A Vonzás törvénye | ✓

harmincnegyedik fejezet

Nem is értett meg senki, hogyan is tehetnék? Ha elmondtam volna a történetemet anyámmal, mind arra gondolnának, hogy az a nő bántalmazott, amikor nem ez volt a lényeg. Mindig csak a rossz dolgokat ragadták meg. Igen rosszul bánt velem, sőt a rossz nem is megfelelő szór arra, hogy leírjam azt, amit velem tett, de mindvégig tudtam az okokat. Láttam, hogy apám után az a nő,a ki mindig szeretett hirtelen apró darabokra tört. És a rengeteg szörnyű dolog ellenére ott voltak a jók is. 

Néha belegondolok, hogy mit mondhatott volna nekem akkor, amikor felhívta apát, talán megakadályozhattam volna azt, hogy öngyilkos legyen, visszakaptam volna azt a nőt, aki számomra a mindenséget jelentette? Vagy ő már réges-rég elveszett? Mindig bíztam abban, hogy valahol mélyen ott lakozik benne az anyám, és apám említése szerint a vastag burkon belül tényleg ott rejtőzött egy aprócska darab abból az emberből, akit szerettem.

Az utolsó órákat Lewisszal töltöttem, nem akartam senkit se magam körül, csak azt a nyurga fiút, aki mindig gyógyírt jelentett számomra. A szobájában ücsörögve figyeltem, ahogy próbál rendet teremteni az asztalán, de végül hagyta az egészet. Leheveredett velem szembe és felvonta az egyik szemöldökét.

- Nem akarod, hogy veled menjek?

- Howl is ezt kérdezte – barátja nevének említésére arca megvonaglott. Nem tudtam hova tenni ezt, tehát egyszerűen átsiklottam felette. – De nem, ezt nekem kell végig csinálnom.

Lewis megrázta a fejét és mellém ülve az ölébe húzott, nevetve hajtottam a fejemet a vállára.

- Semmit sem kell egyedül csinálnod, épp ezért vagyunk mi, hogy segítsünk neked! – piszkálta meg a hajamat. – Erre valók a barátok.

- Végig ülnél velem 30 valahány órát csupán azért, mert a barátom vagy? Tényleg sokat jelenthetek számodra – nevettem fel halkan, a fiú zavartan vonta meg a vállát.

- Ja, igaza van Roxynak, behálóztál minket.

Mosolyogva ráztam meg a fejemet.

- Minden rendben vele?

Lewis sóhajtva dőlt a falnak és mozdulatát követtem én is, együtt kezdtük bámulni az egyszínű falakat, melyekre különböző mintákat rajzoltak az árnyékok, a nap mezején ezernyi porszem játszott táncot. Ujjaimmal próbáltam elkapni őket, de ők csak kiszaladtak közülük.

- Szarul, de majd beletörődik, egyedül az a fontos, hogy most ne árasszatok rá mindent, nem muszáj tudnia arról, hogy együtt vagytok.

- Titkoljuk el előle? Nem teszünk ezzel rosszabbat? Nem keltünk hamis reményeket benne? – néztem fel rá, kemény vonásai meglágyultak.

- Nem, most egy kis nyugira van szüksége, megy egy kiadós szexre. És most, hogy szabad elég sok pasi ugrik majd rá.

Felnevettem a logikáján, de végül is igaza volt. Egy ilyen szerencsésen megáldott lányt, ki ne akarna maga mellett látni?

- Szerinted tudnék vele beszélgetni azelőtt, hogy elmegyek? Szeretnék bocsánatot kérni tőle, végül is elkoboztam a pasiját.

Lewis nevetve veregette meg a vállamat. – Hajrá én szurkolok neked, de ne számíts kedves fogadtatásra.

Kuncogva nevettem fel, ez apró puszit nyomtam az arcára, majd szavamhoz híven elindultam Roxyhoz. Lewis még egy ideig ölelgetett, de egy halk sóhaj mellett végül utamra engedett.

H O W L

Motorom berregve állt meg legjobb haverom háza előtt, az órámra pillantva összeszorult a gyomrom. Grace még csak fel sem hívott és volt egy olyan érzésem, hogy már elindultak a temetésre. Szarul esett, hogy egyszerűen lógva hagyott, de megértettem, hogy most túl sok súly nehezedik a vállára.