Szolga /Exo-Xiumin FF/

46.

- A fenébe! - Ébredtem fel azonnal, ahogy megláttam az óra kijelzőjén az időt. 

Kedd lévén már itthon voltunk, viszont nagyon későn értünk haza, mondhatnám azt is, hogy nagyon korán, hiszen hajnal fél kettőre gurultunk be a házhoz. A hétfői parti után még összeszedelődzködtünk,  kifizette Minseok a szobát, elköszönt az összes szakmabeli munkatársától, csak azután indultunk haza. Viszont nekem egyetemre kellett volna menni, ami meghiúsult, ugyanis reggel hat óra helyett már kilenc is elmúlt. Sem reggelit nem csináltam, sem pedig iskolába nem mentem, ami nagyon nem volt jó. Aggódva kapkodtam össze a ruháimat aznapra és örültem, hogy hajnalban még elvonszoltam magam zuhanyozni a wellness klóros, ragacsos érzete után, mert most mehettem volna büdösen egyetemre. 
Sietve magamra kapkodtam a felsőm és a táskám pántját, amiben azt sem tudom, hogy a benne hagyott füzeteimen kívül volt e más, de momentán nem érdekelt, csak az, hogy minél hamarabb elkészüljek. Ha az egyetemen nem csináltam semmit csak megjelentem, az is elég volt, a jegyzeteket meg később elkérhettem.

Úgy nyargaltam le a konyhába, hogy kis híján felborítottam Minseok-ot, aki éppen akkor sétált ki a nappaliból, amikor én leugrottam az utolsó lépcsőfokról. Szinte ráugrottam, annyira nem tudtam magam megállítani a rohanásban. Összezártam a szemem és vártam a fájdalmas ütközést, de helyette Minseok megtartott és kezeit körém fonta, hogy megállítsa a versenyeredményt futott időmet. Mély levegőt vettem és hatalmasat nyeltem a közelségére. Megszorítottam a kezemben a táskám pántját és vártam egy kicsit, hogy elengedjen, de amikor csak tartott és sóhajtott egyet, lesütöttem a szemem.

- Miért nem keltettél fel? - Kérdeztem és felnéztem rá.

- Én is most ébredtem - Nevetett fel halkan, mély és fáradt hangon, ami igazolta az állítását. - Ebben a pillanatban értem le.

- Hm - Bólintottam. - Elengedsz?

- Hm - Húzta el a száját gondolkodólag, amit megmosolyogtam zavartan.

Kicsit megtoltam a mellkasát, mire elengedte végre a szorításomat, ami segített a levegőhöz jutni a közelsége után. Megköszörültem a torkomat és biccentettem neki egyet köszönetképpen, majd csak megigazítottam a táskámat a kezemben. 

- Nem csináltam reggelit - Néztem fel rá bűnbánó szemekkel. - De rohannom kell az egyetemre, már így is lekéstem két órát.

- Nem érdekes - Legyintett. - Akkor miért nem maradsz és pihensz?

- Mert már így is mulasztottam és nem akarom, hogy kirúgjanak - Hadartam értetlenül és kissé aggódva a felvetésen, hogy elveszíthetem a hallgatói viszonyomat.

- De ha már így is késtél..

- Minseok, be kell mennem - Vontam össze a szemöldökeimet kérlelőn és kis híján elsírtam magam félelmemben, hogy kirúghatnak.

- Jó - Sóhajtott és megsimogatta a fejem. - Beviszlek. Készülj el, két perc és indulhatunk.

- És a reggeli? - Kérdeztem vissza.

- Be akarsz érni vagy nekem akarsz főzni? - Nézett vissza rám az előszobából mosolyogva. 

- Jogos - Bólintottam gyorsan és sietve a cipőmért szaladtam. 

- Majd út közben veszünk valamit - Mondta, de már háttal volt nekem, ahogy haladt előre, hogy felvegye a cipőjét és a kocsi papírjait az előszobából. 

- Szuper - Motyogtam, miközben azon voltam, hogy ne essek el, ahogy magamra rángattam a tornacipőmet.

Minseok kedves ember volt és kifejezetten megértő és aranyos, amióta kínos helyzetbe hoztam magam és elmeséltem az egyik munkatársának, hogy kedvelem. Vagyis nem mondtam ki, hogy kedvelem, de konkrétan ez volt a mondandóm lényege. Nem is volt baj, hiszen így sokkal közvetlenebb volt velem és egyre jobban tetszett ez az oldala. Már nem volt förmedős, arrogáns seggfej, csak egy megkövetelő főnök, ami érthető volt. Amúgy pedig egy teljesen kedves, megértően figyelmes és néha zavarba ejtően flörtölős. Ezt viszont százszor jobban kibírtam, mint a hajcsár, nagyképű énjét, akit a hátam közepére se kívántam.