A Vonzás törvénye | ✓

huszonnyolcadik fejezet

H O W L

Grace a percek elteltével lehunyta szemeit, egyenletes légzése hallatán bizonyosodtam meg arról, hogy elaludt. Apró termete, kis gömbbé formálódott az ölembe, vöröses haja szétterült a vállamon, kicsi szeplők borították selymes bőrét, kedvem lett volna az összesre egy apró, szűzies csókot lehelni. Izzott a testem ott, ahol csupasz bőrünk egymáshoz ért, éreztem a testemben a lehetetlen mennyiségű vágyat, felgyülemlett bennem, robbanni készült, ám ilyenkor eszembe jutott Roxy.

Az a lány, akivel már évek óta együtt vagyok, akibe szerelmes vagyok, de ahogy egyre közelebb jutok Grace-hez, egyszerűen gondolkodni sem tudok, elmémet elborítja valami. El akartam űzni mellőlem, de makacs volt, és szörnyen erős. Képtelenségnek tartottam azt, hogy egy hónap után valaki kirakná őt a bandánkból. Mindenki szerette őt, és lassan kezdtem én is beleesni egy hatalmas hibába.

Egy vékony peremen álltam, láttam magam alatt a mélységes sötétséget és ahelyett, hogy megfordulva folytattam volna a napjaimat, inkább belevetettem magamat. Már akkor tönkre ment az eddigi nyugodt életem, amikor Grace megjelent azon az úszás meccsen. Fel sem fogtam először, hogy ki ő. Egy egyszerű lánynak tűnt, aki a húgom és barátnőm mellett ül, ám mikor River kézen fogva húzta le a lelátóról bekattantam.

Először tényleg csak a húgomat akartam védeni, de az idő múlásával az érzéseim felfordultak, lehetetlen kalamajkába olvadtak össze, máig nem tudtam őket kibogozni.

Egy valami viszont zaklat, még pedig az, hogy Grace kezd egyre jobban a szívembe férkőzni. Túlságosan gyenge lettem ahhoz, hogy kitépjem onnan.

Telefonom csörgése szakított ki a gondolataimból. Még mindig az esőben álltam, ölemben egy nyugvó angyallal. Órákig, napokig elültem volna itt, de nem tehettem. Nem engedhettem a vágyaimnak, józan eszemre kellett hallgatnom.

Kikaptam a zsebemből a telefont és a fülemhez illesztve válaszoltam a zaklatott vörösnek.

- Hol a faszomba vagy Rowland? Már fél órája hívlak, te idióta! – üvöltötte a telefonba.

- Nyugi Jared – sóhajtottam. Grace megmozdult, hangomat lejjebb vettem. – Itt vagyok vele...

- Ugye nem a zuhogó esőben álltok? – dünnyögött közbe a vörös, egy leheletnyivel nyugodtabb hangon.

- Eltaláltad – szorítottam még inkább magamhoz a lassan átfagyó lányt. – Kérlek, siessetek, meg fog fázni!

- Howl! – szólt bele Roxy. Szívem megvonaglott, összeszedtem magamat. – Jól vagytok? Hogy találtál rá? – a háttérből hallottam, hogy Jared indítja az autót. Püfögő morgását méterekről is lehetett hallani. – Egyáltalán hol vagytok?

Kérdésére nem válaszoltam azonnal, szemeimmel végig néztem, ahogy egy kacsa végigevickél a tavon. Szótlan voltam, életemben először nem jutottam szavakhoz. Mit mondjak neki, mi lenne a helyes válasz?

- Roxy menjünk, majd beszéltek! – mentett ki a kérdések alól Nick sürgető hangja, a távolból Lewis mormolását is kiszúrtam.

Lassan kifújtam a levegőt, és visszadugtam a zsebembe a telefont. Háttal egy fának dőlve húztam magamhoz a lányt. Bőre jéghideg volt, pulóveremet ráterítve próbáltam felmelegíteni őt, persze sikertelenül... nos egy vizes pulóver sosem szolgál túl sok melegséggel. Már majdnem el is nevettem magamat, mikor Grace megmoccant.

Lassan nyitotta fel szemeit, dideregve kucorodott össze. Egy vizes tincset kisimítottam az arcából. Ajkai kéken virítottak, eszembe jutott a múltja. Az a rengeteg fájdalom, amit átélt, szívesen átvettem volna tőle, mert nem akartam, hogy fájjon neki. Ezt pont én mondom, aki hatalmas szenvedéseket okozott Grace-nek.