Átverve

~Maradjak?~

•Skyler szemszöge• ♡

- Óh,nem akarlak magammal untatni!-próbált kitérni a kérésem elől.
- Nem untatnál vele.Tényleg érdekel.Nem szívesen kávézom idegenekkel,szóval ha nem kezdesz bele,akkor haza megyek.
- Mit ne mondjak,akaratos egy ember vagy.-nevetett az előző mondatomat hallva.
- Akaratos? Az mondja,aki tegnap már-már könyörgött,hogy jöjjek el vele ide.
- Jó,belátom igazad van...
- Nekem mikor nincs?
- Na! Nem csak akaratos de még beképzelt is. Ezek a mai fiatalok!

Nem bírtam tovább,ezen már én is nevettem.

- Hány éves is vagy?-kérdeztem.
- 20.
- Én is,szóval nekem csak ne fiatalozz itt. Majd max ha 80 éves lesz,akkor majd megértem. De most! Na neee.
- Értettem nyanya.
- Mi?!
- Te mondtad az előbb,hogy ne fiatalozzak,így gondoltam megfelel a nyanya.- tárta szét a kezét,mint aki mindent tudna.
- Várj,kitalálom! Most azt gondolod,hogy ezt a megállapítást csak te tudtad megcsinálni és ez még igaz is.
- Valami olyasmi.- ivott bele a szerintem már kihült kávéjába.
- Akkor nagyot tévedsz.
- Jó,akkor hívlak a neveden,Sara.
- Skyler!
- Darab,darab!
- Rendben,megjegyeztelek David.
- Daniel!
- Lényegtelen.

Nagyon jól elvoltunk egymás oltogatásával. Persze egyikünk se vette komolyan. Tetszik Danielben,hogy bármit mondhatsz neki nem sértődik meg.
Nem úgy mint Colton...

Éppen Dani valamilyen videót mutatott a telefonján,amin ő és a barátai énekeltek,amikor hangos ajtó csapódást hallottam.
Azt gondoltam biztos csak a huzat. Eléggé el van borúlva.
Tévedtem. Egy dühös srác rontott végig az asztalok között -felénk tartva- aki a barátnőjét kereste.
Először nem ismertem fel,de ahogy egyre jobban közeledett úgy ült ki az arcomra a döbbenet.
Vagy talán a félelem?

- Minden rendben?- úgy látszik Daniel is észrevette hogy nincs minden rendben így rá is kérdezett egyből.
- Öhm..igen...nem...nem tudom!

Volt már olyan érzésetek,hogy egy adott pillanatban elakartok tünni az adott helyről? A városból vagy akár az egész világból?
Na ez az érzés fogott el engem is,amikor oda ért az asztalunkhoz Colton és erőteljesen rácsapott az előbb említett darabra.

- Jó volt?-fordult Danielhez mérgesen a barátom.
- Öhm...bocsánat de nem értem.-próbált udvarias lenni,de láttam rajta,hogy neki se tetszik ez a szituáció.
- Mit nem tudsz,mi?! Kiterveltétek hogy titokban maradjon?! Tudom hogy lefeküdtetek!
- Colton,légyszíves menj haza. Mindjárt megyek én is. Otthon megbeszélünk mindent,csak kérlek ne itt mindenki előtt.
- Persze,menjek haza te meg itt pátyolgatod a szívét tovább! Én vagyok a barátod,ismétlem ÉN és nem Ő.-kezdett el össze vissza hadonászni.
- Részeg vagy,légyszíves menj haza.

Ekkor már mindenki minket nézett.
Szegény Daniel meg azt se tudta,hogy hova csöppent.
Nem lepődnék meg ha ezek után szóba se állna velem.
- Most haza megyünk.-jelentette ki a "szerelmem".
Ha még nevezhető annak. Ennyire még sose alázott meg mint most.
- Mi?! Én most nem fogok haza menni!Menj te és később megyek én is! Ha lenyugodtál akkor megyek csak,addig nem.
- Nem érted meg?! Azt mondtam hogy megyünk!-megfogta a kezem és szószerint föl rántott az asztaltól.
- Te nem érted?! Vagy ötödszörre mondta el hogy nem megy el most veled!Ennyire nehéz fel fogni?-állt föl Daniel is.
- Neked ehez semmi közöd! De csak hogy örüljetek. Skyler, ha most nem jössz haza velem akkor vége! Mindennek! Szakítunk és fogod a cuccaid majd elhúzol,de ha vissza jött az eszed akkor haza jössz velem őt meg örökké elfelejted!Na válassz.

Sokk,döbbenet.
Talán ezek a szavak a legtalálobbak a mostani helyzetemre. Sose gondoltam volna hogy egyszer egy ilyen pillanatot is megfogunk élni. De azt se gondoltam hogy ezt a pár mondatot az ő szájából fogom hallani. Álmaimban már többször is lejátszódott ez a szituáció de ki tudta volna hogy ez meg is valósul?
Talán örülnöm kéne,hogy most vége lehet? Vagy inkább aggódnom kéne,hogy mi történhetett a kapcsolatunkkal,hogy így hírtelen tönkre ment.
Nem tudom hogy döntsek. Egyáltalán van erre jó válasz?
Ha most azt mondom hogy maradok,akkor elveszítem Coltont de viszont itt marad nekem egy másik fiú. Daniel. Egy normális ember egyértelműen a barátját választaná és nem egy mondhatni vadidegent. Mert most hiába ücsörögtünk itt vagy egy óráig,még se ismerem annyira. De valami vonz benne. A szép kék szeme,a kócos barna haja amibe legszívesebben bele túrnék hogy milyen puha lehet vagy talán a humora? Nem is tudom... Az biztos hogy nem volt vele elég ez az egy óra.
De viszont ha én most azt mondom hogy megyek,akkor itt hagyok egy új barátot és haza megyek a pasimmal aki ki tudja mit fog csinálni. Ezek után már bármit kinézek belőle.
Nem akarok életem végéig így élni és lehet hogy ez az a pillanat amikor változtathatok rajta.