne megvenni. Ahol együtt laknának és berendeznék a tetováló szalont és az ő boltját. Most, hogy végre megismerkedett Haelel, úgy döntött, felhasználja a pénzt, amit évekig érintetlenül hagyott a bankban. Már minden készen állt, csak Lexinek kellett rámondania az igent. Eddig mindig közbejött valami, de ma végre ő is láthatja. Miközben az autóval kihajtott a kisvárosból és a parti úton elindult, a gondolatai elkalandoztak. Egészen eddig a lakáson gondolkodott, most viszont más kötötte le. Az, hogy hogyan mondja el Drakenek. Nem tervezték a babát, legalábbis nem most.

A viszonylag rövid út alatt, nem jutott semmire. Drake és egy középkorú férfi várt rá a megbeszélt címen. Miután leparkolt, a kabátja zsebébe csúsztatta az ultrahang képet, majd kiszállt a novemberi hideg szélbe. Lexinek ugyan bemutatták a férfit, de az agya nem fogott fel semmit a beszélgetésből, csupán annyit, hogy ő a tulaj. Majd elköszönt és hagyta, hogy ketten járják körbe a házat. A két viszonylag nagy helyiséget lent, ami teljesen megfelelt annak, aminek szerették volna. Majd felmentek a lépcsőn. Lexinek csak homályosan rémlett, ahogy körbenézett az amerikai konyhás nappaliban, aminek az ablakai az utcára néztek, majd a fürdőben, a nagy szobában, ami már a kertre nézett. Aztán beléptek a kisebbik szobába és Lexinek újra zakatolni kezdett a szíve. Drake hagyta, hogy beljebb lépjen, majd megszólalt.

– Ez meg lehetne dolgozószoba, vagy vendégszoba vagy...

– Gyerekszoba - mondta rekedten Lexi.

– Igen, akár majd az is - felelte Drake, mire a lány szembefordult vele. Keze a kabátja zsebébe csúszott. A fiú félredöntötte a fejét és Lexit tanulmányozta. - Valami baj van? Nem tetszik?

– De, ez a ház tökéletes - bólintott Lexi elszorult torokkal.

– Akkor mi a baj? - lépett oda hozzá Drake. - Megijesztesz.