A Vonzás törvénye | ✓

harminchatodik fejezet

- Jó boldognak látni – pöccintette meg az orromat. Zavartan elmosolyodtam, majd a mellkasára hajtottam a fejemet. – Nem is gondoltam volna, hogy képes leszel behálózni azt a fiút, de komolyan. Te túl angyalinak tűntél ehhez.

- Nem hálóztam be, Jared! – csaptam a vállára, a fiú eszeveszett bólogatásba kezdett. – Ugye nem haragszol?

Arcára fagyott a mosoly. – Hogy érted ezt?

- Nem haragszol amiatt, hogy későn avattalak be, sőt nem is én tártam fel előtted a történteket, de mentségemül szolgáljon az, hogy akkor még magam sem voltam tisztában semmivel – túrtam a hajamba, miközben még mindig a fiú méregzöld szemeibe néztem.

- Miért, most már tisztában vagy velük?

Ajkaimba harapva sütöttel le a szemeimet. Mélyen magamba szippantottam a levegőt és reszketegen bólintottam.

- Azt hiszem igen.

- Igen? – vigyorodott el és egy nyálas puszit hagyott az arcomon, grimaszolva löktem el magamtól. – Nem, nem haragszom rád, végül is sejtettem, hogy ez lesz, csak Roxyt sajnálom.

A bűntudat azonnal a szívembe költözött, fekete hajú barátnőmre gondolva a szívem újból csak összefacsarodott, utáltam magamat azért, mert fájdalmat okoztam neki, de nem tehettem mást, én is haldokoltam volna a fiú nélkül. Végszóra a bejárati ajtó is becsapódott és az előbb emlegetett lány hangja kúszott a fülembe. Szívem felgyorsult, azóta nem beszéltem vele, még csak nem is láttam őt. Hiányzott, sőt ez a szó nem is volt elég ahhoz, hogy le tudjam írni a bennem tomboló érzéseket. Szanaszét hevertem. Kirobbantam, Roxy a falnak dőlve törölgette a szemeit, Howl előtte guggolt. Arcuk közel volt egymáshoz, előző boldogságom menten fájdalommá alakult. Torz szörnyeteg született bennem, de nem bírtam hibáztatni őket. Annyi ideig együtt voltak, mégis honnan tudhatnánk, hogy Howl érzései tiszták irántam? Jared is megjelent mögöttem, River a szekrényeknek dőlve szemlélte az eseményeket, ő is félt, akárcsak én.

- Annyira sajnálom Howl! – szipogta a lány feltekintve a fiúra. Tenyerét az arcára vezette és kisimított egy tincset a szemeiből. – Olyan hülye voltam, nem kellett volna azokat a dolgokat mondanom, egyszerűen azt hittem, hogy Grace miatt szakítottál velem és... és amikor River közölte velem, hogy nem jártok elszégyelltem magamat.

Jared halkan káromkodott, River a tenyereibe temette az arcát. Howl teste megfeszült, húgára vezette a pillantását, de a szőke lány esetlennek tűnt ezekben a pillanatokban, egyszerre volt egy húg, és egy barátnő.

- Kérlek bocsáss meg nekem és kezdjük elölről!

Howl, Roxy vállára hajtotta a fejét, túlságosan bensőséges mozdulat volt ez. Apró csókot hintett a nyakára, emlékszem alig pár órája velem művelte ugyanezt. Szívem összeszorult, a fiú felemelte a lány állát.

- Roxy...

- Howl kérlek – sírta el magát a lány. Összeszorítottam a szemeimet, nem akartam egyikkőjüket sem elveszíteni.

- Roxy nekem nem megy tovább – halk hangját lehetetlen volt meghallani én mégis értettem minden szavát. – Tudom bunkóság ezt kérni ezek után, de kérlek, ne taszíts el magadtól, akárhogyan is, de nagyon fontos vagy nekem.

Roxy zokogott, ennyi kellett nekem, lerohantam a lépcsőről és megálltam a páros mellett. A lány felnézett rám és tovább sírt, de ezúttal a hangjában vegyült egy kis harag is.

- Csak annyit mondj meg nekem Howl, kit szeretsz jobban engem vagy Gracet?

- Roxy – vágott közbe Jared, de a lány tekintete benne is rekesztette a további szavakat.

A fiú tehetetlenül hajtotta le a fejét, nem bántott meg engem, hisz tisztában voltam azzal, hogy nem szeretett, de Roxyt igen. Vártam, hogy kimondja valamelyikünk nevét, de mindvégig a padlót szemlélte.

- Mindketten...

- Ne kezd, Howl! Az istenibe is! Hazudtok nekem arról, hogy nem vagytok együtt, most meg mit látok? Hogy együtt vagytok a rohadt házatokban! – üvöltötte kétségbeesve. – Mind-mind őt véditek, engem már számba se vesztek! Jared neked ki a legjobb barátod én vagy Grace? Lewis is odáig van ettől a lánytól, mikor semmi különleges nincs benne! Mi vagyok a szemetekben? Egy lecserélhető tárgy?

- Ne beszélj butaságokat Roxy! – szólt rá River.

- Te meg se szólalj! Amíg Grace nem volt velünk, te csak is velem foglalkoztál. Barátok voltunk. De most még arra sem vagy képes, hogy megkérdezd jól vagyok-e! Tudjátok mit, elegem van belőletek! – csapott a falra. Jared utána kapott, de a lány hevesen tiltakozott. Dühe lassan sírásba fulladt, elkeseredetten simult a vörös karjaiba és szipogva beszélt tovább. Miattam volt ilyen állapotban, megráztam a fejemet és inkább elmentem a szétesőben lévő társaságból. Az órámra pillantva azonnal értesültem az időről, apa egy üzenetet küldött, hogy itt van. Megkönnyebbülten felsóhajtottam és szavak nélkül léptem le a helyszínről. A BMW ülésére mászva az ablakra hajtottam a fejemet és figyeltem a házat, ahol valamit teljesen tönkre tettem. Howl nem vette észre, hogy már nem vagyok ott, senkinek sem tűnt fel, de nem is volt baj.

Egy üzenetet küldtem Lewisnak, hogy elindultam. Egy mosolygós arcot küldött vissza.

Apa egy üveg vizet adott hátra és megrázva a fejét tekintetét ezúttal az útra szegezte, órák elteltével egy üzenet villant fel a telefonomon.

Elmentél?

Egyetlen szó, és milliónyi érzés. Szemeimet a tökéletesen tiszta égboltra vezettem, egyszer már végigmentem ezen az úton, akkor is ugyanez a látvány fogadott. Lezártam a telefont és nem írtam vissza neki, most még nem kellett. Nem volt fontos.

Csak úgy lelépsz? Mindent Lewistól tudok.

Letöröltem egy elő buggyanó könnycseppet, megráztam a fejemet.

Grace, mi bajod? Megbántottalak? Kérlek válaszolj...

Grace?

Kérlek...

Kedves Olvasóim!

Nos meg is jöttem a legújabb résszel, tudom kissé késtem, de ne haragudjatok, teljesen el vagyok havazva. 

Remélem tetszik majd nektek a fejezet és nem fogjátok utálni Grace-t a döntése miatt :D minden ki fog derülni a következőkben, addig is jó hosszú hétvégét kívánok! Használjátok ki a lehetőséget mindenben!

Puszi Kira!

ut.: meghalok, jövőhéten megyek Bécsbe Shawn koncertjére!