Szolga /Exo-Xiumin FF/

103.

Piros szemekkel álltam az ajtaja előtt, miután hosszú percek teltek el azzal, hogy lesokkolva ültem a nappali közepén. A tanulásra már nem tudtam figyelni, csak ijedtemben elsírtam magam. Minseok a szobájába sétált és olyan nyugodt léptekkel haladt el mellettem, hogy megijedtem tőle. Ahogy eldobta a telefont, az darabjaira esett, elvágva ezzel engem a többi sértő és bántó cikktől. Nem tudtam, hogy mit gondoljak, de nem szerettem volna így mellette lenni, hogy ez a levegőben lóg. Már nem csak a házvezetője voltam, de a barátnője is, egy célpont mellette. Meg akartam vele beszélni, mert nem tudtam, hogy mire számítsak. Túl akartam esni azon, hogy azt mondja, igaza van a cikkeknek, de szerettem volna, ha azt mondja, sose hagyjam el. Tudtam, hogy ez csupán pár hónap után elég merész kérés tőle, de a szívem mélyén tudtam, hogy beleroppannék, ha ilyen kis idő elteltével is elhagyna.

Bekopogtam végül és erőt vettem magamon. Nem szabadott, hogy felemésszen ez a dolog és erősnek kellett lennem. Meg akartam tudni mindent, ami ezzel kapcsolatos és nem hagyhattam, hogy a szégyenlős énem és a visszahúzódó Maya átvegye felettem az irányítást. Minseok kinyitotta az ajtót és mélyet sóhajtott, ahogy beléptem mellette. 

- Szeretnél beszélni róla? - Kérdezte.

- Igen - Feleltem azonnal és a hangom a tervezettnél sokkal halkabb és reszketegebb volt, de legalább válaszoltam neki.

Minseok megfogta a kezem és leült az ágyára, húzva magával engem is. Megnyaltam a számat és helyet foglaltam a matracon, aztán törökülésbe húztam a lábaimat és felé fordultam teljes testtel. Mély levegőt vettem és éreztem, ahogy az ujjaim remegnek a szorításában, a szívem pedig hevesen ver, amitől alig tudok lélegezni.

- Mióta olvastad ezeket a szarokat? - Kérdezte ő először, mire meglepődtem, hogy nem hagyta, hogy én beszéljek róla, de hálás voltam neki, hiszen gőzöm sem volt, hogy kezdhettem volna bele.

- Nem tudom - Sóhajtottam. - Pár napja. 

- És elhitted ezeket? 

- Kicsit - Bólintottam és mély levegőt vettem. - Csak elgondolkodtatott.

- Hogy elég vagy e nekem? - Kérdezte mérges hangszínnel, amitől kirázott a hideg.

- Hm - Bólintottam. - Azon a képen azzal a színésznővel..

- Öt éve volt a barátnőm - Szólt közbe, amikor egy kis szünetet tartottam, hogy összeszedjem a gondolataimat. - Azért szakítottunk, mert egy nagyképű seggfej volt, aki a pénzemen élősködött és mindig kereste a lehetőséget, hogy a média középpontjában legyen. 

Nem válaszoltam, csak lehajtott fejjel ültem és éreztem, ahogy Minseok megszorítja az ujjaimat. 

- Nem tudtam, hogy meddig leszek elég - Suttogtam, minden erőmet összeszedve, hogy szavakba öntsem a fejemben lévő gondolatokat. - Egyetemista vagyok, nincsen családom, elég rázós a múltam és neked dolgozom. Hogy néz ez ki melletted, Minseok? - Ingattam meg a fejem.

- te vagy a legnagyobb hülye, akivel eddig dolgom volt - Mormogta. - Leszarom a médiát. Leszarom az újságokat és magasról leszarom az emberek véleményét. Egyszer azt írták rólam, hogy eljegyeztem egy színésznőt, pedig soha nem találkoztam vele. Egyszer azt írták, hogy megerőszakoltam egy rajongómat, pedig abban az időpontban bizonyítottan az országban sem voltam. Hidd el, hogy ezek bármit megtesznek azért, hogy milliós nézettsége legyen egy cikknek.

- És miért választottál engem? - Kérdeztem halkan és végre felnéztem rá.

Tekintete ködös volt, jól láthatóan dühös és értetlen. Megnyalta a telt ajkait és kezeit az arcomra tette. Halványan elmosolyodott és kifújt egy nagy adag levegőt.

- Ez a baj? - Kérdezte halk és nyugtató hangon, ami teljes ellentétben volt a korábbi mérges hangszínével. - Ezért olvastad ezeket?

- Hm - Bólintottam egyet.

- Azért választottalak, mert téged akarlak - Vont vállat. - Ennyire egyszerű. Nincs szükségem sem pénzes bigére, sem modellekre, sem színészekre, sem arrogáns faszfejekre. Nekem úgy jó, ahogy van. Egy egyetemista, aki itthon vár, megcsinálja a házimunkát, igazi nő. Aki azért van velem, mert akar és nem azért, hogy fellendítse a karrierjét. Hm?

Bólogattam és lesütöttem a szemem szégyenemben, ahogy nem is tudtam, mit csináljak. Zavarban voltam a szavaitól, amik nagyon jól este, ugyanakkor finoman elküldtek a bús fenébe, hogy hogyan mertem ilyet feltételezni.

- Nem szeretném, ha ilyeneket olvasnál, mert ezek szennyek - Simogatta meg az arcom. - Mindig lesznek emberek, akik a legrosszabbat látják a dolgokban és akik elvetemülten küzdenek azért, hogy szétszakítsanak párokat. Így működik a média, de nem szabad, hogy megengedd, hogy így befolyásoljon. Oké?

- Oké - Bólintottam. 

- Ha kétséged van, gyere hozzám és megbeszéljük. Ezért vagyunk együtt, erről szól a párkapcsolat. 

Elmosolyodtam és bólintottam, majd megint a szemébe néztem.

- Nem akarlak elhagyni és maradj olyan, amilyen vagy - Nézett mélyen a szemembe. - Így szerettem beléd, így akarlak továbbra is.

A szívem nagyokat dobbant a szavaira és szélesen elmosolyodtam, miközben bólogattam. Én is beleszerettem a férfiba, nagyon is. Pont ezért féltem, hogy mi lesz, ha elhagy. De szerencsére nem így lett, ami nagy megkönnyebbüléssel töltött el. Egy csókra hajolt és finoman, lágyan nyomta a száját az enyémre, hogy megpecsételje a szavait.