A Vonzás törvénye | ✓

tizennyolcadik fejezet

Amint ráléptem a gázra szívembe újfajta bizsergés költözött, viszont ekkor már Grace járt az eszemben. Láttam magam előtt kissé szeplős arcát, melyet egy szőkés, vöröses lobonc keretezett. Arany pilláit is aprócska, de dús ajkait. Túl sokszor gondoltam rá, túl sokszor mértem végig és képzeltem el csókjainak ízét.

Nem szabadott volna ilyenekre gondolnom, de képzeletem csakúgy szárnyalt, ám mikor Roxy megjelent előttem mindegyik eltűnt. Bűntudatom támadt minden egyes alkalom során, de ezeket elkönyveltem férfi létem alapköveként.

Szemeim ekkor megakadtak rajtuk. Lewis egy fának dőlve nyugtatgatta Grace-t, aki apró macskaként dorombolt az ölében. Dühöm felparázslott. Éreztem, hogy mérgem szétfolyik a testemben, szívem a torkomban dobogott. Hatalmas léptekkel szeltem át a köztünk lévő területet.

Lewis egy áruló. Mégis miért vigasztalja ezt? Fontosabb számára Grace, mint az ezer éve ismert húgom? Álmos tekintete megakadt rajtam. Azonnal kijózanodott a bódulatából. Átlátszó volt, annyira láttam rajta, hogy odáig van a lányért és ezzel nem volt egyedül. Jared agyát is megfertőzte, de szerencsére a vörös csak egy egy éjszakás kalandot látott a lányban, ám nem lépett. Kedvelte Grace-t, egy barátként és ezt nem tette volna kockára.

Lewis viszont egészen máshogy meredt a furcsa lányra, szemei csillogtak minden egyes alkalomkor, próbálta megnevettetni, úgy nézett ki, mint egy szerelmes kisfiú. És hát az is volt, nem látott a rózsaszín ködön keresztül, ugrott a lány összes szavára és tudtam – vagyis éreztem -, hogy a csaj kihasználja ezért. Elpattantam.

- Szóval itt vagytok! – csaptam össze a tenyereimet elégedetten. Grace azonnal felugrott, de térdei megremegtek. Szörnyen nézett ki, mogyoróbarna szemeit vastag, vörös indák hálózták körül, szemei felduzzadtak. Lenyeltem a torkomban keletkezett gombócot, ő gyalázta meg a húgomat - emlékeztettem magamat. 

- Howl... - lépett azonnal a lány védelmére Lewis. Egy legyintéssel belé rekesztettem a szavakat.

- Nem szégyelled magad?

Lesütötte a szemeit, mély levegőt vett, majd felnézett. Könnyek ezrei tódultak meg a szemeiből. Szívem összefacsarodott, de semmi pénzért sem öleltem volna magamhoz. Elnéztem róla, de hangos zokogását még így is hallottam. Ezek után viszont a húgomra gondoltam, a harag azonnal megemésztett. 

- Ezek után miért pont te sírsz? Miért pont te, aki tisztában van azzal, hogy csupán néhány hegyes szó is képes összetörni a húgom lelkét? Hát nem láttad, hogy végtelenül megbízott benned, hogy mindent megtett annak érdekébe, hogy te is ilyen érzelmekkel fordulj felé? - néztem a lányra. - Nem gondolod, hogy bűn volt aznap megismerned őt, nem gondolod, hogy talán az ő lelke túl jó a te rohadt bensődhöz? 

Tekintetemmel követtem a lány nyegle mozgását, még a füleimben is hallottam azt, ahogy a szíve lassan apró darabokra zuhan szét, de az ideg még így is táplálta a haragomat. 

- Howl! - Lewis ellépet a lánytól és egy pillanatra megszédülve meredt rám. Tekintete még mindig homályos volt egy kicsit. 

- Elegem van, Lewis érted? Jön ez a csaj és mindent tönkre tesz!

Grace sírása csak hangosodott. Egy aprócska elveszett lánynak tűnt abban a percben, nem érdekelte, hogy látom őt gyengének. Bűntudatom támadt, de nem mentem oda hozzá, ehelyett újabb és újabb sértő szavak pörkölték meg a becsületét. Átkoztam magamat, de ez egy védekező funkciónak számított.

Némán emelte szemeit az arcomra, megrettentett az, amit láttam. Egy összetört lelkű lány.

- Sa-sajnálom – nyögte ki rekedtesen. – Bocsáss meg, soha többé nem fogtok látni, megígérem!