A Vonzás törvénye | ✓

huszonnyolcadik fejezet

River torkán megakadt a falat, bennem is felparázslót a düh első lángja. Türtőztettem magamat. Lenyeltem rosszindulatú szavaimat és lazán hátradőltem.

- Végig akarod még egyszer játszani az egészet? – halk hangomra megrezzent. Rendezte vonásait majd kissé kihúzta magát.

- Fiam...

- Igen? – vontam fel kérdőn a szemöldökömet. Ajkam megremegett, tudtam, hogy valami egészen kényes témába fogja beleütni az orrát.

- Ez a lány megbolondít téged!

River ajkai szétnyíltak, álla hangosan koppant a padlón. Izmaim megfeszültek, éreztem a nyakamban lüktető ereket.

- Látom, amit látok Howl! Ez annyira egyszerű, ez a lány egy kígyó! Egész végig ez volt a célja, vagy talán elfelejtetted Clairt? Teszi a szépet és a jót, miközben egyszerre fog mindenkit összeroppantani! – csapott az asztalra. Vonásai megremegtek, apró ráncokba tömörült a bőre. – Én tudom, felnőtt vagyok Howl! A húgodat is csak átveri, mi tetszik egyáltalán benne? – kifújtam a levegőt, majd sziszegve beszívtam. – Hmm? Ott van neked Roxy, egy gyönyörű és okos lány, egy ilyen kis kígyó mit tehetne érted? Semmit sem ér!

River dühösen pattant fel, szemei megteltek könnyel. Utáltam őt sírni látni, kegyetlen undor tört elő belőlem anyám szavai után. Nem ilyennek ismertem meg.

- Tudod anyu elgondolkozhatnál azon, hogy ki is a kígyó! – üvöltötte hisztérikusan River. Anya megdermedt.

- Komolyan ezt mondod, River? Egy ilyen útonálló fontosabb számodra, mint a tulajdon anyád? Lám-lám, kiderülnek itt az turpisságok! – nevetett fel gúnyosan, a dráma kedvéért még tapsolt is kettőt. River sírni kezdett.

- River ülj le és beszéljük meg! – utasítottam, de hasztalanul.

- Látod, fiam még ránk se hallgat, ez a lány maga az ördög!

Vádló hangját hallva River felpisszent, neki fájtak a szavak. Ekkor már nekem is nehezemre esett elrejteni a haragomat, hisz már így is pengeélen táncoltam. Anyám felpattant, lábával toppantott egyet.

- Mitől olyan fontos ő nektek?

- Csak féltékeny vagy! – szipogott River. Anya gúnyosan felkacagott, haja a szemébe hullott, megigazította ingjét és nadrágját.

- Igazán? Mégis mire, egy ilyen csitrire?

- Mi a fasz bajod van? – keltem húgom és Grace védelmére. Anya megrökönyödött, próbáltam otthon korlátozottan káromkodást használni, de a szavak előtörtek belőlem. – Mi van, klimaxod van? – röhögtem fel gúnyosan, arca megvonaglott.

- Szemtelen kölyök...

- Mégis miért lennék én a rossz? Hmm? Te, aki mindig arra tanított, hogy legyek ítélkezés mentes, hogy merészelsz így beszélni valakiről, akit egy cseppnyire sem ismersz?

- Ha a helyemben lennél, ugyanezt tennéd! Miért lenne jobb a gyerek, mint a szülő?

- Most már a szüleire is rászállsz?

Anyám kuncogva rázta meg a fejét.

- Ismerem az apját, jobban, mint hinnétek! Tudom milyen ember és a gyereke is ugyanolyan romlott, mint ő maga! – húzta ki hátát, szemeivel végig mért minket és kecsesen odébb állt. – Tudom, milyen érzés ha összetörik a szívedet, Howl. Csak ezt nem akarom neked.

River értetlenül meredt rám, háta mögött egy görnyedt alakot láttam. Ekkor a házunk előtt megjelent egy kocsi. Az apja szállt ki belőle, Grace lesápadt. A falhoz lapulva kezdett el újból sírni. A tehetetlenség kínzott, eltekintettem róla, de végül lábaim megindultak felé. Sietve kaptam a karjaim közé és nem foglalkozva River halk sóhajával felvittem a szobámba. Reszketve meredt rám hatalmas barna szemeivel, ritkaságnak tűnt, hogy valaki ennyire szép legyen.

Az anyámmal folytatott vita gondolata elpárolgott belőlem. Őt néztem, az ajkait. Azokat a dús vörös ajkakat, melyek remegve tátogtak halk szavakat. Szívem megperdült, torkomban dobogott. Egy furcsa hullám tépte végig a testemet, hullámzott a mellkasom, lassan hajoltam fölé, édes lehelete a számba áramlott, duruzsló hangon dorombolt fel.

Érzékszerveim kiéleződtek, nem foglalkoztam az apával, aki a házunk előtt parkolt, semmivel sem. Hozzám sem ért, de farkam már kőkeményen állt, fájdalmasan szorított. Annyira, de annyira meg akartam csókolni! Elveszni ajkai között, elveszni benne. Suttogva simította tenyereit a mellkasomra, homályos szemei felvillantak.

Eltolt magától.

- Egy dolgot nem tehetünk meg, Howl. El kell kerülnünk, egy dolgot, méghozzá egymást!

Szemeim kikerekedtek. Testem megfeszült, ordítani akartam, de nem tettem. Gúnyos mosolyra húztam az ajkaimat.

- Igen?

- Ne nézz így rám! Tudod, hogy mindenkinek jobb lesz így! Nem akarom, hogy miattam legyél rosszban anyukáddal, plusz barátnőd is van! Szégyen egyáltalán egymásra gondolnunk! – fakadt ki. – És én nekem is el kell mennem egy időre – susogta halkan. -, vagy talán örökre?

- Miről beszélsz Grace?

- Nem akarok itt maradni.

Fejét lehajtotta, egy könnycsepp gördült ki a szemeiből. Haragomat és büszkeségemet félre téve, leguggoltam elé. Lenyeltem vágyamat és egy barátként emeltem fel az állát. Harmatos íriszei összeszorították a bensőmet.

- De itt akarsz maradni, Grace. Ez csak egy átmeneti időszak, higgy nekem, az idő gyógyít, és nem leszel egyedül. Itt leszünk neked mind, érted?

Sóhajtva temette arcát a nyakamba. Forró lehelete megrészegített.

- Köszönöm.

Apró csókot leheltem az arcára, ajkunk széle összeért. Felnyögött. Vigyorogva keltem fel az ágy mellől. Egy baj volt, nem csak őt bénította meg a „csók", én is elvesztettem a fejemet.

Kedves Olvasóim!

Itt is lennék az új fejezettel, ami nagyon-de nagyon remélem, hogy tetszeni fog nektek! Már megint nem bírok semmi értelmeset mondani azon kívül, hogy élek-halok értetek! Nagyon sok visszajelzést kapok, ami mindig hatalmas löketet ad, hogy folytassam! Szóval köszönöm :)

Puszi Kira!