Átverve

~Vírus~

•Daniel szemszöge• ☆

4 Nap.4 ugyanolyan nap. 4 nap telt el Skyler balesete óta. 4 teljes napot töltöttem itt ebben a kórházban.

4 napja van kómában ez a törékeny lány. 4 napja csak reménykedem, hogy hátha a következõ nap véget vet a szenvedésnek.

Kevésnek tûnik ez a pár nap de a percek óráknak tûnnek. Mintha minden nap forgatókönyv szerûen ugyanolyan lenne.

Korán reggel fölkelek bemegyek a kórházba és késõ este távozom. Nem lenne kötelességem itt ülni és várni a csodára, hogy valamikor felkel, de nem bírom itt hagyni. Attól félek, hogy pont akkor fog történi valami amikor én nem leszek itt.

Elvileg már bármikor felkelhet. Lehet hogy már csak órák kérdése és itt lesz velem. Lehet hazafele már nem egyedül fogok utazni. Lehet ma már nem egyedül töltöm el az éjszakát. Akkor legalább már normálisan tudnék aludni.

Ez a nap is úgy indult mint az elõzõ négy. 5-kor kelés, gyorsan magamra kapok valamilyen ruhát majd kocsiba ülök. Miután megérkeztem besétálok a kórház ajtaján és köszönök a recepciósnak, Katynek.

Lifthez sétálok majd megnyomom a hármas gombot. Amint kilépek a liftbõl hírtelen egy orvos rohan el elõttem. Nem foglalkozva vele sétáltam boldogan tovább. Érzem, hogy ez a nap más lesz mint a többi. Ma történni fog valami.

A folyosón minden kórterem elõtt van egy ablak amin belehet nézni. Akárhányszor elhaladok ezen a folyosón, mindig bekukkantok az összesen. Rossz szokás. Olyan mint a körömrágás.

Jó rossz hasonlat...

Párszor tapasztaltam, hogy nem olyan jó ötlet ha az összesen benézek, mert fogadtak érdekes dolgok.

De nem igazán tanultam a helyzetbõl mert még mindig benézek.

Elértem az utolsó kórtermet ami Sky-é.

Az érzésem beigazolódott, ugyan is tényleg más ez a nap mint a többi. Amint beléptem az ajtón a mosoly az arcomról lefagyott.

Skyler feküdt az ágyon, akibõl több csõ lógott ki mint tegnap vagy az azelõtti napokban, körülötte orvosok, ápolók akik rohangáltak kötszerekkel, tûkkel és még hasonló tárgyakkal.

- Öhm...Itt mi történik? Valami baj van? - nyögtem ki nagy nehezen.

- Jó reggelt. - rázott velem kezet egy orvos.

- Jó reggelt. - viszonoztam a kézrázást.

- Valami baj történt? - kérdeztem újra mert ahogy látom nem akar nagyon válaszolni.

- Kérem ezt inkább a folyosón beszéljük meg.

Kimentünk az elõbb említett helyre és végre elkezdett válaszolni a kérdésemre.

- Szóval, az este folyamán felszökött a láza ami ilyen állapotban nem igazán jó. Valószínûleg ez nem csak egyszerû láz, hanem valamilyen vírus. Ez a bizonyos kórokozó megtámadta tüdejét, a szívét és ha nem cselekszünk gyorsan és nem kap gyógyszeres kezelést akkor az agyát is megtámadhatja ami maradandó károsodáshoz vezethet.

- És..és most mi lesz?

- Õszinte leszek magával Daniel. Ilyen esettel még nem igazán találkoztam, így sajnos ki kell jelentenem, hogy sötét utakon járunk. Most a hölgy egy elég erõs gyógyszeres kezelést fog kapni amitõl reméljük javulni fog az állapota. Ha minden jól megy akkor ezektõl a gyógyszerektõl fölfog ébredni. Ez persze nem azt jelenti, hogy rögtön meg is gyógyul, csak már nem lesz kómában.

- És mi lesz ha egyik gyógyszer sem segít majd neki?

- Akkor valószínûleg el kell búcsúznunk tõle.

- Az...az nem lehet! Õ egy erõs lány! Egy kis medencés balesettõl nem fog meghalni! - akadtam ki.

- Daniel, kérem nyugodjon meg egy kicsit. Ez nem egy kis dolog. Ez most komoly. A vizsgálataink alapján ez nem a balesett miatt történt. Részben az is tehet róla, de nem az a fõ ok. Mostanában Skylert ért valami stressz?

- Igen. Nem rég szakított a barátjával és a szülei se egy könnyû esetek.

- Értem. Valószínûleg a sok stressz miatt legyengült a szervezete így elkapott egy vírust. Lázas lett majd beesett a medencébe ahol a fejét is beverte. Valahogy így történhetett na de most ne haragudjon de nekem el kell mennem egy másik betegemhez.

A hallottakat még most se bírom igazán fölfogni. Egy egyszerû vírus mikre képes.

Akkor valószínûleg el kell búcsúznunk tõle.

Ez az egy mondat milliószor lejátszódott a fejemben mint valami átok. Én nem bírnám ki ha meghalna.

Nem ismerem oly régóta de olyan mintha kiskorom óta életem része lenne.

Lefagyva álltam a folyosó közepén ahol hagyott a doki és lejátszódott elõttem az összes közös élményünk.

Az elsõ találkozás. Nem egy mesébe illõ volt de számomra tökéletes. Hozzánk illõ. A két szerencsétlen.

A közös kávézásunk ahol megismerhettem igazán. Az se sikerült tökéletesre Colton megjelenése miatt de, hogy õszinte legyek nem bánom. Ha nem jelent volna meg és nem veszett volna össze Sky-jal akkor most nem élnénk együtt. Akkor most nem lennék itt.

~~~~~~~

Fél óra múlva kijött az utolsó orvos is a szobából.

- Most már bemehet, de egynél több ember ne nagyon menjen be.

- Rendben, köszönöm.

Nem tudtam mire számíthatok. Hogy, hogy fog kinézni és még ehhez hasonlók.

Összeszedtem az összes bátorságom és beléptem a kórterembe.