A Vonzás törvénye | ✓

tizenötödik fejezet

Megreggeliztem és a kanapéra heveredve kezdtem szörfözésbe a csatornák között, semmi érdekeset nem terveztem mára. Csupán a szobámban ücsörgés tűnt jó ötletnek, viszont Riveréket ismerve ma újabb programmal rukkoltnak elő és pont nem érdekli majd őket, hogy majd leszakad a lábam.

Az üdítőmet iszogatva meredtem az éppen adásban lévő szappanoperára. Szemeim a képernyőre ragadtak, mégsem tudtam arra koncentrálni gondolataim összevissza kavarogtak.

Először anyám esetlen képe villant fel előttem, mit csinálhat most? Egyáltalán hogy nézhet ki? Piszkos a ház? Éhezik? Bűntudatom volt, de életemben először valamiért jól éreztem magamat és ez elnyomta az önsajnálatot. Ha boldog voltam akkor van jogom itt maradni, nem igaz? Vagy talán mégis vissza kéne költöznöm? Választ a kérdéseimre nem kaptam és nem ezek voltak az egyetlenek. 

Csupa kérdőjel halmozódott fel bennem. Tisztán láttam magam előtt Howlt, ahogy azon az estén óvatosan az ölébe ültetett és langyos csókok mellett ringatott el. De akárhányszor kalandoztak arrafelé a gondolataim eszembe ötlött Roxy. Tudtam, hogy nem helyes az, amit tettünk. Tudtam, hogy szörnyű dolog minden nap a csókjaira gondolnom, de nem mentek ki az érzések az elmémből. Ott pörögtek és minden más ép eszű társát kitúrta. Uralta az elmémet. Maga alá rántott. Tetszett nekem a fiú, de ezt képtelen voltam bevallani magamnak. 

Abba kellett hagynom. Egyszerűen nem folytathattam tovább azt, amit eddig tettem. Éreztem, hogy Howl sose tudhatja meg azt, hogy ébren voltam. Soha. 

- Baszki Grace nyisd már ki az ajtót!

Ijedten rezzentem össze és kérdőn emeltem tekintetemet az ajtóra. A hang alapján Lewis várakozhatott az ajtó előtt. Letettem a távirányítót és elindultam az ajtó felé, ahol azonnal beengedtem a magas srácot. Lepillantott rám, hullámos mogyoróbarna tincsei a szemei előtt kókadoztak, csillámló tekintettel figyelt. Ajkai duzzadtak voltak, mintha egy heves csókcsatán esett volna túl.  A srác neki dőlt a falnak és kábán mosolyogva elindult a nappaliba, ahol a szőnyeget kiszemelve végigfeküdt rajta és vigyorogva szemezgetett a plafonnal. 

- Asszem hányni fogok. - Hirtelen sápadt el az arca. 

Ijedten kaptam az ominózus fehér lavór felé, nem hazudott alig hogy elé helyeztem a vödröt ő már öntötte is magából a sárgás valamit, ami erősen árasztotta magából a sör és egyéb alkohol kesernyés illatát. Lewis részeg volt, így reggel. Éreztem, hogy valami szörnyű dolog történt. 

Haja zavarta az öklendezésben, ezért elé térdelve a homlokára simítottam a kezemet. Meleg volt, sőt forrongott. Erőtlenül dőlt a kanapénak, egy pohár, hideg vizet itattam meg vele, arca elnyúlt.

- Valami baj van?

Köhécselve röhögött fel, gúnyosan.

- Mikor nincs, Grace? Te csak tudod, nem?

- Ha jobb lesz, elmondhatod nekem – néztem hatalmasra dagadt szemeibe.

- Mi lenne jobb? Semmi sem változik meg akkor, ha elregélem neked a kibaszott életemet, ami egy rakás szar.

- Lewis...

- Mi van Grace? Tudom, hogy átérzed a szar élet dolgait. Látom a szemedbe a sok éves szenvedést, amit a többiek nem értenek – sírva nevetett fel. - Tudod már az első nap tudtam, hogy te más vagy.

- Most szerelmet vallasz?

- Nem, odáig még nem jutottam el – röhögött fel. – Egyszerűen rád néztem és tudtam, hogy egy cipőben járunk, téged és engem is utál a családom.

Megszeppenve meredtem a tovább nevetgélő fiúra, közben viszont veszettül zokogott. Ismertem ezt az érzést, mikor már nevetségesnek találod az elcseszett életedet, ezért nevetsz is és sírsz is közben, mert teljesen elvesztetted az uralmat az elméd felett. Az érzelmeid túlcsordulnak benned és egy robbanással maguk alá temetnek. Túl sokszor voltam már a helyében.

Az ajtó kivágódott. Sikítva meredtem a betörőmre, teljesen úgy emlékszem, hogy kulcsra zártam az ajtót, ám a küszöbön álló Howl egészen másról tanúskodott. Haja a szemei elé lógott, tincsei alól lesett hol rá, hol pedig a vonagló fiúra. Haját tépve indult meg felénk.

- Lewis mit keresel te itt?

- Gondoltam fecseghetnék egy kicsit Gracey-vel – kuncogott fel.

- Mikor jött? – intézte ezúttal felém a szavait. Fel kellett fognom, hogy hozzám beszél, ajkainak kecses mozdulatai teljesen másra terelték a figyelmemet. – Figyelsz te rám?

- Persze – bólogattam hevesen. – Nem rég jött – szedtem rendbe a gondolataimat. Gyanúsan méregetett.

- Miért hozzád?

Lesütöttem a szemeimet, nem fogok előtte az életemről fecserészni, nem kell, hogy szánjon. Pont elegendő hallgatni a leereszkedő hangját, mely már így is földbe döngölte az érzéseimet. De, ahogy betanultam, egyetlen érzelem sem tükröződhet az arcomon.

- Mondott neked valamit az életéről? – vágott hozzám egy újabb kérdést.

Ennyi kellett nekem is, eddig kordában tartott indulataim elszakították azt a bizonyos cérnaszálat.

- Megtennéd, hogy nem beszélsz velem úgy, mint egy állattal? Elegem van abból, hogy egyik percben a helyes, kedves fiút játszod, máskor pedig minden szavadat undorítónak tartod, mert nekem szánod őket! Minek képzeled te magadat? Miért gyűlölsz, mit ártottam neked? Nem látod, hogy nem használom ki Rivert? Hogy rohadtul nem kell nekem egy ilyen idióta, mint te?

Lewis halkan tovább kuncogott, de egyikünk sem figyelt rá, egymás szemeibe vesztünk. Idegeim tovább pattogtak, arcára egy idegtépő vigyor ült ki, mégis mit talál ezen szórakoztatónak? Vöröslő arccal pattantam fel.

- Szóval helyesnek találsz?

Arcon képeltem.

- Idióta! – kiabáltam teli torokból.

Nem foglalkozva azzal, hogy Lewis még a lábán sem tud állni, kidobtam őket az utcára. Utoljára a szőke szemébe néztem és halkan köptem szájába a szavakat.

- Gyűlöllek, Howl Rowland!

Becsaptam az ajtót. Forrongó agyvízzel mostam fel a koszt, elegem volt mindenből. Mikor a ház már csillogott-villogott, magamra rángattam egy topot és egy cicanadrágot. Fejemre tűztem egy baseball sapkát és nekilódultam az utcának, ezúttal kétszer ellenőriztem, hogy rendesen bezártam-e az ajtót.

Elegem volt Howlból és a hülye játékaiból, nekem ne nyomja itt a hülye dumáit, csábítsa csak a barátnőjét, nekem nem volt szükségem rá. Nagyon nem. 

Kedves Olvasóim!

Meg is hoztam a következő részt, ami reményeim szerint elnyeri majd a tetszéseteket, még akkor is ha igazából semmi sem történt, plusz igencsak rövidke lett. 

Remélem jól telt a hetetek :) másrészt pedig elképesztően köszönöm a rengeteg megjegyzést, pipákat, a követők eget rengető számát, istenibe még mindig káprázik a szemem! Köszönöm szépen!

Puszi Kira!

ut.: a folytatás jövőhét hétvégén érkezik!