Az örökség továbbadódik

52. Az Oswald ház

Az Oswald ház

Leon kinyitotta a bejárati ajtót és belépett házába. Celia egyből kisietett a konyhából, hogy üdvözülje őt.

- Jó estét, Mr. Oswald. Köszöntöm itthon - mondta boldog arckifejezéssel.

- Köszönöm, Celia - reagált egy szelíd mosollyal a francia.

- Milyen napja volt, uram? - érdeklődött Célia, miközben egy rutinosnak tűnő mozdulattal elvette a férfi kezén tartott zakót.

- Hosszú és fárasztó - foglalta össze a férfi egy fáradt sóhajjal. - Talán jobb lett volna, ha itthon maradok.

- Abban biztos vagyok - engedett ki egy kósza megjegyzést Célia, ami egyből felcsigázta a munkaadóját.

- Miért? Mi volt otthon?

- Remek napot töltöttem a vendégével, uram.

- Hallgatlak - vált izgatottá Leon, de igyekezett csak minimálisan kimutatni azt.

- Heniko hihetetlenül bájos teremtés - kezdett bele Célia és Leonnak pár mondata után feltűnt, hogy a nő milyen rajongással mesél. – Ja, igen! Már tegeződünk is, úgy bizony! Nem sokáig adott lehetőséget a tiszteletadásra. Közölte velem, hogy hasonló korúak vagyunk, szóval felejtsem el! - Leon vigyorra a füléig szaladt. Szinte maga előtt látta a jelenetet. - És képzelje! Ragaszkodott hozzá, hogy együtt reggelizzünk a konyhában! - Hirtelen aztán bosszúsra rendezte a vonásait. - Igazán nem szép öntől, hogy eddig kisajátította magának! Már előbb is idehozhatta volna! - Leonnak akkorára nőttek a szemei, mint még soha, de aztán derűsen felkacagott.

- Hidd el, Celia, hoztam volna előbb is, ha ő is akarta volna.

- De hát nem is tudta, hogy létezik ez a ház! - értetlenkedett Célia.

- Persze, hogy nem. Már annak is örültem, hogy nem fojtott meg a színpadi lakásomban, amíg lehetősége volt rá. Gondolom észrevetted, hogy őt nem olyan könnyű levenni a lábáról...

- Nekem egy reggelivel sikerült! - büszkélkedett Célia.

- Ha ezt tudom, én is ezzel próbálkoztam volna... - sóhajtott Leon.

- Úgy gondolom, Heniko az, akit keresett - váltott komolyra Celia egy szempillantás alatt. - Benne minden megvan, amire szüksége van.

- Magam is úgy vélem - helyeselt Leon. - Csak azt bánom, hogy sokáig tartott rájönnöm.

- Az a lényeg, hogy végül sikerült rájönnie az igazságra. Most már csak arra kell koncentrálnia, hogy boldog legyen - bíztatta Celia, rátéve a kezét Leonéra. - Biztos vagyok benne, hogy most már minden rendben lesz.

- Köszönöm, Celia - hálálkodott a francia. - Örülök neki, hogy mellettem vagy. Tudom, nem sokat hangoztatom, de te vagy az egyik legfontosabb személy az életemben. - Célia kedvesen elmosolyodott a hallottakra, majd mindentudóan vigyorogni kezdett.

- Azt hiszem, most már csak a második vagyok, de nekem az is jó lesz - közölte kacsintva. Leon hitetlenkedve megrázta a fejét, de közben ő is csak vigyorgott.

- Célia, kérlek...

- Heniko az edzőteremben van - váltott témát Celia.

- Hogy miért nem lepődöm meg ezen...

- Ebben eléggé hasonlítanak - jegyezte meg a nő. - Heniko marad vacsorára is?

- Igen marad – közölte Leon, majd egyből el is indult az alagsor felé. Amikor benyitott az edzőterem ajtaján, Heniko éppen egy új manőveren dolgozott. Pár pillanatig csak szótlanul figyelte a lányt, de aztán nem tudta megállni, hogy ne kommentálja a látottakat. - Egy napja sem vagy itt és máris kisajátítod az edzőtermem? - érdeklődött.

- Bocsánat. Az enyém még nincs kész... - felelte Heniko, de közben csak az ugrásra koncentrált. Leon elmosolyodott a hallottakra.

- Nem tudsz nyugton maradni egy pillanatig sem, igaz?

- Mondja ezt az, akinek egy komplett edzőterem van az alaksorában?- vágott vissza Heniko hitetlenkedő pillantással.

- Kérjek talán bocsánatot? – kíváncsiskodott Leon egy hasonló tekintett mellett.

- Á, nem - vágta rá elsőre, de aztán elgondolkodott. - Vagyis, de. Akár kérhetnél is! Pazarlás, amit ezzel a teremmel művelsz! - Mutatott körbe. - Egy csapat artista pók nevelődik ki itt, csak mert van esélyük rá! - Leon meghökkenve hallgatta a lányt. – Na, jó. Igazából Célia miatt esélyük sincs ilyesmire, de akkor is! - Leon ezen a ponton felröhögött, Heniko pedig meg is lepődött rajta.