Átverve

II.XII.fejezet

~Skyler Grace szemszöge~

Azt gondoltam, hogy a mai találkozásunk elég kínosan fog telni. Nem találjuk majd a szavakat, csak csendben nézzük a másikat és forró kávéinkat csak kavargatjuk.

De nem így történt. Mint két normális, felnőtt ember, beszélgettünk.

Kívülről biztos ez látszódott, de ha kicsit közelebb csúszott az ember a székével, máris hallhatta a kellemetlenebbnél kellemetlenebb mondatokat.

Megakartuk beszélni, lezárni ezt az egész nyavalyát, de ahogy egyre mélyebbre ástuk magunkat a beszélgetésbe úgy ragadt ránk a sok sérelem is.

-Szerintem, az lenne a legjobb megoldás, ha levegőnek néznénk a másikat. - dőltem hátra  kényelmes bőrszékemben és az asztalra dobtam a kis cukros zacsit amit ujjaim között szorongattam.
-Nekem menni fog, - könyökölt az asztalra, majd rám vezette tekintetét - de neked elég nehezen ha a rólam írott dalaidból élsz meg. - húzta gúnyos mosolyra telt ajkait.

Aucs.

Most erre mit mondjak? Hogy végre egy értelmes dologban tűnt fel?

-Hidd el menni fog, nem leszek kevesebb nélküled úgy mint ahogy több se voltam veled.

Megfogtam kistáskámat, nyakam köré csavartam meleget nyújtó sálamat ami bézs színben pompázott majd tárcám után nyúltam. Kivettem egy összeget, ami pont elég volt a kávémra majd az asztalra csaptam és sietve távoztam.

Üvegajtót becsapva, fordultam balra a forgalmas utcán és indultam meg haza.
Bőrcsizmám sarka csak úgy kopogott a betonon.
Sálamat ráncigáltam menet közben, az idegtől fojtogatott minden.

Hogy lehet valaki ekkora egy paraszt?!
Még, hogy rajta keresztül lettem valaki! A dalaimban nem szenté avatom, hanem pont hogy szidom! Csak szegénykém annyira butus, hogy ezt se tudja megérteni.

Amúgy is, minek hívott el? Ezért? Hogy ezt a marhaságot az orrom alá dörgölje? Foglalkozzon a barátnőjével, annak beadhatja a hülyeségeit.

-Hé' Sky! Várj már! - ordított valaki mögülem.
Nem tudtam, hogy ki az, hangja se volt ismerős annyira, mert éppen futott így lihegett beszéd közben. Menetközben hátrafordultam, de meg is bántam. Amint megláttam, gyorsabbra vettem lépteimet. - Hallod? Állj már meg!

Mit akar már megint?!

-Leszállnál már végre rólam? - ordítottam hátra se fordulva. - emberek hírtelen rám kapták fejüket, biztos hülyének néztek. Nem is értem ezen mit csodálkozom...
-Csak hallgass meg! - ért utol Daniel és ragadta meg karomat.
-Eddig is azt tettem. Úgy látszik nekünk ez nem megy így hanyagolni is kéne. - rántottam ki végtagomat ujjai közül.
-Belátom, óriási baromságot csináltam és bunkó is voltam, de életed végéig haragudni akarsz rám?

Pár percig úgy csináltam, mint aki gondolkozna majd rávágtam ezt az egyszerű szócskát: Igen!

Azt hittem, hogy a srác számított válaszomra, de megérzéseim újra átvertek ugyanis földhöz gyökerezett lábakkal és értetlen arccal állt előttem.

-Ezt te se gondoltad komolyan...
-Mit? Hogy utállak és nem akarlak soha többet látni? De, komolyan gondoltam. - váltottam pózt és karba tett kezekkel néztem szemeibe.
-Jó, akkor utálj. Hírtelen nagy világsztár lettél és máris egy undok, beképzelt, arrogáns, förtelmes nőszemélyé váltál. - váltott hírtelen gúnyos vigyorra. Már ha azt lehet annak nevezni. Olyan volt mint az Alice Csodaországaban-ból a macska.
-Gyűlöllek! - sziszegtem fogaim közt szemébe nézve.
-Annyira biztos nem, mint én téged. - vágott vissza mint valami óvodás. Eddig is tudtok, hogy nem valami kreatív ember.

••

Tudatalattimon kívűl cselekedtem, csak az érzéseimre hagyatkoztam ami abban a pillanatban jó ötletnek tűnt de valószínűleg később még megbánom. Akkor annyira nem érdekelt, éltem a pillanatnak, megint tizenévesnek éreztem magam, aki éppen lázad és mindenkit letoj magasról.
És tetszett ez az érzés. Elcsábított maga az ördög én pedig örömmel vetettem magam karjai közé.

Ajkaink súrolták egymást miközben próbáltuk megtalálni a bejáratim kilincsét. Lenyomva az előbb említett tárgyat ráeszméltünk, hogy zárva van. Sajnálatunkra, meg kellett szakítani heves csókcsatánkat.
Hírtelen leakasztottam vállamról táskámat és elkezdtem gyorsan keresgélni benne, hogy minél előbb bejuthassunk.
Társamat annyira nem hatotta meg a szituáció, áttért nyakamra, azt szívogatta miközben combomat markolászta egyre feljebb.
Ridikülömben megéreztem a kis fémtárgyat, kikaptam onnan és a lyukba helyeztem.
Kezem remegett, mint aki beteg így nehezen tudtam a helyére illeszteni.
Társam ezen jót nevetett miközben a falnak támaszkodva szuggerált mosolyogva.
Az ajtó kinyílt majd a srác felé fordultam, aki vigyorogva zárt meleg karjaiba.
Ahogy teste testemhez ért, elárasztott a forrósság.
Szőke tincseibe markoltam miközben ajkunk egymáshoz tapadt ő pedig átemelt a küszöbön és becsapta mögöttünk a bejáratit.
Cipőinket és meleg ruháinkat ledobtuk ott helyben majd lábaimmal átkulcsoltam derekát.
Éreztem rajta, hogy az élvezet kölcsönös. Átbillegtünk így, együtt a nappaliba, majd ledöntött a kanapéra.
Fölém hajolt, adott egy gyors csókot és visszatért nadrágomhoz. Vékonyka övemet kicsatolta és szűk alsómat lehúzta. Bőrömön rögtön átsuhant a libabőr.
Visszatért arcomhoz, közel hajolt jobb fülemhez majd érzékien súgta e szavakat;

-Én akarok lenne az első és utolsó csókod...

Amint kiejtette az utolsó szót testünk egybeforrt, ennek hatására, számon kicsúszott egy érzéki egyben jóleső sóhaj;

-Istenem Daniel...

Sziasztok!
Remélem mindenkinek jól telik a sulis idő:)
Bocsánat, hogy rég hoztam részt csak nem volt sok ihletem:( összecsapni meg nem szerettem volna.

Ha tetszett a rész akkor jelezd valahogy💖
Az előző részhez érkezetteket pedig köszönöm.

További jó olvasást.