Szolga /Exo-Xiumin FF/

80.

Minseok fölöttem támaszkodott és amikor visszafordítottam a fejem felé, már az orrom  majdnem megbökte az övét. Megfeszültem, de rögtön el kellett, hogy engedjem magam, mert a bántalmazott izmaim fájdalmas görcsökkel jelezték, hogy nem tetszik nekik a megfeszült tartásom. Kénytelen voltam nyugton feküdni alatta, de a szívem olyan hevesen vert, hogy azon csodálkoztam, hogy nem dobban fel egészen Minseok mellkasáig. Lassú levegővételeket vettem, nehogy hangos zihálásba fulladjon az egész. A férfi komoly, határozott tekintettel nézte végig az egész arcom, miközben a jobb kezével óvatos, finom csíkokat húzott a bőrömön. Lehunytam a szemem egy pillanatra, amikor a halántékomnál kicsit sajogni kezdett a fejem, amikor átment rajta a mutatóujjával. Minseok elvette a kezét és sóhajtott egyet. Meleg levegője az arcomra és az orromra érkezett, amitől hatalmasat kellett nyelnem. Lehajolt és ajkait puhán, alig hozzám érve érintette a halántékomhoz, hogy hagyjon ott egy apró puszit. Halványan elmosolyodtam és ránéztem, amikor megint fölém emelkedett. Tekintete komoly volt, aggodalomtól csillogott, ami jó érzéssel töltött el. Zavarban voltam, de ugyanakkor azt kívántam, bárcsak sose távolodna el messzebbre tőlem, mint amennyire most van.

- Hányszor ütött meg? - Kérdezte halkan, hangja pedig tele volt elfojtott indulatokkal, amitől mély és rekedtes lett a tónusa.

Megnyaltam a számat és pislogtam párat.

- Nem tudom - Sóhajtottam.

- Sokszor? 

Nem feleltem, csupán bólintottam egyet és igyekeztem visszafogni a könnyeimet, amik már csak a fájdalom emléke miatt csordultak ki a szemeimből. Minseok lehunyta a szemeit egy másodpercre, majd újra felnyitotta őket. Mély levegőt vett és lenézett maga elé, aztán vissza rám.

- Ugye nem akarsz visszamenni hozzá? - Kérdezte.

- Nem - Suttogtam.

Minseok elmosolyodott és bólintott egyet. Ez az aprócska gesztus még jobban rálendített a szívem ritmusára és egy kicsivel még nehezebben lélegeztem. Fogadtam az újra megindult ujjainak a simogatását az arcomon és nem törődtem vele, ha kicsit fájt az ütés helye, mert a lágy cirógatás sokkal élvezetesebb volt, mint a fájdalom mértéke. 

- Szeretném, ha itt maradnál - Nézett rám komolyan. - Igyekszem mindenben segíteni neked, de ne menj oda vissza, oké?

Halkan felnevettem és bólintottam egyet, hiszen nem voltam képes felfogni, hogy lehet ennyire aranyos valaki és hogy ismerhettem ennyire félre. Az elején még legszívesebben visszarohantam volna a régi lakásba, csak hogy ne kelljen Minseok közelében lennem. Most pedig eszem ágában sem lenne visszagyalogolni abba a szemétkupacba, hiszen egyrészt itt nekem sokkal jobb, másrészt pedig itt van ő is. Akitől az elején ódzkodtam, most nem akarom elengedni.

Felszisszentem, amikor Minseok ujjai a nyakamhoz értek, mert váratlanul nyilallt bele a fájdalom. Emlékszem, hogy oda kaptam egy hatalmasat, amikor lassú voltam és nem tudtam időben felemelni a kezeimet, hogy megvédjem magam. Akkor azt hittem, leszakad a fejem és a nyakamba is görcs állt a hirtelen ütésre, na meg a levegővételem is gátolva lett egy pár másodpercig. Abban a pillanatban azt hittem, hogy megfulladok és vége van. Minseok elvette a kezét és óvatosan, az államnál fogva elfordította a fejem, hogy megnézze a nyakamat. Mormogott egyet, majd visszavitte a fejem az övével szemben.

- Ha egyszer megtalálom azt az embert, esküszöm, hogy kinyírom - Morogta a bőrömre.

Halkan felnevettem és hálás voltam neki akkor is, ha csak szóban meggyilkolta a nevelőapámat. Felemeltem a kezem és Minseok arcára simítottam vele. Ő egy kicsit meglepődött, hiszen sosem értem hozzá, túlságosan tartottam tőle és szégyenlős voltam. De most, nem tudtam ellenállni neki, a közelségének, az aggodalmának, a hálámnak iránta, amiért megmentett. Ő csak halványan elmosolyodott és csendben hagyta, hogy egy kicsit megsimogassam a telt orcáit.

- Köszönöm - Sóhajtottam egy aprót. - De nem éri meg. Nélkülem éhen fog halni egy idő után vagy beleviszi magát olyan dologba, hogy nem kellesz ahhoz, hogy börtönbe menjen.

Az nekem nem elégtétel - Közölte.

- De nekem elég - Tájékoztattam komolyan.

Minseok lehunyta a szemeit és megingatta a fejét annyira, amennyire a kezeim engedték neki. Megnyalta a száját, aztán újból rám emelte a pilláit.

- Túl jó vagy a történtekhez - Motyogta.

Megvontam a vállam és azonnal összeráncoltam a homlokom a fájdalomra, ami belém nyilallt.

- Ne mozogj! - Motyogta a férfi.

Bólintottam egyet és mély levegőt vettem. Elvettem a kezemet az arcáról, de ő hirtelen mozdulattal elkapta a balomat, a másikat csak azért nem tudta, mert a másik kezén támaszkodott mellettem. 

- Ne - Kérte és visszatette a kezemet az arcára.

Mosolyogva visszasimítottam rá, ő pedig biccentett egyet a sikeres kérése miatt. Lesütötte a szemeit, aztán visszanézett rám megint, tekintete pedig tele volt csillogással, aggodalommal, vággyal és akarattal. Lehajolt hozzám, nekem pedig annyi időm maradt, hogy egy mélyebb levegőt vettem, hogy legalább ne fulladjak meg a cselekedetétől. A következő pillanatban már az ajkai az enyémeken voltak. Puhán csókolt és óvatosan, ami teljes ellentettje volt a premieren kapott vad és gyors csókunknak, de nem bántam. Szája lágyan mozgott, ami rávette az én ajkaimat a mozgásra és a követésre. Gondolkodni már nem tudtam, csak vitettem magam az árral és a férfi bájával. Aprót mozdult és az alsó ajkamra csókolt, apró vonalat húzva közben a nyelvével. Aprót sóhajtottam és amikor megint hozzám érintette a nyelvét, már a sajátommal köszöntöttem. Minseok, megérezve a párnácskámat, kissé oldalra fordította a fejét és máris mélyebben, érzékibben csókolt. Nekem elmúlt az összes fájdalmam hirtelen és csak ő létezett, az illata, a puha ajkai és a finom íze.