Miattad hiszek /Befejezett/

Csak egyszer

-Mégis, hogy gondoltad ezt?-kezdett is bele lecseszésembe. Közben azért mi is elindultunk, de miattam csak lassan tudtunk haladni.
-Nem tudom, hogy téged miért is zavar ez.
-Én vagyok a felelős mindazért ami veled történik.
-Ez elmúlt napokban nem egészen úgy tűnt.-morogtam.
-Minek kell ilyen átkozottul makacsnak lenned? Miért nem tudtad volna egyszerűen csak rám bízni a dolgot?
-Mert neked látszólag nehezedre esett még szóba állni is velem.
-Fogalmad sincs semmiről.
-Ezt már elmondtad, köszönöm, de akkor talán mondd el.
-Ha ilyen egyszerű lenne...
-De ezen mi a bonyolult?
-Buta vagy. És igen meggondolatlan döntés volt ezt csinálnod ma.
-Mi? Miért? És ki vagy te, hogy megmondd nekem?
-Hű... nem méred jól fel a helyzetedet, ami ez esetben elég szar. Tudod, Henry szeret játszani az áldozataival.
-Csak egyszer hallgass végig!
-Hát gyerünk.-hangja gúnyos volt, de nem érdekelt.
-Nem akarom, hogy mások szenvedjenek helyettem. Azzal, hogy ma ezt megtettem képes voltam egy kis önbizalmat szerezni, hogy én is érek valamit. Muszáj volt. Nekem fontos volt.
-Ez hülyeség.-morgott.
-De... te ezt nem érted.-remegett meg a hangom.
-Nem, te nem érted! Nem tudod mik a szabályok csak idióta módon cselekedsz veszélybe sodorva másokat is!
Ezután nem voltam képes szólni. Éreztem, hogy remegek, a mellkasom összeszorul, a szívem hevesen ver és a torkomban hatalmas gombóc keletkezik. Tényleg az egésszel csak rosszat tettem? Nem ez volt a célom. És most Leo is biztos gyűlöl. Megérdemlem.

Az út egy kicsit hosszúra sikeredett és csendben telt, de végre megérkeztünk a kórházba. A recepciós nő ijedten nézett minket.
-Van beutalójuk?-kérdezte.
-Nincs.-válaszoltam halkan.
-Sajnálom, de anélkül...-szegény hölgy szavába Leo vágott bele.
-Hagyják már a cseszett beutalójukat csak lássák el őt!
-Uram...-a hölgy tétován rám nézett, majd újra Leora.-Rendben. Magának itt kell maradna. Ön jöjjön velem.-fogta meg finoman a kezem Leo pedig csak morogva nézte ahogy elmegyünk.
-Ő a barátod?-kérdezte tőlem a hölgy.
-Hát... nehéz kérdés.
-Egy kicsit pszichopata.-valotta be mire felkuncogtam.

Nem sokára egy orvosi szoba elé értünk ahová bekopogott a nő. Egy kedves idős hölgy nyitott ajtót aki azzonnal be is tessékelt. Láthatta rajtam, hogy ideges vagyok, mert kedvesen elkezdett érdeklődni.
-Mi a neved?
-Aiden Hope.
-Aki kint vár magára, az a barátod?
-Inkább csak osztálytárs.
-Értem. Elmondanád mi történt?-mosolygott. Mivel ebben a kórházban is vérfarkasok dolgoznak ezért remélem nem fogja meglepetés érni, ha elmondom a beszámolóm. Viszont az annál jobban meglepőbb volt, hogy látták rajtam, hogy ember vagyok mégis kedvesen bánnak velem. Hűha.
-Hát... összeverekedtem egy farkassal.-mondtam.
-Meg is látszik... mid fáj?
-A jobb karom meg a bal lábam.
-Oké, nézzük csak.-megnézte a karom, próbálta hajlítgatni meg még nem tudom miket csinált, de elég fájdalmas volt. Aztán pedig kijelentette, hogy ez bizony eltört.
-Nagy szerencséd van. Hála az égnek nem kell műteni és elég csak begipszelni. Ha minden jó lesz akkor hamar összeforr.
-Oké. Köszönöm.
-A vádlidon van egy csúnya seb, de azt elég csak bekötözni. Mehet?
-Hogyne.

Nem tudom, hogy telt az idő, de úgy kábé egy óra múlva végzett is. Lefertőtlenítette a sebeket, bekötötte a lábam. Begipszelte a kezem és a nyakamba akasztotta aztán végeztünk is. Viszont eszembe jutott, hogy bizony ezért pénz jár, de nálam nincs semennyi. És nem kérhetem meg Leot, hogy fizesse ki.
-A számla...-kezdtem.
-A... az osztálytársa már kifizette a recepción. 4 hét múlva jöjjenek vissza és adok egy felmentést is. Oh és a kötést minden fürdésnél csereljék, a gipsz alá pedig ne menjem víz!-szólt aztán nyomott a kezembe egy papírlapot.
-Hát rendben. Nagyon köszönöm szépen. Viszlát.
-Nincs mit.-mosolygott én pedig kimentem.

A bejáratnál már Leo várt idegesen és amikor meglátott egy kicsit megnyugodott.
-Viszontlátásra.-köszöntem el a recepcióslánytól aki távozásunktól kicsit megörült. Mondjuk megértem.
-Anyukád nem veszi fel a telefont. Hol van?
-Dolgozik. Lehet, hogy, majd később visszahív. Mindegy. Innen haza tudok egyedül is menni.
-Szó sem lehet róla!
-Miért?
-Mert most törted el a karodat és ki tudja mi bajod lesz.
Nem volt erőm bármit is mondani. Teljesen kifáradtam és nem vágytam másra csak egy finom puha ágyra. Így hát engedelmesen követtem Leot, már amennyire tudtam. Fájó lábam és kifáradt testem megnehezítette az utat. Nem tudom, hogy Leot zavarta e ez, vagy pedig megsajnált, de nagyot sóhajtott aztán farkassá változott. Most igazán nem volt kedvem ehhez. Hátráltam egy lépést és megráztam fejem. Ezek után érthető, hogy féltem ráülni. Közelebb jött hozzám és hideg nedves orrával megérintette kézfejemet. Bíztatóan nézett rám. Beletúrtam bundájába aztán végülis felszálltam rá. Lassan mentünk, de ígyis gyorsabban odaértünk Leoékhoz, mintha gyalogoltam volna. Szinte elaludtam a hátán. Csak akkor kaptam észbe mikor a házhoz értünk én pedig fáradtan leszálltam róla.

-El ne aludj.-mondta miután visszaváltozott.
-Nem fogok.-motyogtam aztán bementünk a házba.
-Főzök neked egy teát, oké?
-Jó.-a konyhában leültem az egyik székre és az asztalra hajtottam a fejem aztán onnan néztem mit csinál Leo. Lehunytam a szememet és csak hallgattam a zajokat. Kezdett minden halkulni, de még nem aludhattam el ezért inkább újból kinyitottam a szemeimet. Leo elém tette a bögrét én pedig belekortyoltam a finom gőzölgő italba. Jól esett ahogy felmelegített.
-Tessék, ebből vegyél be egyet.-nyomott a kezembe egy gyógyszerest dobozt.
-Ez minek?
-Azt mondták vegyél be egyet a lefekvés előtti 1 órában. Gondolom, hogy tudj aludni.
-Mennyi az idő?-kérdeztem.
-Fél hét lesz.
-Még nagyon korán van.-dünnyögtem, de azért bevettem egy gyógyszert.
-Legyengültél. Nem baj, ha pihensz.
-Dehogy. Jól vagyok!
-Kinek próbálsz hazudni? Nagyon lefáradtál a mai nap folyamán.
-El kéne mennem fürdeni is.-egyre fáradtabb lettem. Amúgy én mit is vettem be? Tuti valami orvosi drogot vagy valami ilyesmit. Hát csak ez hiányzott. Legközelebb inkább elolvasom mi van ráírva a dobozra mielőtt még kiütöm magam.
-És?
-Azt mondta az orvos nem mehet a gipsz alá víz, de jobb kezes vagyok és a kötést is cserélni kell.
-Segítsek?-vetette fel Leo egy kis tétovázás után. Biztos nem. Viszont anélkül nem tudok elmenni fürdeni, és én nem fogok koszosan lefeküdni, pláné, hogy most tényleg jó piszkos vagyok. De ha meg segít az... nem... nem akarom, hogy segítsen. Hány éves vagyok? Megtudom egyedül oldani. Meg tudnám egyedül oldani, ha nem vettem volna be azt a gyógyszert, ami tuti nem segít ebben a helyzetben. Meg miért fogadnék el Leotól ilyen segítséget? Alapvetően nem szeretem, ha segítenek, mintha én nem lennék képes rá, csak az a baj, hogy itt kevésbé lenne jó kockáztatni, hogy valóban megtudom-e oldani vagy nem. Sebet ellátni meg amúgy se tudok. Rendesen rosszul vagyok a vértől. És, ha Leo is? Nem az ő feladata. Jó, mindegy. Felajánlotta a segítségét nekem pedig elkéne fogadnom.
-Legyen...-mondtam végül. Mi rossz történhet?