Miattad hiszek /Befejezett/

Előzmény

Leo szemszöge:
(Vissza péntekre)

Számítottam rá, hogy Henry meg fog keresni és volt egy sejtésem is, hogy miért. Elég rég ismerem, ahhoz, hogy tudjam valami gáz van vele, ígyhát, amint elköszöntem Aidentől, megvártam Henryt. Nem sokára ő is kijött és egyből felém vette az irányt. 10 éve volt először, hogy találkoztunk és sajnos azóta elég jól kiismertük egymást és ő is láthatta rajtam, hogy frusztrál a helyzet. Mert tudtam mit akar és ez nem volt jó. Bele is kezdtem volna a kérdezgetésbe, de ő közbe vágott.
-Ha akarsz valamit, mondd, de ne most csessz fel még jobban-indult el velem együtt és elővett egy szál cigit, amit meg is gyújtott.
-Mi van veled? A szüleid?-kérdeztem rá.
-Honnan veszed?-mordult fel.
-Nem kell sok ész, hogy kitaláljam.
-És, ha igen?-forgatta szemét.
-Akkor mond el, hogy mi van-próbáltam kiszedni belőle valamit.
-Azt hiszik közöm van Aidenhez és azt akarják, hogy nyírjam ki. Normális az ilyen?!-háborgott Henry.
-Tudod mikor. A szüleid meg basszák meg, ha ilyeneket várnak tőled-mondtam el véleményem.
-Nem kedvelem azt a gyereket, nehogy azt hidd, de nem fogok gyilkosságot elkövetni a semmiért-méltatlankodott.
-Láttam, hogy nem kedveled-morogtam.
-Minek jött ide? Jól elvolt ott ahol eddig-válaszolta.
-Ne beszélj így róla.
-Úgy beszélek ahogy akarok. Különben se értem, hogy mit látsz benne...-dobta el az elszívott csikkjét.
-Neked nem tök mindegy? Mit akarsz még tőlem?-túrtam bele hajamba.
-Ha akartam volna tőled valaha is valamit, akkor nem hagytam volna, hogy a szüleim azt tegyék.
-Ilyen szülők mellett nem csoda, hogy te is ilyen lettél-tettem szemrehányást.
-Kurvára nincs jogod felettem ítélkezni, tekintve, hogy téged soha nem dobtak ki az utcára csak egy fiú miatt-emelte fel hangját.
-Miért hiszed, hogy nekem könnyebb?-kérdeztem.
-Látszólag az a szajha is veled maradt.
-Mondtam, hogy ne beszélj így róla-kezdtem én is ideges lenni.
-Nem kéne itt lennie és ezt te is tudod-állt meg hirtelen.
-Hát már pedig itt van-mondtam.
-Csak nehogy a végén történjen vele valami.
-Ahhoz nekem is lesz néhány szavam-morogtam.
-Majd minden eldől-vigyorodott el és elment.

Igen, volt közös múltunk még nagyon régen. 14 évesek voltunk...

Első nap az középiskolában. Senkit nem ismerek és nincs kedvem nekem odamenni másokhoz. Henry pedig nem az én osztályomba jár, így egész nap ülhetek egyedül. Nem is figyeltem, hogy mit mondott a tanár. Már haza akartam menni. Szerencsémre nem sokára megszólalt a csengő és mehettem haza. Mosolyogva léptem ki az iskolából és meg is láttam a rám váró Henryt.
-Szia! Milyen volt a napod?-kérdeztem.
-Jó. Pláne, hogy lógtam-indult el vigyorogva.
-Hogyne-forgattam szemem.
-Te mit csináltál?-érdeklődött.
-Unatkoztam-vallottam be.
-Unalmas nélkülem?-bökött oldalba.
-Pff...
-Nem kell válaszolni-legyintett.
-De mit csináltál addig suli időben?
-Az erdőben voltam. Anyáék otthon vannak szóval haza menni nem akartam.
-Megint veszekednek?-kérdeztem szomorúan.
-Mint mindig-sütötte le szemét.
-Sajnálom. Van kedved átjönni hozzám?-ajánlottam fel.
-Köszi, de haza kell mennem-sóhajtott.
-Akkor legalább elkísérlek-mentem az ő utcája irányában.
-Hétvégén mit fogsz csinálni?-nézett rám.
-Semmi különöset.
-Van kedved elmenni velünk kirándulni?-kérdezte.
-A szüleidnek is jó?-kételkedtem.
-Hát egy kicsit győzködtem őket, de igen.
-Jó. Én szívesen megyek-bólintottam. Ezután csak csendben sétáltunk egymás mellett, míg Henry házához nem értünk. Ott megálltunk és csak álltunk. Henry se akart bemenni. Utálta, ha a szülei veszekednek.
-Biztos nem jössz át?-kérdeztem, mire rám emelte tekintetét és egy szomorkás mosoly jelent meg arcán.
-Nem...-válaszolta. Közelebb léptem hozzá és megöleltem. Tudtam, hogy mennyire fáj neki ez. Hátrébb lépett, majd mélyen szemeimbe nézve... megcsókolt. Ez volt az első csókom egy fiúval. Nem tartott sokáig az egész, de utána mégis mindketten teljesen sokkoltan álltunk, egészen addig, amíg nem hallottuk az ajtó csapódását. Mindketten összerezzentünk és ijedten néztünk a ház bejáratánál álló férfira. Henryre pillantottam, aki csak kétségbeesetten megrázta fejét, aztán újból apjával nézett szembe, aki egyből bele is kezdett a lecseszésbe.
-Leo, te most menj haza. Henry te pedig  TAKARODJ A SZOBÁDBA MOST AZONNAL! És örülj, hogy nem itt helyben az utcán kapod meg a büntetésed-és azzal eltűntek a ház ajtaja mögött én pedig még percekig álltam a kapuban tétován, mire elindultam haza.

Hát röviden ez volt kettőnk története. Akkoriban nyitogattuk szárnyainkat és néha feszegettük a határakot. Vagy egyszerűen átléptük őket. És ez volt a nap, amitől kezdve megszűnt a barátságunk vagy bármilyen más kapcsolat és idővel a suliban mindkettőnknek lett hírneve, gyakran egymásnak ugrasztottak minket, csajokon vesztünk össze és szép lassan ellenségekké váltunk. Mindezt, mert a szülei ilyen faszok. De már nem túlságosan érdekel. Megutáltuk egymást és ritkán tekintünk vissza a múltba.

Gondolatmenetemből a telefonom csipogása szakított ki. Aiden írt, hogy átjöhet e. Hiába lettem volna otthon hamarabb, mint ő, kellett egy kis idő, hogy átgondoljam a történteket és amiket Henry mondott, így csak később fogunk találkozni, de most nem bánom. Magamba kell kicsit szállnom.

(Jelen, néhány perccel ezelőtt)

Farkas szemet néztünk Henryvel. Én csak morogtam és próbáltam elkerülni a legrosszab végkimenetelt, ami ilyen helyzetben előfordulhat. Aiden mögöttem állt és csak sokkoltan nézte a feketés farkast. Míg én kommunikálni próbáltam Zackel, addig csak az egész falka feszülten figyel. Tudják, hogy ez kettőnk ügye.
~Mit akarsz?-kérdeztem idegesen. Nem jó, hogy itt van.
~Veled van a legkevesebb kedvem beszélgetni-csapta hátra füleit.
~Ha azért vagy itt, amiért gondolom, akkor jobb, ha eltűnsz.
~A törvény keze engem már nem fog utolérni-közelített.
~Nem éri meg-próbáltam győzködni, de hiába. Nekem ugrott. Megharapott, de én letudtam teríteni, de mancsomba harapva bújt ki karmaim alól. Nem voltam elég gyors és ő a riadt Aiden felé. Emily tétovázva lökte odébb Henryt, hogy Aidennek ne essen baja, így én újból le tudtam teríteni Henryt, míg Aiden, amint látta a lehetőséget, elment, amit jól tett, de nem hagyhattam egyedül.
~Tűnj innen-morogtam Henryre és egy erőset a nyakába haraptam, ami vérezni is kezdett. Nem foglalkozva többet vele futottam Aiden után, ahogy csak tudtam. Erős és jellegzetes illatát követve jutottam el hozzá, de ott helyben azt hittem szívrohamot kapok. Az út közepén állt és felé egy autó közeledett sebesen. Mérlegelnem kellett a helyzetet. Én most mit tudok tenni? És ő miért nem mozdul? Egyáltalán, hogy került az útra? És a kocsi miért nem fékez? Kezdtem teljesen pánikba esni és csak annyi időm maradt, hogy hirtelen döntsek valamit, ami nem volt kérdés, hogy mi.

Remélem tetszett ez a rész is😅❤