Fight

163 11 0
                                    

16

A taxiból kiszállva egy Auckland melletti kisváros látképe tárult a szemem elé. Egy kastélyhoz hasonlatos épület volt az idézőjeles ház, ahova a meghívónk szólt. Tisztán emlékeztem arra, amikor kisebb koromban anyuék legalább évente elhoztak minket ide. A kastély egyik szárnya ugyanis múzeumként szolgált, és sokszor tartottak itt hadtörténeti kiállításokat, előadásokat. Persze nem miattam kellett ennyiszer eljönnünk: Galen ijesztő, és már-már beteges imádata a történelem miatt volt okunk ide járni. Az emlékeken, melyek az eszembe jutottak, akaratlanul is elmosolyodtam.
- Minek örülsz ennyire? – kérdezte Yoongi suttogva. Rá nézve csak még hatalmasabb mosoly terült ki az arcomon.
- Csak régen sokat voltunk itt – válaszoltam, majd megálltam, hogy megvárjam Namjoont. Mikor Ő is csatlakozott hozzánk, libasorban indultunk meg a bejárat felé. Valami ismeretlen oknál fogva Suga vezetett minket, így először nem akartak beengedni a szintén pingvin egyenruhába öltöztetett biztonságiak, de miután felmutattam a meghívót, gond nélkül tovább mehettünk.

Alig fél óra elteltével én Nam társaságában ücsörögtem egy megterített asztalnál, egy pohár pezsgővel a kezemben. Néha belekortyoltam az italba, de csak az íze miatt.
- Azon gondolkodtam, hogy valamikor el kéne mennünk anyumékhoz – gondolkodtam hangosan.
- Jó ötlet – válaszolt a fel sem tett kérdésre Namjoon mosolyogva. Felnevettem a hirtelen feltörő lelkesedésén. Fejem kissé balra fordítottam, hogy körbe tudjak pillantani a 20-as évekhez hűen feldíszített termen.
Ekkor vettem észre, hogy Yoongi egy nagyjából velem egykorú, aranylóan szőke hajú lánnyal beszélget. A szőkeség éppen egy hajtincsét tekergette, és az ajkát harapdálta, miközben heves eszmecserét folytatott Sugával. Mély levegőt véve fordítottam vissza az arcom Namjoon felé. Elvégre Yoongi csak beszélget egy lánnyal. Aki gyönyörű. És köldökig kivágott ruhát beszél. És úgy öt centinyire áll tőle. De akkor is csak beszélget.
- Minden oké, éde... Nari? – kérdezte, ezzel megzavarva a gondolatmenetem.
- Ja, persze – válaszoltam gyorsan. – Látod azt a szőke lányt? – fordítottam Yoongiék felé a fejem. Nam követte a mozdulatomat.
- Ja – mondta szűkszavúan. Összehúzott szemekkel nézte a szőkeséget.
- És szerinted szép?
- Nem fogom azt mondani, hogy ronda, mert nem az, de szerintem semmi okod aggódni – próbált meg lenyugtatni.
Bár a beszélgetésünket tovább folytattuk, nem bírtam nem a lányt és Sugát bámulni, amint a szőkeség elsétált Yoongi mellől, Nam felállt, azt mondva, hogy Yoongival fog beszélni.

Rap Monster szemszöge:

Nem bírtam végignézni, ahogy Nari szenvedett a ténytől, hogy Yoongi egy másik lánnyal flörtöl. Amint az a szőke lány eltűnt a tömegben, Sugát magára hagyva, eluralkodott rajtam a harag.
- Beszélhetünk? – kérdeztem Sugától, mikor odaértem hozzá.
- Persze – mosolyodott el boldogan. – Nari olyan gyönyörű – fordult az asztal felé, ahol Nari üldögélt egyedül. A táskájában matatott, de elég jól ismerem Őt ahhoz, hogy tudjam, ezzel csak egyedüllétét akarta elfedni.
- Esetleg kint tudnánk beszélni?
Bólintott, majd egy keskeny folyosó felé indult. Ökölbe szorított kézzel követtem őt. Egy csendesebb, szintén feldíszített kertben lyukadtunk ki. A szervezők tökéletesen megcsinálták a díszletet, már-már szemet gyönyörködtető látványt nyújtott az egész kastély. Suga felém fordult, várakozó arckifejezéssel.
- Te most tényleg nem veszed észre magad? – kérdeztem idegesen.
- Ötletem sincsen, hogy mi a bajod – forgatta a szemét Suga.
- Ez esetben lehet, hogy attól a szőke csajtól kéne megkérdezzem, mert ezek szerint te tényleg nem realizáltad azt, hogy a barátnőd szeme előtt flörtöltél egy másik csajjal – keltem ki magamból teljesen. Yoongi szemei elkerekedtek, majd arca kissé kipirosodott, gondolom az idegtől.
- Először is nem flörtöltem senkivel, sosem tenném, hiszen ott van nekem Nari. De még ha így is lett volna, vicces, hogy pont te beszélsz itt a flörtölgetésről – suttogta mérgesen. – Milyen volt megcsókolni a legjobb barátod szerelmét? Hm? Kérlek, meséld el, csupa fül vagyok – kiáltotta.
- És milyen volt rámászni a legjobb barátod első szerelmére? Komolyan érdekel – válaszoltam hozzá hasonló stílusban.
- Akkor, ha ezt így megbeszéltük, én visszamegyek Narihoz – jelentette ki, ám én megállítottam.
- Nem mész te sehova – suttogtam, majd teljes erőmből megütöttem.

Nari szemszöge:

Nam már vagy tíz perce elindult, és még mindig nem ért vissza, így arra jutottam, hogy a legjobb lenne, ha megkeresném őket. Világosan emlékeztem arra, hogy egy keskeny folyosón indultak el. Benyitottam néhány szobába, mely arról a folyosóról nyílt, de az össze üres volt, így végül úgy döntöttem, hogy csak megyek egyenesen. Végül a kertben keveredtem ki a hatalmas, útvesztőhöz hasonlító kastélyból. Beszippantottam a friss levegőt, majd körül néztem magam körül. A kert szépen fel volt díszítve, a fák ágain égők világítottak. Az idilli képet azonban valami elrontotta. Jobban elfordítottam a fejem, így már csak egy dolgot láttam: a földön fekvő Namjoon és Yoongi egymást ütötték, megállás nélkül. Ijedten odarohantam hozzájuk.
- Elég – kiáltottam, hátha abbahagyják, de próbálkozásom eredménytelennek bizonyult. Meg sem gondolva, hogy mit tervezek csinálni, egyszerűen közéjük vetettem magam. Mindketten leálltak. Ahogy végignéztem rajtuk, könnyek gyűltek a szemembe. Mit sem törődve a formalitásokkal, elkezdtem futni a legközelebbi buszmegálló felé. 

All the love, Ch

Stay ↠Suga დ Rap Monster↞ *Befejezett*Tahanan ng mga kuwento. Tumuklas ngayon