Az örökség továbbadódik

56. A napló

56.

Leon beszállt autójába és a színpad felé hajtott. Amint odaért az első útja Kalos irodájába vezetett. A végére akart járni Heniko titkának. Tudni akarta, hogy hova ment a lány ma reggel. Az irodaajtóhoz érve, türelmetlenül bekopogott.

- Gyere be - hallatszott Kalos hangja odabentről. Kalos, amint meglátta a franciát, azonnal elmosolyodott. Szinte biztos volt a férfi szándékában. - Mit szeretnél, Leon? – kérdezte ennek ellenére.

- Az érdekelne, hogy Henikónak mi a másodállása, és hogy hol van most – közölte mellébeszélés nélkül.

- Sajnálom, de ebben nem segíthetek – hárított Kalos könnyedén.

- Mert? – kérdezett vissza Leon kissé támadóan. - Talán lenne jogom tudni, nem?

- Ide figyelj, Leon. Heniko az én megbízatásomból van ott, ahol. A lelkére kötöttem, hogy senkinek sem beszélget erről, így én sem fogok. Nem hiányzik, hogy azzal vádolják, hogy nem elég elhivatott, vagy hogy Sorához hasonlítgassák.

- Ő nem Sora!

- Nem... ő tényleg nem. Ha pont olyan lenne, talán sokkal egyszerűbb dolgom lenne – magyarázta felsóhajtva, majd hirtelen eszébe jutott valami. – Ó! Ha már itt vagy. Meg tudnád nekem mondani, hogy mikor érkezett haza tegnap Heniko?

- Heniko? – érdeklődött Leon csodálkozva. - Nem tudom. Én úgy nyolc körül találkoztam vele, de biztos vagyok benne, hogy már korábban otthon volt. Mert?

- Csak kíváncsi voltam. Ami a darabot illeti – váltott témát hirtelen. - Holnap reggel nyolcra legyetek itt és kezdjétek el a manőverek kidolgozását Mia tervei alapján. Persze kaptok szabad kezet, de egyeztessetek erről vele is.

- Rendben, ez nem probléma – felelte kissé kurtán, mert valójában elég mérges volt. Remélte, hogy eddigre már képben lesz a dolgokkal, ám a közelében sem volt. Ráadásul nagyon úgy festett, hogy ezt meg sem tudja majd.

- Akkor ezt megbeszéltük – zárta le Kalos, Leon pedig pontosan érette a célzást, és távozott. Sajnos fogalmuk sem lehet arról, hogy valaki elcsípett valamennyit a beszélgetésükből.

- Szóval a kis sztárpalánta mellékállást vállal. Ki hitte volna – gondolkodott Alica. – Mindenképpen meg kell tudnom, mit csinál – döntötte el, majd gyorsan az edzőterembe sietett. Heniko eközben azon volt, hogy túlélje Lola lelkes fogadtatását.

- Henikooooooo! – visította, miközben a lány nyakába ugrott. – Annyira hiányoztál!

- Szia, Lola – mosolygott rá Heniko is. - Te is, nekem, de sajnos nem tudtam hamarabb jönni. Viszont Mary említette, hogy mennyit gyakoroltatok. Alig várom, hogy lássam.

- Akkor jó, mert mindjárt meg is mutatjuk! – lelkesült fel Lola.

- Várj, várj! – intette nyugalomra Heniko. – Előbb talán be kellene melegíteni. - Lola erre kissé lebiggyesztette az ajkát. Legszívesebben inkább táncolt volna. Ennek ellenére Heniko megtartotta a bemelegítést, ahogy minden alkalommal. Azután Lolák megmutatták, hogy mire emlékeztek az elmúlt óráról. Heniko nagyon büszke volt.

- Most pedig el fogunk kezdeni egy teljes koreográfiát! – közölte, mire a legtöbb kislánynak felragyogott az arca.

- Tényleg, tanulunk egy táncot?- kérdezte Lola boldogan.

- Pontosan. Lássunk is hozzá! – mondta, majd bele is kezdett a tanításba. A lányok rengeteget nevetek és bohóckodtak, természetesen élükön Henikóval. – Na! Ez egyre jobban megy! – jelentette ki egy olyan óra elteltével.