Szolga /Exo-Xiumin FF/

34.

Serényen pakolásztam a konyhában, hiszen akárhogy is tudtam, hogy Minseok nem bánja, ha nem mindennel feszes határidőn belül végzek most már, akkor is el akartam rendezni mindent. Már egy kicsit fesztelenebb voltam vele, valamivel közvetlenebb volt ő is az ájulásom óta. Belátta, hogy túl sokat kért tőlem és mindent megcsináltam így is, ha nem baszogatott folyamatosan, sőt, így talán még jobban és gyorsabban is végeztem, hogy nem kellett azon aggódnom, hogy mikor szól be legközelebb. Bár így is adódott alkalom, amikor nem bírt magával és beszólt akkor is, ha minden klappolt, csak nehogy már szó nélkül hagyjon valamit. Néha ideges lettem rá, néha igaza volt. Összességében viszont kezdtem jól érezni magam a társaságában. Mindig érdeklődött, hogy hogy vagyok és amikor nem volt a feje tetejére fordulva a napja, akkor valóban kíváncsiskodott a napom felől és meghallgatta, hogy mi történt velem.

- Megjöttem - Hallottam meg a hangját, ami mély volt, rekedtes és most egy halvány fújtatás is társult mellé.

A délutáni órákban úgy döntött, hogy elmegy és fut egy kicsit, ezért gondolom jól lefáradt és lihegve esett be a házba. Nem szóltam vissza, csak a helyére tettem az edények maradékát a csepegtetőből és megfordultam, hogy elinduljak a szobámba és tanulhassak, hogy figyelembe véve Minseok kérését ne hajnalig nyúlóan toljam. Ahogy viszont kiléptem volna a konyhából, azonnal meg is torpantam. Minseok éppen átbaktatott a nappalin, hogy a lépcsőhöz érve felmenjen az emeletre és gondolom egy jóleső zuhanyt vehessen. Ez nem lett volna probléma, hogy ha megint nem út közben kezd már el vetkőzni. Az elmúlt napokban amúgy is a halálom lett a nedves haja és a csapzott tincsei, hiszen annyira emberi és aranyos volt, ellentétben a jól fésült, elérhetetlennek tűnő tökéletességgel, amit a hétköznapokban nyújtott. De ahogy lehúzta magáról a pólóját, már a mozdulattól is úgy táncoltak a hátán az izmok, mintha egy szigorúan fogott, orosz balettiskola diákjai mozogtak volna tökéletes harmóniában, hogy elkápráztassák a szemeket.  Kikerekedtek a pilláim és csak nyeltem egyet, ahogy beletúrt a hajába menet közben, ezzel megfeszítve a bicepszét és mozgásra bírva a lapockáját, valamint a széles vállait. Ahogy a lépcső felé fordult, azonnal elkaptam a tekintetem, mintha nem is néztem volna rá, bár elég átlátszó voltam. Csak álltam az ajtóban, félrefordított fejjel, a falat pásztázva. 

- Csinálnál nekem turmixot? - Szólalt meg, mire csak bólintottam és olyan gyorsan fordultam vissza a konyhába, ahogy csak tudtam.

- Milyet szeretnél? - Kérdeztem, kissé megemelve a hangom, hogy átívelje a köztünk lévő távolságot.

- Babán, narancs és kivi - Mondta a gyümölcsöket, amikből szeretné az italát. - És tudom, hogy néztél, nem kell szégyenlősködni.

Lehunytam a szemem és halkan felnevettem, miközben megingattam a fejem. Minseok egy katasztrófa volt. Maga a tökéletesség, kissé nyers belsővel, akibe egy pillanat alatt bele lehetett habarodni, amíg hozzá nem szólt az emberhez. Bár ez így nem volt igaz, hiszen általában nyájas, fölényesen magabiztos volt és magával ragadó, csupán én kaptam az arrogáns, dühítően maximalista énjéből. 

Bepakoltam a felkockázott gyümölcsöket a turmixgépbe és nagyjából összepépesítettem őket. Levettem a fedelet és hozzáöntöttem egy kis tejet, szórtam hozzá fahéjat és egy pár csepp citromlevet is facsartam bele. Sosem csináltam így turmixot és reméltem, hogy nem lesz nagyon rossz, csupán Cho tanított nekem egy pár alapot, amit mostanában bátram kísérleteztem ki az ételek és italok készítése közben. 

Minseok nem sokkal később megjelent a konyhában, még mindig nedves hajjal, de most gondolom már a zuhanyzástól, egy egyszerű, fekete melegítő alsóban és ennyi. Nem volt rajta felső, amitől, ahogy közeledett, egyre jobban kivehetőek voltak a kockák a hasát és a kemény mellizma, amik csábítóan mozogtak, ahogy szelte a távolságot felém. Megbabonázva néztem őt egy pillanatig, amíg ki nem száradtak a szemeim, emlékeztetve ezzel engem, hogy pislognom kell és ébredjek fel. Zavartan lesütöttem a szemem és inkább a kezembe fogtam a turmixát, hogy eltereljem a figyelmem. Minseok halk kuncogással sétált beljebb a konyhába, mire én egy pillanatra lehunytam a szemem, aztán csak felé nyújtottam a magas pohárba öntött, gyümölcsös lét. 

- Köszönöm - Mondta és úgy vette el a poharat, hogy három ujjamat satuba fogta a marka, amivel rámarkolt az italra, ezért kénytelen voltam még pirosabb színben tündökölni. 

- Miért nem öltöztél fel? - Motyogtam zavartan és még távolabb fordítottam a fejem, szinte már háttal álltam neki.

- Mert tudom, hogy néztél - Sóhajtott. - És gondolom nincs ellenedre. Már az arcodból ítélve - Itt felnevetett és elsétált mögöttem, hogy visszamenjen a nappaliba. - Amúgy meg ez az én házam, azt csinálok, amit akarok. Neked se tiltottam meg, hogy meztelenül rohangálj.

Egy pillanatra visszafordult, amikor már meg mertem fordulni én is. Találkozott az ijedt és kérdő tekintetem az ő kaján, sötét pilláival és nem tudtam mást tenni, csak felnevetni és lehajtani a fejem. Miért hoz így zavarba? És ami még nagyobb kérdés, miért van igaza, hogy tetszik nekem?