A Vonzás törvénye | ✓

tizennegyedik fejezet

- Hova is?

- Pancsolunk egyet az óceánban - kurjantott fel, a szomszédban ügyeskedő öreg nő megvetően húzta össze a szemét.

- Aha persze - válaszoltam gúnyosan. Sóhajtva furakodott be mellettem és a szobába igyekezett. Mikor felfogtam, hogy mit is akar tenni, nevetve ugrottam a hátára, hajába túrva húztam el a gardróbomtól, még csak azt kéne, hogy a fehérneműim közt matasson. - Menj már innen! Ilyet nem illik csinálni!

- Jól van na, de siess - csipkedte meg az arcomat.

Felvettem fekete bikinimet, felkaptam egy flakon naptejet és két törülközőt. Rendbe szedtem az arcomat és kissé érdeklődve léptem át az ajtót. Még időben ugrott be, hogy hagynom kéne apunak egy üzenetet, plusz a papucsomat sem raktam be.

Egy apró papírra feljegyeztem a dolgokat, kulcsra zárva az ajtót már el is hagytuk a házunkat. Jared csotrogánya megtelítődött. Az állott, dohos szag újból az orromba kúszott. Kezeimet a tépett bőr ülésre simítottam, az apró kis szőnyeg a lábunk alatt tobzódott a porcicáktól.

Hangos nyöszörgés mellett hajtott ki Orlandó tavas városából. Ami igaz az igaz, Jared autója tényleg öreg volt, de eltekintve a zötykölődéstől és a dohos szagtól, elkezdtem becsülni ezt az autót.

A többiek hangosan nevetve mélyedtek el a beszélgetésben. Howl hátravetett fejjel kacagott fel, mikor Roxy valami vicces megjegyzést tett a húgára. Arca abban a pillanatban igazán boldognak tűnt, ajkai sarkában apró gödröcske ütött otthont, a hosszú tincsek mint az aranykalásszal biztató őszi legelők, meglebbentek az ablakból beáramló levegőtől.

Hirtelen az eszembe jutott az az este, mikor édes ajkai a bőrömhöz tapadtak és édes semmiségeket súgott a fülembe. Apró mosollyal pillantottam ki az ablakon.

Lewis mellettem ült, barna haja hullámosan csúszott a homlokába. Megrovóan csóválta meg a fejét, azonnal tudatosult bennem, hogy látta a tekintetemet. Ajkamba harapva dőltem a vállának. Gyűlöltem az érzéseimet, szégyelltem magamat tőlük. Marcangoló bűntudat mellett hagytam, hogy Lewis ujjai az oldalamat cirógassák.

- Semmi baj, Grace - nyomott egy puszit a hajamba.

- Sajnos túl sok a baj - suttogtam halkan. Elnyelte a kocsi zörgése, senki sem figyelt rám.

Egy és fél óra utazás csendben telt a részemről. Próbáltam semmi figyelmet sem fordítani a szőke fiúra, ezért tekintetemet szigorúan az ablakra tapasztottam. A táj lassan váltakozott, a fákat felváltották a nádasok, a gyönyörű kék vízzel hullámzó óceán. És végül meg is érkeztünk oda.

Olyan más volt.

Olyan más érzés volt érezni a sós víz hűvös szelét az arcomon. Olyan más érzés volt magamba szívni az óceán kellemes illatát. Olyan más volt látni azt a végtelenségbe nyúló rengeteget, amin a nap fénye káprázatos táncot lejtett le. Minden hullám, minden egyes örvény sötét színben pompázott, míg a nap, forró sugarai arany szirmokat leheltek a víztükörre. Olyan más volt a homok. Olyan más volt minden.

A dobhártyámba égtek a hangok. A megsárgult fű zizegése, a sirályok nevetései, a nyugtató morajlása a víznek.

Csupán néhány ember sütkérezett a napon, a tengerpart nagyrészt üres volt. Nevetve túrtam a fehér homokba, ujjaim közt kiszöktek az apró szemcsék. Hajamba belekapott a szél, apró lökések mellett hívta táncra tincseimet.

Nevettem. Kacagtam.

Mert végre boldog voltam, eddig képtelen voltam elképzelni az óceán szépségét és most itt feküdt előttem alig pár méterre. Álmaimban sem szerepelt ez a kép, hozzá sem volt fogható a medencék hamis kékjéhez. Ez más volt.