Szolga /Exo-Xiumin FF/

6.

Nem akartam itthon maradni, de nem volt más választásom. Az egyetemre nem mehettem így be, akármennyire nem érdekelt mások véleménye vagy esetleg egy kis hazugsággal elferdíthettem volna magamról a tekinteteket. A nevelőapámmal se akartam itthon lenni, pedig muszáj volt, erre kötelezett, én pedig nem bírtam elviselni már több esést. Ami miatt viszont végképp nem akartam itthon maradni, az Minseok volt. Mivel tegnap apámnak telefonált, hogy nem végeztem el a munkámat és a pénzéért cserébe semmit sem kapott, vissza kell, hogy kérje az összeget, nem maradt el a jól megérdemelt ököl az arcomról. Ma viszont be akart nézni hozzánk az az arrogáns seggfej, hogy visszakérje a pénzét. A nevelőapámnak nem volt elég, hogy a tegnapi telefon után négy nagyot küldött az arcomra és a gyomromba, ma reggel még kettőt kaptam, amiért szembe kell néznie a férfival, akinek egy pillanat alatt eltapsolta a lóvéját. 

Ott álltam a konyhában, hogy legalább valami jót tegyek és ehetőt főzzek abból a kevéske dologból, ami hazajutott abból a temérdek pénzből, ami értem járt. Szipogtam, mert a szemeim folyamatosan megteltek könnyel. Nem sírtam, csupán a fejembe hasító fájdalom és a felszakadt alsó ajkam adta lüktetés egy idő után elviselhetetlen volt már. Erre rájött a szédülésem és a gyengeségem, hiszen nem kaptam időt a pihenésre. A bal szemem alatt egy jól látható, kékes-lilás folt jelezte, hogy oda érkezett az első, legnagyobb ütés, miután kiderült az igazság.
Megtöröltem az orrom a hosszú ujjú, vékony pulcsim ujjával és elfintorodtam, ahogy a bőröm már ilyen érintéstől is sajogni kezdett. 

A csengő hangjára felkaptam a fejem és nyeltem egyet. Nem vártunk senkit, csak azt a nagyképű bunkót, akitől máris remegni kezdett a gyomrom. Mély levegőt vettem és igyekeztem nem engedni a hányingernek, ami azonnal feltört bennem az idegességre. A nevelőapám mormogva adta a kint várakozó tudtára, hogy jón már és ezt hangos csoszogás követte. Igyekeztem a kajára figyelni, de sajnálatos módon hiába kavargattam már és szerettem volna ott állni fölötte, hogy elterelje a figyelmemet, az ebéd már kész volt. Levettem kicsire a lángot, hogy legalább azt mondhassam, hogy melegítem vagy hogy kell még neki egy kis idő és elkerüljem, hogy egy térben kelljen lennem Minseok-kal. Kivéve, ha a konyhába jönnek tárgyalni, mert  akkor azonnal kész az étel.

- Remélem, hogy nem zavarok rosszkor - Hallottam meg a mély hangot, amit soha többet nem akartam.

- Gyere beljebb - Tegezte le azonnal a nagykutyát a nevelőapám modortalanul.

Egyre jobban kalapált a szívem és egyre inkább remegett a belsőm, ahogy meghallottam a csoszogást és a hozzá társuló cipők koppanását a régi, fa padlón. Ahogy a hang elhalt, lassan kieresztettem a bent tartott  levegőmet és reméltem, hogy a nappaliba vezetett az útjuk és én pedig el tudok slisszanni a szobámba vagy itt meg tudom húzni magam anélkül, hogy egy pillantást is vetnék arra a férfira.

- Ezt a semmirekellőt már ismered - Hallottam meg a nevelőapám hangját magam mögül, mire úgy pördültem meg, hogy a fakanál is kiesett a kezemből.

*Minseok POV*

Jeges arccal mentem be a régi, lelakott lakásba, hogy visszaszerezzem a pénzem végre. Kelletlenül hallottam a telefonban az előző nap, hogy nincs meg a teljes összeg már, de ez engem nem érdekelt. Nem voltam szeretet bank, akármennyire is szerettem volna segíteni az embereken. Segítettem, ha tudtam, de egy ilyen alakon nem állt szándékomban, aki a saját lányát eladja.
Nyelnem kellett, ahogy megálltunk az ajtóban, ami a konyhára nyílt.  Finom illatok szálltak bent, de ami jobban megragadta a figyelmem, az a lány volt, aki éppen lezárta a gázt és még kevergette az edényben rejlő ebédet. Egy halványkék, hosszú ujjú felső takarta a lényét, de lábait csupán egy kényelmes, lenge rövidnadrág takarta. Kecses alakja volt, amit elrejtett előlem azon a napon, habár a felsőtestét feltárta. Most már fel tudtam idézni azt és a lábait is a fejemben, hogy összerakjak egy képet róla. 
Ahogy a nevelőapja modortalanul, lekezelően megszólalt, ijedten rezzent össze és úgy pördült meg, mintha csak valaki húzta volna. Igyekeztem elrejteni a döbbenetemet és a szomorúságot, amikor megláttam az arcát. A kék folt a szeme alatt, a felrepedt, telt ajka és a piros szemei leginkább feldühítettek, de le is taglóztak. Rosszul éreztem magam, hiszen nem tudhattam, hogy miattam volt e, hogy visszajöttem a pénzemért vagy amolyan szokásos ez itt, de egyik sem tetszett. Maya lehajtotta a fejét és kerülte a tekintetem, na meg megpróbálta elrejteni magát előlem. Hajolt egy aprót és halkan köszönt.

- Öltözz már fel! - Mordult rá a nevelőapja. - Nem most kell kurválkodni, azt akkor kellett volna, hogy ne kelljen visszafizetnem a pénzt.

A lány szinte reszketve bólintott és zavartan elindult mellettünk, de én kinyújtottam a kezem és megragadtam a karját. Felszisszent, de képtelen voltam elengedni, ahogy felnézett rám. Szinte sokkolt a kép, ahogy az ártatlan, bájos arca milyen sebeket hordott magán. 

- Nem kell - Szólaltam meg végül és felnéztem a férfira. - Megvan a pénzem?