Az örökség továbbadódik

6. Előttem az utódom

6.

Hamarosan a két lány már a Kaleido színpad fogadócsarnokában állt. Heniko újra csodálattal nézte a most már belülről is látott épületet. Most nem cserélt volna senkivel sem. Boldog volt, hogy itt lehetett. Most már biztos volt benne, hogy ő ehhez a helyhez akar tartozni. Bizonyítani akart és győzni.

- Kívülről is fantasztikus, de most hogy itt állok benne... - mondta Heniko teljesen elvarázsoltan. - Lenyűgöző. Nem hittem volna, hogy már az aulája is a hatalmába kerít.

- Még bőven lesz időd rácsodálkozni az összes zugára, de most menjünk Kaloshoz - tért a lényegre Marion izgatottan. Nagyon szerette volna, ha Heniko minél hamarabb beszél a főnökkel, mert annál biztosabb az, hogy itt maradhat.

- Kalos? Ő a tulajdonos, igaz?

- Igen és egyben az igazgatója és az alapítója is.

- Hűha? Komolyan? Ő alapította? Hát ez nagyon menő.

- Aha, szerintem is - mondta és közben elindultak az egyik folyóson.

- Tudod, amúgy szörnyű, de már az aulátok nagyobb, mint a mi porondunk... - vallotta be Heniko.

- Igen? Olyan kicsi? Alig várom akkor a reakciódat, amikor meglátod a miénket - vigyorgott a kis szöszi.

- Viszont meglepő, hogy ennyire üres az egész.

- Elvileg többen kellene, hogy legyünk - magyarázta Marion kissé bosszúsan. - Ma már kezdés van.

- Hát majd csak találkozunk valakivel - állapította meg Heniko nyugodtan. Őt nem zavarta ez a helyzet. Nem úgy, mint Mariont. Sejtette, hogy Heniko lehet az oka annak, hogy mindenki így el van tűnve.

- Persze biztosan. Na, de szedjük a lábunkat - terelte el gyorsan a témát. Közben Marion idegenvezetőnek állt, és hol a színpadról mesélt, hol pedig az egyes szobákról és termekről. Ez az idegenvezetősdi egészen addig tartott, míg Kalos irodája elé nem értek.

- Megjöttünk. Ez Kalos irodája - jelentette ki Marion egy nagy, kétszárnyú ajtóhoz érve.

- Szóval ez az. Hát akkor hajrá - mondta Heniko, majd vett egy nagy levegőt.

- Kopogom, oké? - kérdezte Marion, aki izgatottabb volt, mint maga Heniko. Heniko csak elmosolyodott, majd egy kézmozdulattal jelezte, hogy csak nyugodtan.

- Igen? Ki az? - hallatszott egy mély hang az ajtó túloldaláról, amint Marion kopogott.

- Főnök úr, Marion vagyok. Elhoztam magammal az új artistánkat.

- Jól van. Akkor gyertek be! - hallatszott Kalos hangja, azzal Marion benyitott. Az egész iroda zöld színben pompázott. Az ajtóval szemben egy nagy barna színű dolgozóasztal állt, mögötte pedig Kalos foglalt helyet, nagy fekete székében.

- Köszöntelek a Kaleido színpadnál, a nevem Kalos Eido - mondta, miközben felállt.

- Örvendek - mondta Heniko egy pici meghajlással. - A nevem Heniko Madcap és Don cirkuszától jöttem.

- Igen, tudok róla. Már mindent megbeszéltem vele - mondta egyszerűen a férfi, mire Henikó egészen ledöbbent.

- Na, szép ez a tipikus főnöki kupaktanács - gondolta kicsit bosszankodva. - Pletyizni bezzeg ráért, de engem megvárni már nem tudott. - Értem - mondta végül komolyan.

- Látom, már megismerkedtél Marionnal. Ő majd körbevezet itt és megmutatja a szobádat is.

- Tényleg, főnök, melyik szobában fogjuk elszállásolni? Már azt hiszem, nem is nagyon van üres lakás. Reggel már mindenki visszaköltözött a szobájába.