Az örökség továbbadódik

15. Feszültség

15.

- Nem kellet volna közbe avatkoznia, én is el tudtam volna intézni - mondta Heniko, bár talán ez a kijelentés kicsit messze állt a valóságtól. Erre a hihetetlen kijelentésre az alak is kilépet az árnyékból, és szembenézett a lánnyal.

- Én úgy láttam, hogy nem - reagálta le röviden.

- Leon? - kérdezte Heniko, akit igencsak meglepett, hogy a megmentője személye a francia. Eleve meglepő volt, hogy itt került elő, az pedig, hogy segített a lánynak csak tetézte a dolgot.

- Nahát! - mondta meglepődést színlelve. - Úgy tűnik, a látásoddal még sincs akkora probléma, mint először gondoltam - folytatta, mire Heniko csak döbbenten bámulta. - Pedig más magyarázatot nem találtam erre a felesleges hősködésre.

- Tájékoztatásul közlöm, hogy nem vagyok egy törékeny nebáncsvirág - oktatta ki Heniko. - Megoldottam volna! - tartott ki igaza mellett.

- Bizonyára - helyeselt Leon, de egyértelmű volt, hogy nevetségesnek tartja a lány kijelentését, amit Heniko is pontosan tudott. - Különben mit keresel itt ilyenkor? - vonta kérdőre karba tett kezekkel.

- Szerintem semmi közöd hozzá - felelte olyan hangsúllyal, amit szívesen használt a Leonnal való társalgások alkalmával.

- Lehetnél kicsit tisztelettudóbb is. Végtére is most mentetelek meg. Szóval igazán kicsúszhatna a szádon legalább egy köszönöm... - vetette oda szemrehányóan, és ebben az esetben igaza is volt.

- Megmentettél? Nem értékeled túl a teljesítményedet? Csak kapott egy pofont az ürge. Azt tőlem is kapott volna. Ezt nem nevezném akkora hőstettnek. Most pedig, ha megbocsájtasz - mondta majd elindult.

- Te, meg mit csinálsz? - kérdezte Leon látva, hogy a lány valóban komolyan gondolja a távozást.

- Nem kell atomfizikusnak lenned, hogy rájöjj - válaszolt Heniko, de nem fordult vissza. - Nyilván hazamegyek.

- Elviszlek - jelentette ki Leon hirtelen, bár maga is meglepődött rajta. Nem ő volt az egyetlen. Henikót is hasonló érzés kerítette hatalmába. Nagyon nem vallott Leonra egy ilyen gavallér ajánlat.

- Kösz nem. Maradok a sétánál - mondta, majd újra elindult. Már nagyon kezdte idegesíteni, hogy mindig jön valaki, aki mindig meggátolja a haladásban. Ám újra megállni kényszerült, mert Leon elkapta a csuklóját, és megfordította a tengelye körül.

- Amikor azt mondtam elviszlek, az nem választható opció volt - mondta határozottan.

- Hát engem ez meg nem érdekel. Nem akarok veled lenni. Nos? Mi lesz? Csak nem kényszeríteni fogsz? - kérdezett vissza szemtelenül, nyugodtan tűrve Leon pillantását.

- Hm. Az is lehet egy lehetőség - közülte hangosan eljátszva, mire Heniko döbbenten pillantott vissza rá. - Különben egy pillanatig se gondold, hogy ez rólad szól. Csupán nem akarom majd hallgatni Kalost. Szóval szállj be most! - utasította Leon, mire Heniko utálkozva forgatta meg a szemeit.

- Jó - felelte röviden, majd egyéb kommentár nélkül a férfi autója felé indult. Leon nem akarta, de lusta mosollyal figyelte a lányt. Útközben persze csendben utaztak, csak a rádióban lévő halk zene mentette a kínos szituációt. Heniko a város fényeimben gyönyörködött, Leon pedig a vezetéssel kötötte le magát, legalább is csak részben. Néha-néha a lányra pillantott. Büszkeségét félretéve el kellett ismernie, hogy Willnek igaza volt. Ahhoz képest, hogy Heniko milyen fiatal volt, már kész nő volt. Gyönyörű és igazán karizmatikus. Talán részben ezért is volt nyugodt, hogy a kocsijában tudta a lányt, nem pedig ki tudja merre a városban. A nyugodt atmoszférát végül Heniko mobiljának a csengése zavarta meg.