Az örökség továbbadódik

12. Viszlát nyugodt szép napok

12.

Heniko visszaalvása csak fél óráig tartott, aztán inkább úgy döntött, hogy nekivág a napnak. Kezdésként megcsinálta a szokásos rutinedzést. Aztán, amint azzal készen lett, jöhetett a jól megérdemelt zuhany. Kivételesen most hosszabb ideig időzött a víz alatt, így szinte teljesen új emberként hagyta el a fürdőszobát.

- Bocsánat, bocsánat, bocsánat, bocsánat! - esdekelt Sora, amint volt mersze megjelenni Heniko előtt.

- Hát igen...- állapította meg Heniko, de közben a tegnapi jegyzeteit tanulmányozta az asztalnál. - Szó se róla, van okod a bocsánatkérésre.

- Na! Azért ne jelentsd már ki ennyire durván! - akadékoskodott Sora.

- Miért? Talán nem a te hibád, hogy Oswald most már valószínűleg gyűlöl? - érdeklődött, felpillantva a szellemlányra.

- Jó, hát nem gondoltam, hogy ez lesz - felelt Sora zavartan, de aztán magára talált. - Azt viszont kikérem magamnak, hogy teljesen az én hibám lenne. Azért te is vastagon benne voltál az egészben!

- Igazán nem szép tőled, hogy mást is belekeversz - felelte komolyan Heniko, majd aztán sóhajtott egyet. - De különben igazad van. Nem tudtam türtőztetni magamat.

- Pedig jobb lett volna! Leon azért mégiscsak egy erős férfi! Bajod is lehetett volna - közölte Sora kissé aggodalmasan.

- Azt azért kétlem - reagált Heniko egyszerűen, miközben hátradőlt a székben. - Ez nem volt más csak egy mezei pisilő verseny. - Sora arckifejezésre, erre kissé értetlenné változott. - Akarom mondani csak egy mezei száj karate. Ha visszaemlékszel, nem szólt másról az egész, csak a beszólásokról. Hiszen, relatíve semmi értelmeset nem mondtunk a másiknak.

- Hát most, hogy mondod....

- De mindegy is. Szót se többet róla. Inkább nézd meg ezeket! - bökött Heniko az előtte lévő papírokra.

- Hű... te nem vagy semmi! - mondta elismerően a szellem, miután belepillantott Heniko jegyzeteibe. - Ez nagyon jól meg van csinálva. Mindezt csak a tegnap estiek alapján? Elképesztő!

- Köszi. Remélem Mia is örülni fog neki, de jut is eszembe Fantom, merre van? Régóta nem láttam.

- Ki tudja - vont vállat Sora. - Néha csinál olyat, hogy egy ideig nem jelentkezik.

- Értem. Na, jó. Azt hiszem, lemegyek az ebédlőbe. De hamarosan visszajövők, szóval nem rumlit csinálni!

- Haha, Elképesztően vicces vagy - játszotta a sértődöttet Sora, majd elmosolyodott. - Sok szerencsét a ami naphoz.

- Köszi - mosolygott vissza Heniko, majd a jegyzetekkel a kezében kilépett. - Szükségem is lesz rá - jegyezte meg magának, miközben elindult az ebédlő felé. Egy laza öt perces séta után meg is érkezett céljához, ám nem talált senkit odabent. - Túl korán jöttem - állapította meg az órára pillantva. - Akkor valószínűleg még reggeli sincsen. Sejtése azonnal beigazolódott, amint belesett a konyhatérbe. Pár pillanat múlva egy széles mosoly jelent meg az arcán. Kitalálta, ha már úgy is ennyi ráérős ideje van, akkor majd összedob ő egy reggelit a csapatnak. Igaz, nem volt egy chef mester, de valamiért most kedve volt tenni valamit a többiekért. Így neki is fogott, a munkának. Azonban a mostanában megérkező konyhások kicsit ledöbbentek, hogy hangokat hallanak kiszűrődni odabentről.

- Mi a fenne? Ti is hallottátok? Lehet, hogy betörtek? - kérdezte ijedten az egyik.

- Ugyan már! Ki törne be egy konyhába? - vetette fel egy másik.