Szolga /Exo-Xiumin FF/

64.

Minseok éppen előadást tartott a szomszéd teremben és szinte üres volt minden előadó, hogy mindenki megnézhesse és hallgathassa. Hirtelen mindenkit érdekelni kezdett a filmes világ, a fakultáció és a plusz órák. Nagyon furcsa. A professzorunk, amikor látta, hogy csak hatan vagyunk bent az előadóban a harmincból, csak sóhajtott és magatehetetlenül terelt át minket is a nagy előadóba, hogy ha már figyelni úgy se tudunk, tanítani úgyse tud és amúgy is mindenki feje a szomszédon forog, akkor töltsük hasznosan az órát és legalább tanuljunk valamit Minseok-tól. Mondanom sem kell, hogy én voltam a legutolsó, aki feltápászkodott a helyéről és elindult. Nagyot nyeltem és habár sokkal szívesebben néztem és hallgattam a férfit, mint tanultam volna, akkor is frusztrált a helyzet, hiszen az előbb majdnem a fél egyetem szeme láttára ölelgetett meg a folyosón és nyomott egy puszit a hajamba. 

Kelletlenül sétáltam be a zajos, nagy forgatagba és megálltam az ajtóban, hiszen az összes ülőhely foglalt volt és körben, a magaslatokon is elég sokan fészkelődtek, álltak a székek mögött és ültek már a lépcsőn is. Inkább csak megálltam egy helyben és lehunytam a szemem egy pillanatra, ahogy elfogott az idegesség és a fejfájás a hangos zagyvaságra és Minseok közelségére. Nem tudom, hogy mit és hogyan csinált, de elérte, hogy egyszerre legyek feszült és nyugodt, ideges és teljesen laza a közelében. 

Rám mosolygott, ahogy megállt mellettem és átnyúlva három lány felett elkezdte lehúzni az ablakokra szerelt, automata fényellenzőket. A lányok haldokoltak mellette, én pedig csak villantottam rá egy mosolyt viszonzásképp. Ujjait a kapcsolón hagyta, hogy annyira le tudja engedni a rolót, amennyire csak lehet, hogy tökéletes képeket mutathasson a vásznon.

- Hát te? - Kérdezte és egy pillanatra felnézett az ablakokra, melyikeknek éppen húzta lefelé a paravánját. - Nem órád van?

- De, csak mindenki inkább téged figyel, úgyhogy kiürült az óra - Sóhajtottam, de halkan felnevettem.

- Nem számítottam ennyi emberre - Biccentett helyeslően.

- Elkeserítelek, ha azt mondom, nem mindenkit a filmezés érdekel? - Motyogtam zavartan, de jókedvűen, hiszen szerettem vele beszélgetni, ugyanakkor frusztrált a sok szempár, amik az ő hátát fixírozták és rám is vetült belőle.

- Azt hiszem, boldogulok az érzéssel - Nézett rám és vágott egy gyors grimaszt, mire elmosolyodtam. - Remélem, azért téged egy kicsit érdekel.

- Hát, voltam már forgatásodon és ott elég izginek tűnt - Vont vállat és lehorgasztottam a fejem zavartan. - De elég idegőrlő egy szakma.

Minseok elengedte a kapcsolókat és átjött a másik oldalamra, ahol a szemközti ablakok érzékelői voltak. Isteni helyen tudtam megállni, minden elektronika, villanykapcsoló és az ajtó előtt. Megnyalta az ajkait és ismét rátapasztotta az ujjait a kapcsolókra, amitől egy kissé a teste és a fal közé szorultam. Mélyet lélegeztem és egy kicsit élveztem a közelségét, de nagyon zavarba hozott, főleg ennyi ember előtt.

- Úgy gondolod? - Vont vállat.

- Hm - Bólintottam. - Elég sokat idegeskedsz miatta.

- Ez igaz - Sóhajtott és hátra fordult, hogy megnézze a másik oldalt lévő ablakoknak a takaró szerkezetét, hogy hogy áll. - De melletted lenyugszom.

Visszafordult és a szabad kezét a fejemre tette, amivel duplán sokkolt, az érintésével és a szavaival is. Mélyet lélegzett és türelmetlenül várta, hogy lehúzódjon a sötétítő, közben pedig végigsimított egyszer a hajamon. Én megpróbáltam nem összegömbölyödni és elásni magam annyi figyelő szempár alatt, ezért csak vörösödtem és feszengve topogtam egy kicsit.

- Mikor végzel? - Kérdezte és elengedte a kapcsolót.

- Hát, még lenne ez az órám és egy előadás - feleltem halkan, hiszen a keze még mindig a fejem tetején állt. - Úgyhogy szerintem ha végzel, utána egy fél óra.

- Hm - Bólintott. - Akkor megvárlak majd.

- Nem kell - Tiltakoztam azonnal.

- Semmi értelme, ha hazamegyek és Joon azonnal visszafordul érted, hogy téged is haza hozzon - Mosolyodott el halványan, elég jól szórakozva a zavaromon. - Úgyhogy megvárlak.

- Oké - Sóhajtottam a szót, de nem néztem a szemébe.

- Hm - Hümmögött nyugtázólag a beleegyezésemre. - Na, kezdjük - Sóhajtott és egy utolsó simítás után elvette a kezét rólam és a terem közepére sétált, hogy nekikezdjen az előadásnak.

Én csak csendben haldokoltam és felkészültem rá, hogy helyben összepisilem magam a gyönyörtől. A hangja mély volt, tekintélyt parancsoló és egyszerűen a finom, rekedtes hangnem olyan mámorító elegyet alkotott a mély orgánumával, hogy nem lehetett nem odafigyelni rá és nagyokat nyelni.