A Vonzás törvénye | ✓

harminckilencedik fejezet

Kérésének híven másnap már korán reggel a szekrényem előtt álltam és valami elfogadható külsőt próbáltam varázsolni magamnak. 12-kor érkezik meg a gépe, benne azzal a fiúval, aki ellopta a szívemet, nyálasan hangzott, de ez volt az igazság. Még tegnap kértem arra Rivert, hogy verjen sátrat nálam. Az ágyamon szuszogott, miközben pólója egészen felcsúszott a hasán, Jared gondolom már rég rávetette volna magát, de én csak megforgattam a szemeimet és ráterítettem egy takarót.

Mikor már teljesen feladtam a megfelelő ruha utáni kutatásomat, kirángattam barátnőmet az ágyból.

Álmosan meredt rám, majd minden nőiességét elvetve felhorkantott egyet, viccesen nézett ki. Visszabújt a vastag takarók közé és ki se nézett onnan, felmutatta középső ujját és újból az álmok mezejére lépett, nem hagytam neki.

- Egy óra múlva jön a bátyád, gondolom szeretnél kimenni elé, nem igaz? Tudtom szerint a vöröske is ott lesz.

- Utállak – mormogta, de végre kimászott az ágyból és fürdőbe csoszogott. – Mióta vagy fenn?

- Hét.

- Te hülye vagy – ordította ki, majd egy fokkal frissebben megállt mellettem, hirtelen kihúzott egy rövid farmergatyát és egy szabad vállú, fehércsipkés haspólót, már hordtam egyszer. – Ez? Tuti rád hajt majd – kacsintott, kapott is egy taslit a nyakára.

Sóhajtva magamra rángattam a cuccokat és rendbe szedtem az arcomat, hajamat egyszerűen egy lófarokba kötöttem.

- Milyen érzés? Vagyis honnan tudod, hogy készen állsz rá? – arcom azonnal égni kezdett, River azonnal értelmezte a szavaimat és mellém ülve hátra dőlt.

- Nem is tudom – vont vállat. -, csak úgy megtörtént, szerintem nem kell ezen annyit agyalni, ha érzed belül, hogy akarod, akkor csináld, ha nem akkor nem.

- És te érezted? – pillantottam rá, elmosolyodott, azonnal láttam, hogy leperegnek előtte az események.

- Nem tudom, ahogy mondtam csak úgy megtörtént. Puff és oda minden kincsem.

Elnevettem magamat és jó szorosan megöleltem.

Mikor már ő is készen volt, felhívtuk a vörös fiút, aki nem sokára be is pöfögött a rozoga autóján, egy gyors csókkal köszöntötték egymást, a hátsó ülésen nagy meglepetésemre Roxy is helyet foglalt. River visítva ugrott a nyakába és jó szoros ölelkezés után mellé is ült.

Feszélyezetten éreztem magamat, Lewis lazán megrázta a fejét nyugtatásképpen, Jared is így cselekedett. 

A reptér nem volt túl messze, gyomrom egymás után hányta a bukfenceket. Nem is tudom, hogy készen álltam-e arra, hogy bevalljam neki az érzéseimet, de nem bírtam tovább magamba tartani. Izgatottan ugrottam ki a kocsiból és egyik lábamról a másikra ugrándozva beszédelegtem a reptérre.

Roxy egyszer sem szólt hozzám, a többiek vele mentek, egyedül Lewis sétált mellettem, de azért ő is inkább a másik társaság felé hajladozott.

- Azt írta, hogy itt van! – mosolyodott el Roxy és egy gyilkos pillantást vetett felém. Összeszorítottam az ajkaimat. – Már alig várom, hogy láthassam! – csapta össze a tenyereit, egyszerre bámult rám mindenki.

- Kibékültetek végül? – pillantottam a lányra. Teste megremegett. Lehajtotta a fejét.

- Igen Grace, kibékültünk és amíg te a megsértődött kislányt játszottad, addig én vele voltam, lehet feltűnik neki, hogy ki szereti igazán!