A Vonzás törvénye | ✓

huszonkilencedik fejezet

Napok alatt változott a menny pokollá, anyám inni kezdett, haragos volt, kezdeti türelmét és kedvességét kinőtte, káromkodott, ócsárolt, eltűnt az a nő, akit szerettem. Vele együtt az apám is lelépett, egyik nap még az ölében heverésztem másnap már ő heverészett egy másik nő ölében.

Egyedül voltam, elveszett. De az idő tanított engem, megmutatta hogyan növesszek magamra páncélt, hogyan óvjam meg magamat a bántó szavaktól. Nagyjából bevált, ám nem tudtam elfelejteni anyám szúrós szavait. Minden más lett, egy ideig hiányoltam a régit, de végül beletörődtem a sorsomba.

Úgy tűnik a múlt ismétli önmagát. Boldog voltam egy ideig, de aztán egyszeriben lett minden zavaros. Anya meghalt, apám kifordult magából nem beszélve arról, hogy megfertőzött egy szerelem nevű nyavalya.

Kimondva a szót, megborzongtam.

Szerelem.

Szerelmes lennék én Howlba? Egy olyan srácba, aki egy ideig nem is törődött az érzelmeimmel és egymás után lökött a sárba? Igen, abszolúte egy ilyen srácot kedveltem meg. Nevetségesen hangzott, hittem én a szerelemben? Nem. De végül is utolért.

- Grace!

Nagyokat pislogva meredtem apám kifejezéstelen arcára, egyik percről a másikra váltott szende apából egy kegyetlen ügyvéddé. Ami visszafelé is működött, hirtelen vedlette le maszkját. Feltárta az ajtómat és kétségbeesve térdelt elém. Büszkesége szilánkosra tört.

- Grace...

- Megint bocsánatot akarsz kérni? Mennyi esélyt osztogassak még, hmm? – bámultam sötét szemeibe, ajkait fogai közé szorította, vér serkent ki.

- Én annyira sajnálom!

- És mit ér a sajnálatod apa? Mit tegyek vele?

- Kincsem é-én... - lassan leeresztette a fejét. Aprót szusszantott.

- Mióta tudod?

- Két hete – válaszolta halkan. Bólintottam, nem lepett meg a hír. – Jövő héten temetik, vártam vele, amíg nem közlöm veled a hírt.

Lehunyt szemekkel kerültem ki, majd szaladtam be a szobámba, még az sem foglalkoztatott, hogy amúgy itthon van Miranda, egyedül a magányos szobám képe lebegett előttem.

Bezártam magam mögött az ajtót, a rendezetlen kupleráj, ami fogadott kissé lelassította heves szívverésemet. Rögtön az ágyamhoz sétáltam, rávetettem magamat és fejemet a párnába fúrva, annak huzatjába haraptam. Ordítani akartam, valami hallhatót, láthatót tenni, mégse csináltam semmit. Lógó végtagokkal merültem el az ágyam matracába, a fekete köd ellepte az agyamat és elfogott az álom. Arra keltem fel, hogy egy vörös kobak bámul rám.

Fogalmam sem volt, hogy hogyan jutott be, hisz tegnap - tisztán emlékeztem rá -, hogy bezártam az ajtót. De az asztalomon két kulcs hevert, szóval apa másoltatott belőle. Pazar.

- Jól vagy? Úgy egy 10-es skálán.

Halványan elmosolyodva nyújtóztam ki.

- 1 és 2 között.

- Jól hangzik – röhögött fel, mellém telepedett. – Sikerült behálóznom a csajt.

Először nem értettem, hogy mire céloz, de rájöttem, hogy csak a gondolataimat próbálja elterelni. Aztán az is eszembe ugrott, hogy arról az ominózus csajról hadovál, akit már napok óta próbált megfűzni.

- És?

- Hát szerinted? Jó nagyot dugtunk! – válaszolta lelkesen. Akaratlanul kitört belőlem a nevetés. – Eléggé nagy didkói voltak, és a segge, na ha azt láttad volna, te is felizgultál volna rá!

- Csakis Jared – veregettem vállba. – Biztosan.

- Jól van, na tudom, hogy Howl a te ízlésed, tetszenek a trapéz pofájú srácok?

Szemöldökömet összevontam, valamiért leragadtam a mondat második felénél. Már annyira természetesnek éreztem az első felét, hogy észre se vettem. Nevetséges mi?

- Trapéz pofájú?

- Jaja – dőlt hátra hatalmas vigyorral az arcán. – Na, de komolyan mi tetszik benne? Mindig érdekelt, hogy mit látnak benne a csajok.

- Talán megfontolhatnád, hogy nem fekszel össze, minden útonálló csajjal – meredtem rá szórakozottan. Megrázta a fejét.

- Festessem magamat szőkére? – kérdezte totál komolyan.

Felnevettem, hajamat felkötöttem, de kacagásom nem hagyott alább. Imádtam az idétlen fejét.

- Miért szerintem tök jól néznék ki? Nem igaz? – túrt bele szanaszét ágaskodó vörös tincseibe. – Utálom a hajamat, túl vörös, mint valami tégla a fejemen.

Mellé huppanva az ölébe kúsztam, semmi rossz szándék nem volt bennem és benne sem, egyszerűen jó érzés volt valaki közelében lennem. Mellkasára hajtottam a fejemet és mélyen magamba szívtam férfias illatát, egészen különbözött Howl enyhén, citrusos illatától.

- Pont úgy jó, ahogy van, én imádom – csippentettem meg az arcát. Könyökét a bordámba szúrta, nevetve néztem fel rá. Huncutul mosolygott.

- Én pedig a mosolyodat imádom – lehelte csintalanul. Megpöckölte a gyomromat, majd apró puszit nyomott az orrom hegyére, tiszta szívemből mosolyogtam.

- Köszönöm.

Vállat vonva ölelt magához.

- Ez a dolgom, Grace.

Este felé Roxy is átlibbent hozzám, a sorból nem hiányozhatott Lewis sem. Hosszú karjait jó szorosan vonta körém, akárcsak a többiek ő is igyekezett arra, hogy jobb kedvre derítsen, hatalmas mosollyal az arcán nézte, azt, amikor felnevetek egy-egy viccen. Imádtam őket, mondhatni ők voltak az életem fénypontjai. Lewis vállára hajtottam a fejemet, mélyet lélegeztem, Jared a földön ült törökülésben, mellette Roxy és River. Egyedül Howl nem volt itt, meg persze Nick.

Kíváncsi voltam rá, hogy merre lehet, de nem akartam közbe szólni vidám trécselésükbe.

- Howl nem sokára jön – csivitelte Roxy végszóra. Szemeim kikerekedtek, értetlenül meredtem barátnőmre, aki tehetetlenül megvonta a vállát. – Vagyis javítom magamat, már itt van!

Amint kimondta a mondatot a szobám ajtaja kinyílt és belépett Ő. Igen a nagybetűs ő. Nevetve temettem arcomat Lewis vállába, a gondolataim néha olyan marhaságok voltak.

A srác furcsán méregetett.

- Minden rendben?

- Persze – legyintettem le. – Minden a legnagyobb rendben. 

Kedves Olvasóim!

Na itt is van a várva várt rész :) Nagyon szépen köszönöm a rengeteg visszajelzést, nagy meglepetésemre az egyik rész elérte a háromszáz vote-ot! Szent ég, én annyira nem hiszek ezeknek a számoknak. A nagy ömlengést az írói utószóba szánom, de... édeseim én úgy imádlak titeket! 

Remélem tetszik a fejezet és hagytok magatok után nyomot;) és persze abban is reménykedek, hogy tetszenek majd a borítók! Imádás van még mindig. 

Puszi Kira!