Az örökség továbbadódik

33. Utóhatás

33.

Ahogy a lányok megjelentek a színfalak mögött, újabb tapsvihart kaptak.

- Köszi, srácok – köszönte Heniko elsőként. - De nektek is jár a taps. Fantasztikusak voltatok, ti is! Külön gratulálok a tánckarnak! Látszik, hogy sokat foglalkoztatok a koreográfiával.

- Köszönjük, Heniko - mondták szinte egy emberként. Boldogok voltak, amiért Heniko külön megdicsérte őket.

- De azért lehetne még jobb is, ugye tudjátok? – tette hozzá, ami kissé hidegzuhanyként érte őket. - Volt benne egy-két kisebb hiba – fejtette ki, mire az egyik lány fülig vörösödött.

- Tényleg volt benne hiba? Én nem láttam semmi ilyesmit – hökkent meg Anna.

- Persze, hogy nem. Mert a hiba ellenére nagyon jól tudta kezelni a helyzetet, így hibátlannak tűnt a gyakorlat. - Majd ahhoz a lányhoz fordult, aki az előbb elvörösödött. – Nyugi, attól még minden a helyén volt. Holnap segítek helyre tenni, ha gondolod – tette hozzá segítőkészen.

- Azt nagyon megköszönném! - mondta hálásan, mire Heniko rákacsintott. Mindenki az ő közelében állt, csak vele foglalkozott. Olyan karaktere lett a színpadnak, mintha ő lett volna a szíve.

- Héj, levegőt! Túl sok az egy négyzetméterre jutó ember! – szólalt meg nevetve.

- Gratulálok, Heniko – gratulált a most érkező Harry is. - Szokásodhoz híven elbűvölően tökéletes volt.

- Köszönöm – felelt egyszerűen. Nem nagyon akart ennél mélyebb beszélgetésbe kezdeni a férfival.

- Azért azt jó, ha tudod, hogy a nyalizással sem érsz semmit – közölte Lil is, akik szintén most értek oda a színfalak mögé.

- Ez nem nyalizás. Csupán hódolattevés – oktatta ki csábos mosollyal, mire Lil egy olyan arckifejezésre váltott, mintha elkapta volna a hányinger.

- Hagyd békén Henikót, ha jót, akarsz... – fenyegette meg Pete.

- Mert, mi lesz, pukkancs? – kérdezte, gúnyosan lepillantva a másikra. Szegény Pete bár Henikónál magasabb volt, mégis Leonhoz vagy Harryhez viszonyítva elégé kissrácnak tűnt. Pete éppen neki ment volna Harrynek, de Heniko elkapta a karját és visszarántotta őt.

- Nem éri meg - mondta halkan, de tisztán. - Miattam nem. - Erre mindenki döbbenten nézte Henikót.

- De Hen...- kezdet volna bele, Heniko felemelte az egyik kezét, jelezve, hogy Pete hallgasson.

- Azt mondtam nem – ismételte komolyan. - Ne hagyd, hogy provokáljon. Nem tudnám elviselni, ha miattam valami bajod lenne. Pontosan tudod, hogy milyen fontos vagy nekem. Te nem kerülhetsz azok közé, akiket már elvesztettem. - Ez a vallomás nagyon szíven ütötte Petet, hiszen pontosan ismerte Heniko eddigi életét, minden sötét szegmensével együtt. Petenek olyan volt a lány, mintha csak a húga lett volna. A fiúnak Heniko volt a legnagyobb támasza, és ez fordítva sem volt másként. Azután Heniko volt az, aki megtörte a csöndet. – Uh. Ez talán már nagyon nyálas volt - mondta durván illúziórombolóan.

- Ennyit a drámai hatásról! – nevetett fel Pete.

- Komédia párti vagyok, de ezzel nem mondtam újat.

- Hogyne tudnám - mondta Pete, majd igazi gavallér módjára felvette a zakóját, és a lány vállára helyezte.

- Nocsak. Veled meg mi történt a távollétemben? – kérdezte Heniko gyanakodva. – Mióta vagy te, ilyen udvarias? Rád esett egy illemtankönyv?

- Előtted semmi sem maradhat titokban - közölte szórakozottan a férfi, miközben a többiek csak szótlanul hallgatták őket.

- Bizony, hogy nem.

- Hát ez rendkívül megható – vágott közbe Harry gúnyosan. Kicsit zavarta, hogy a másik kettő ilyen gyorsan megfeledkezett róla.

- Ne szólj bele, ez nem telefon! – vette fel a kesztyűt Pete. - Különben miért vagy még mindig itt? Heniko túl jó hozzád, nem tűnt még fel?

- Miért, te döntesz az ő életéről?

- Én nem döntök, de ha bármikor is akart volna tőled valamit, akkor már a része lennél az életének. És lám! Még egy nyamvadt lábjegyzet sem jutott neked. Másfelől Heniko olyan nekem, mintha a húgom lenne, így nyilván nem hagyom, hogy egy ilyen alak, mint te, a közelben tartózkodjon!

- Húga? Én azt hittem valami pasi, aki be akarja dobni magát...- suttogta Anna meglepve.

- Pedig igazat mond – válaszolt neki Any. – Amikor együtt szerepeltek, a nevetséges poénok alapok voltak. Aki nem tudja, hogy nincs közük egymáshoz, megesküdne rá, hogy tényleg testvérek. – Heniko továbbra is szótlanul állt, majd hirtelen az öltözője felé indult.

- Te, hová mész? - kérdezte Marion, mire Heniko akaratlanul is megállt.

- Többek között az átöltözni – közölte, miközben kezével végig mutatott magán. – Ez nagyon nem Henikós viselet.

- Hát persze – vágott közbe Lil nevetve. - Ha rajtad múlva, az előadásokon is laza pólóban meg tréning gatyában lennél! Borzasztó vagy!

- Kösz, Lil. Igazi jó barát vagy – hitetlenkedett Heniko. Lil volt az egyetlen, akinek még Henikónál is nagyobb szája volt.

- Jó, de ha már úgy is átöltözöl, visszakaphatnám a zakóm? Tudod, nagyon drága darab volt! – magyarázta Pete humorizálva, ám azt nem sejtette, hogy Heniko majd belemegy a játékba.

- Nem.

- Nem? – döbbent le Pete. – Mi az, hogy nem? Különben is minek neked egy férfi zakó?

- Tudod ez olyan hobbi féle – magyarázta a lány rendkívül hitelesen. - Valaki a szalvétákat gyűjti, én a zakókat.

- Nem, ezt nem veszem be! Te most ugratsz – vigyorogott Pete.

- Ó, lebuktam – jegyezte meg színpadiasan. - Különben ne izguljon a kicsi lelked. Vissza fogom adni.

- Megtarthatod...- felelte Pete nagyvonalúan, mire Heniko nevetni kezdett.

- Rajtad sem lehet kiigazodni!

- Heniko! - hallatszott egy kiabálás, mire mindenki arra kapta a fejét. Egy kislány közelegett nagy sebességgel. Heniko azonnal sejtette, hogy ez csak egy valaki lehet.

- Az első számú rajongóm, ha nem tévedek – mondta hatalmas mosollyal, majd letérdelt, és megölette a megérkezőt.

- Az bizony! – helyeselt a kislány. – Csodálatos voltál, Heniko!

- Köszönöm, Lola. Ez igazán sokat jelent nekem. Örülök, hogy el tudtál jönni!

- Tessék – mondta, majd egy csokorvirágot nyújtott át a lánynak.

- Hű! De jó! – mondta őszinte meglepettséggel. – Köszönöm szépen!

- Ez fehér kamélia – magyarázta tudálékosan Lola. - A virágboltos néni mondta, hogy ez azt jeleni, hogy „csodálatos vagy".

- Az első virágcsokrom, az első számú rajongómtól az első fellépésemen itt a színpadon – összegezte mosolyogva. - Az emlékezetembe vésem ezt a pillanatot.

- Remélem, újra láthatlak majd fellépni itt a színpadon! - reménykedett ragyogó szemekkel.

- Biztos lehetsz benne, hogy nem ez volt az utolsó alkalom! Gondoskodom róla - biztosította mosolyogva.

- Sajnos most mennem kell, de hamar találkozunk! Szia! - köszönt el, majd el is szaladt. Heniko hálásan nézett a kislány után. Nem gondolta, hogy az este ennél is jobb lehet, de Lolának hála, mégis jobb lett.